Kézi: a gyermekbajnokságban is lezárult az év

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.20. 20:25
Címkék
A legkisebbek mezőnyében is befejeződtek a küzdelmek a kézilabda-utánpótlásbajnokságban. A gyermekkorosztályban a középszakasz első fordulója után valamennyi korosztályban kiélezett a küzdelem, a fiúk között az Éles Kézisuli, illetve a PLER-Budapest gárdája vezet, míg a leányok versengésében az FTC és a Debrecen áll az élen a téli szünet előtt.

Bruckner Vince – utanpotlassport.huA kézilabda-gyermekbajnokság idén még hátralevő mérkőzéseit is lejátszották, így a legkisebbek mezőnyében is pihenőre vonulhatnak a játékosok. Az alapszakasz novemberi befejezése után még egy kör lezajlott a középszakaszból, így várják a februári folytatást a csapatok.Bruckner Vince – utanpotlassport.huA kézilabda-gyermekbajnokság idén még hátralevő mérkőzéseit is lejátszották, így a legkisebbek mezőnyében is pihenőre vonulhatnak a játékosok. Az alapszakasz novemberi befejezése után még egy kör lezajlott a középszakaszból, így várják a februári folytatást a csapatok.

Az Éles Kézisuli gyermekcsapata hibátlan méreggel vezeti a csoportját Forrás: Éles Kézisuli
Az Éles Kézisuli gyermekcsapata hibátlan méreggel vezeti a csoportját Forrás: Éles Kézisuli

Az Éles Kézisuli gyermekcsapata hibátlan méreggel vezeti a csoportját  •  Forrás: Éles Kézisuli

A fiúk mezőnyében mindkét csoport fordulóját Budapesten rendezték, a „nyugati” együttesek az Építők Sportcsarnokban, míg a „keletiek” a Pénzügyőr termében meccseltek. Előbbiek küzdelmében az első játéknap két nagy nyertese az Éles Kézisuli, illetve a Grundfos Tatabánya gárdája volt. A veszprémiek két győzelmükkel megtartották hibátlan mérlegüket, míg a tatabányaiak, ugyancsak két sikerrel, a második helyre jöttek fel.

Keleten a PLER-Budapest magabiztosan áll az élen, s a pozícióját nagy mértékben megerősítette, hogy a középszakasz első meccsen legyőzte a nagy rivális Pick Szegedet. Kitűnő teljesítményt nyújtott a Gyöngyös együttese is, két győzelemmel, és pontszámban beérte a második helyen álló szegedieket. Az év végi nyolcaddöntőbe mindkét csoportból négy csapat jut.

Fiú U14-es bajnokság
Nyugat felsőház:
Grundfos Tatabánya–Pénzügyőr SE 29–18, Budaörs–ETO SZESE 22–18, Grundfos Tatabánya–FTC 28–23, Éles KISE–Budaörs 28–25, FTC–ETO SZESE 23–19, Pénzügyőr SE–Éles KISE 14–22
A csoport állása: 1. Éles KISE 12 pont, 2. Grundfos Tatabánya 8, 3. FTC 8, 4. Budaörs 6, 5. Pénzügyőr SE 2, 6. ETO SZESE 0
Nyugat alsóház: Budakalász–Alsóörs 16–25, Elektromos SE–Telekom Veszprém 27–21, Tatai AC–Budakalász 26–20, Komló–Telekom Veszprém 23–16, Tatai AC–Elektromos SE 23–36, Alsóörs–Komló 24–23
A csoport állása: 1. Elektromos SE 10 pont, 2. Alsóörs 10, 3. Komló 8, 4. Tatai AC 7, 5. Telekom Veszprém 1, 6. Budakalász 0
Kelet felsőház:
Pick Szeged–PLER-Budapest 22–23, Békéscsaba DKSE–Gyöngyösi KK 26–29, Pick Szeged – Szent István SE 26–25, Gyöngyösi KK–Békés KC 28–21, Békéscsaba DKSE–Szent István SE 18–14, PLER-Budapest–Békés KC 33–14
A csoport állása: 1. PLER-Budapest 12 pont, 2. Pick Szeged 8, 3. Gyöngyösi KK 8, 4. Békéscsaba DKSE 4, 5. Békés KC 4, 6. Szent István SE 0
Kelet alsóház: Gyömrői KA–Gézengúz UKC 30–26, Kecskeméti SI–Dabas KC 0–10, Debreceni SC–Gézengúz UKC 24–21, Dabas KC–Orosházi FKSE 20–16, Kecskeméti Sportiskola–Debreceni SC 0–10, Orosházi FKSE 22–25
A csoport állása: 1. Debreceni SC 10, 2. Dabas KC 9, 3. Orosházi FKSE 8, 4. Gyömrői KA 5, 5. Kecskeméti SI 4, 6. Gézengúz UKC 0

A leányok versengésében már csak egyetlen százszázalékos csapat maradt: az FTC együttese a középszakaszt is jól kezdte a Szombathely, illetve a Kozármisleny legyőzésével, ennek ellenére sem lehet nyugodt, hiszen a győriek mindössze egy pont hátrányban vannak.

Keleten ugyan még veretlen a Debreceni Sportiskola együttese, de az alapszakaszban játszott döntetlen után már nem százszázalékos. A felsőházban aratott két magabiztos győzelem azonban feltétlenül biztató lehet a továbbiakra. Szintén jó pozícióból várhatja a folytatást a második-harmadik helyen álló Szeged, illetve Törökszentmiklós is. A nyolcas döntőbe a lányok mezőnyében is régiónként négy csapat kerül.

A következő fordulót valamennyi csoportban február 25-én tartják, vidéki helyszíneken.

Leány U13-as bajnokság
Nyugat felsőház:
XVI. kerületi MKSE – Győri Audi ETO KC 17 – 26, FTC–Szombathely 25–13, Győri Audi ETO KC–Szigetszentmiklós NKSE 28–18, Kozármisleny SE–FTC 17–19, Szigetszentmiklós NKSE–Szombathely 15–20, Kozármisleny SE 28–15
A csoport állása: 1. FTC 12 pont, 2. Győri Audi ETO KC 11, 3. Kozármisleny SE 6, 4. Szigetszentmiklós NKSE 4, 5. Szombathely 3, 6. XVI. kerületi KMSE 0
Nyugat alsóház: Dunaújvárosi KKA–Angyalföldi SI 25–16, Alba Fehérvár–Budaörs 16–24, Érd–Dunaújvárosi KKA 13–34, Budaörs–Tatabánya 26–20, Alba Fehérvár–Érd 20–13, Angyalföldi SI–Tatabánya 23–22
A csoport állása: 1. Dunaújvárosi KKA 12 pont, 2. Budaörs 12, 3. Angyalföldi SI 6, 4. Alba Fehérvár 4, 5. Tatabánya 2, 6. Érd 0
Kelet felsőház:
Törökszentmiklósi KE–Gödöllői SE 18–18, EURONOVEX USE–Békéscsaba 22–22, Szeged KKSE–Gödöllői SE 23–13, Békéscsaba–Debreceni SC 14–25, EURONOVEX USE–Szeged KKSE 30–23, Debreceni SC–Törökszentmiklósi KE 28–20
A csoport állása: 1. Debreceni SC 11 pont, 2. Szegedi KKSE 8, 3. EURONOVEX USE 8, 4. Törökszentmiklósi KE 5, 5. Békéscsaba 3, 6. Gödöllői SE 1
Kelet alsóház: Kisvárdai KC–Orosházi NKC 15–23, Kecskeméti SI–Vác 24–16, Orosházi NKC–Gyömrői KA 20–22, Hódmezővásárhelyi LKC–Vác 27–14, Gyömrői KA–Kecskeméti SI 24–22, Kisvárdai KC–Hódmezővásárhelyi LKC 15–20
A csoport állása: 1. Gyömrői KA 10 pont, 2. Hódmezővásárhelyi LKC 10, 3. Kecskeméti SE 8, 4. Kisvárdai KC 6, 5. Orosházi NKC 2, 6. Vác 0

További korosztályos hírek KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik