Sakk: öt magyar versenyző a korcsoportos rapid és villám Eb-n

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.19. 14:37
Címkék
Az idén a téli szünet helyett a nyári szünet első napjaiban rendezik meg a korcsoportos rapid- és villámsakk Európa-bajnokságot. A váltás miatt jóval kevesebben neveztek a kontinensviadalra, a magyar színeket is csupán öt sakkozó képviseli a montenegrói Budván.

L. G. Keddtől csütörtökig a montenegrói Budván rendezik meg a korcsoportos rapid- és villámsakk Európa-bajnokságot. Az időpontot egészen meglepőnek számít, hiszen a versenyt egészen tavalyig az év utolsó napjaiban, karácsony és szilveszter között bonyolították le. Hogy miért kellett változtatni a jól bevált időponton, nem tudni, mindenesetre a létszámon az látszik, nem jött be a szervezők számítása: jóval kevesebben neveztek a szokottnál. Úgy fest, a téli szünet vonzóbb a gyerekeknek és szüleiknek is, mint a nyári szünet első napjai.L. G. Keddtől csütörtökig a montenegrói Budván rendezik meg a korcsoportos rapid- és villámsakk Európa-bajnokságot. Az időpontot egészen meglepőnek számít, hiszen a versenyt egészen tavalyig az év utolsó napjaiban, karácsony és szilveszter között bonyolították le. Hogy miért kellett változtatni a jól bevált időponton, nem tudni, mindenesetre a létszámon az látszik, nem jött be a szervezők számítása: jóval kevesebben neveztek a szokottnál. Úgy fest, a téli szünet vonzóbb a gyerekeknek és szüleiknek is, mint a nyári szünet első napjai.

Hegedűs Luca
Hegedűs Luca

Hegedűs Luca ezüstérmesként vesz részt az Eb-n  •  Forrás: duol.hu

Az időpont a magyar sakkozóknak sem ideális, hiszen a hazai szövetség péntektől Balatonlellén rendezi meg az ország egyik legnagyobb létszámú utánpótlásversenyét, a korcsoportos ob-t. A játék hagyományos változatának országos bajnokságát nyolc napon keresztül bonyolítják le a jól bevált somogyi helyszínen.

Vélhetően ezért is képviselik csupán öten a magyar színeket a montenegrói Európa-bajnokságon. A háromnapos versenyen az U8-as fiúk között Földes Márton, az U14-es fiúk között Kovácsy Barnabás és Hegedűs Dominik, míg az U12-es lányok között Hegedűs Luca, az U14-es lányok között pedig Majoros Rózsa méreti meg magát.

Földes Márton huszonnégy, míg a két U14-es fiú harminckét fős mezőnyben versenyez, Hegedüs Lucának huszonhat, Majoros Rózsának pedig mindössze tizennégy sakkozóból álló mezőnyben kell bizonyítania.

Kedden és szerdán rendezik meg a rapidversenyt, a kilencfordulós viadal után a legjobb tizenhat sakkozó korosztályonként úgynevezett szuperdöntőt játszik, egyenes kieséses rendszerrel. Csütörtökön következik a villámverseny, valamint a rapid csapatbajnokság, ahol a maroknyi magyar fiatal mindössze egyetlen együttest alkothat.

A legutóbbi Európa-bajnokságból kiindulva szép reményeink lehetnek a kis létszám ellenére is. Tavaly decemberben az Újvidéken megrendezett kontinensviadalon az U12-es lányok között Hegedűs Luca ezüstérmet, Majoros Rózsa pedig bronzérmet nyert rapidsakkban. Luca maradt ugyanabban a korosztályban, Rózsa pedig eggyel feljebb lépett, de ott is jó esélye van, hiszen hatodik kiemeltként játszik.

További korosztályos hírek SAKKBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik