HIRDETÉS
HIRDETÉS
utanpotlassport.hu 2017.05.17 16:37 Frissítve: 2017.09.14 11:45

Sakk: a hagyományos zalakarosi fesztiválon pénzdíjas a juniorbajnokság is

A hagyományos Zalakarosi Sakkfesztivál keretében rendezik meg az U20-as országos bajnokságot. Két-két kivétellel a legjobbak küzdenek a juniorbajnoki címért az ország legrangosabb nyílt versenyén.

HIRDETÉS

L. G. Csütörtöktől a jövő hét péntekig rendezik meg a hagyományos Zalakarosi Sakkfesztivált, amely az ország legrangosabb és legnépesebb nyílt versenye. A megméretést harmincötödik alkalommal bonyolítják le, egyre növekvő létszámmal. Tavaly több mint kétszázan neveztek, az idén pedig az előnevezések alapján a háromszázas álomhatárt is átlépik a szervezők. Éppen ezért a megszokott A és B csoport mellett az idén először C csoportos viadalt is hirdettek.

Rapport-Richárd

Rapport Richárd már kinőtt a juniorkorból, az idén ranglistavezetőként ül asztalhoz Zalakaroson

A fesztivál része az U20-as, vagyis junior országos bajnokság, az A csoportban szereplő, húsz éven aluli fiúkat, illetve a B csoportban a húsz évnél fiatalabb lányokat külön is díjazzák. Több mint ötven fiatal csap össze a két nemben a korosztályos bajnoki címért, akik rangos és népes mezőnyben mutathatják meg tudásukat.

„Két-két hiányzó van mindkét nemben, a fiúk között Gledura Benjámin a francia csapatbajnokságban szerepel, Korpa Bence pedig az érettségije miatt nem indul. A lányok közül Marjanovics Annamária marad távol, Terbe Julianna pedig az A csoportban indul, így az ő eredményét nem vehetjük figyelembe, hiszen a lányok országos bajnokságát a B csoportban hirdettük meg – mondja Varga Péter, a szövetség ifjúsági bizottságának elnöke. – Így is fiatal és erős a mezőny. A komplett U18-as válogatott is indul. Kíváncsian várom, hogyan szerepel az ország legrangosabb nyílt versenyén.”

Az U20-as bajnokság pénzdíjas, a győztes 80, a második 50, a harmadik 30, a negyedik 20, az ötödik 15, a hatodik helyezett pedig 10 ezer forintos jutalomban részesül. A végső győztes 1 millió 400 ezer forinttal gazdagodik, a magyar nyílt férfi bajnok 500 ezer, míg a női pedig 300 ezer forinttal térhet haza. Az összdíjazás meghaladja a nyolcmillió forintot.

A zalakarosi verseny csütörtökön 15 órakor kezdődik, és jövő pénteken ér véget. Minden nap egy fordulót bonyolítanak le, a mérkőzések minden nap 15 órakor kezdődnek, kivéve az utolsó játéknapot, amikor 10 órakor ülnek asztalhoz a riválisok. A kilencfordulós, svájci rendszerben megrendezendő viadal A csoportjában 127, a B csoportban 140, míg a C csoportban 25 versenyző indul. A ranglistát Rapport Richárd vezeti 2698 Élő ponttal, az első tízbe Bánusz Tamás és Erdős Viktor fért be a magyarok közül. A megméretés továbbra is népszerű az indiai sakkozók körében, de Kínától Brazíliáig érkeztek versenyzők Zalakarosra.

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport
HIRDETÉS

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

HIRDETÉS
2018.06.19 21:05:02

Utánpótlássport utanpotlassport.hu

Lezajlott a sportlövők ESC ifjúsági liga döntőjének kvalifikációja Innsbruckban, melynek során a magyar korosztályos válogatott a nyugati régió hatos mezőnyében küzdött meg Ausztria, Franciaország, Csehország, Olaszország és Szlovénia együttesével. Puskában sikerrel vették az akadályt a magyar fiatalok, és első helyen jutottak be az októberi fináléba, pisztolyban viszont nem sikerült a bravúr.

2018.06.16 20:34:02

Utánpótlássport utanpotlassport.hu

Parádés napot zártak a magyar leányok a serdülő Európa-bajnokság második napján Győrött, az Olimpiai Sportparkban. A mindössze 13 esztendős Fáth Laura a 33 kilogrammosok között szerzett ezüstérmet. Matyi Vivien a 46 kilósok versenyében, Szenttamási Róza és Borsos Viktóra az 50 kilogrammosok mezőnyében, míg Vizi Flóra az 54 kilósok csatájában nyert bronzérmet. A válogatott ezzel a teljesítménnyel a pontverseny ötödik helyén végezett.

2018.06.15 08:54:04

Utánpótlássport utanpotlassport.hu

Újabb két utánpótláskorú játékos kapott profi szerződést az FTC NB I-es csapatában. A 19 éves Bánfai Kírával és a 17 esztendős Tóth Nikolettel is hosszú távon számolnak a zöld-fehérek. Viszont még nem szeptembertől, ugyanis a fiatalok a következő évet a fejlődésük érdekében a szintén élvonalbeli MTK Budapest együttesében töltik.

2018.05.29 08:43:02

Utánpótlássport utanpotlassport.hu

Kiegyensúlyozott játékkal, megérdemelten nyerte a 11. Puskás–Suzuki-kupát a Genk együttese. A felcsúti U17-es futballtorna gólkirálya a belgák mindössze 15 esztendős csatára, Németh András lett, aki gólt lőtt a Real Madridnak is, és a magyar válogatottban képzeli el a jövőjét.

2018.05.20 11:52:02

Utánpótlássport utanpotlassport.hu

A nemzetközi szövetség dániai kongresszusán eldőlt: hazai környezetben, Székesfehérváron léphetnek jégre az U18-as fiúk a jövő évi divízió I/B csoportos jégkorong-világbajnokságon. A szintén I/B-ben szereplő U20-asok Lengyelországba, az I/A osztályhoz tartozó U18-as leányok pedig Ausztriába utaznak majd.

HIRDETÉS
HIRDETÉS