Foci: rekord idő alatt került a 19 éves Axel Tuanzebe a MU kezdőcsapatába

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.17. 11:26
Címkék
Az angol futball és a Manchester United nagy ígérete lehet a 19 éves Axel Tuanzebe, aki az Arsenal és a Tottenham ellen játszott először a Premier League-ben. A sérülések miatt szerepet kapott hátvéd első két bajnokiján nem okozott csalódást, ezért minden bizonnyal továbbra is láthatjuk José Mourinho együttesében.

Bruckner Vince Az elmúlt hetekben a Manchester United-szurkolók legnagyobb oka az örömre – persze az Európa Liga-döntőbe jutás mellett – Axel Tuanzebe miatt lehetett. Igaz, a fiatal játékost, már Louis van Gaal is felhozta felnőttcsapatba, és játszatta is az FA-kupában, de a bajnoki mérkőzésen csak az elmúlt hetekben debütált a hátvéd. A kongói születésű, de már gyerekkorában Angliába költözött és Rochdale közelében felnőtt, 19 éves futballista a rengeteg sérülés és a nemzetközi kupasorozat terhe miatt lehetőséget kapott a Premier League-ben. Ráadásul nem akármilyen ellenfelekkel szemben: az Arsenal és a Tottenham ellen.Bruckner Vince Az elmúlt hetekben a Manchester United-szurkolók legnagyobb oka az örömre – persze az Európa Liga-döntőbe jutás mellett – Axel Tuanzebe miatt lehetett. Igaz, a fiatal játékost, már Louis van Gaal is felhozta felnőttcsapatba, és játszatta is az FA-kupában, de a bajnoki mérkőzésen csak az elmúlt hetekben debütált a hátvéd. A kongói születésű, de már gyerekkorában Angliába költözött és Rochdale közelében felnőtt, 19 éves futballista a rengeteg sérülés és a nemzetközi kupasorozat terhe miatt lehetőséget kapott a Premier League-ben. Ráadásul nem akármilyen ellenfelekkel szemben: az Arsenal és a Tottenham ellen.

Axel Tuanzebe a legmagasabb szinten is megállta a helyét Fotó: Getty Images
Axel Tuanzebe a legmagasabb szinten is megállta a helyét Fotó: Getty Images

Axel Tuanzebe a legmagasabb szinten is megállta a helyét  •  Fotó: Getty Images

A „Vörös Ördögök” játékosa az Emirates Stadionban jobbhátvédként szerepelt, és igaz, csapata 2-0-s vereséget szenvedett, az ő teljesítményére nem lehetett panasz, mivel a liga egyik legjobb formában lévő játékosát, Alexis Sanchezt jól tartotta, a chilei előtt kevés lehetőség adódott a mérkőzésen.

Tuanzebe csapatba kerülése azért is dicséretes, mert a csapat menedzsere, José Mourinho nem arról híres, hogy fiatal játékosokkal pakolja tele a kezdőtizenegyet. Az angol utánpótlás-válogatott mentális képessége azonban őt is meggyőzte, árulkodó, hogy a korosztályos együtteseiben rendszeresen csapatkapitány volt. A kongói származású futballista az első olyan játékos Gary Neville óta, aki már az első évében betöltötte ezt a posztot a Manchester United egyik ificsapatában.

Amellett technikailag tökéletesen képzett hátvéd, aki legkényelmesebben a védelem közepén érzi magát, de bevethető szélső védőként, valamint védekező középpályásként is. Tehát az Arsenal elleni rangadón még csak nem is a legerősebb posztján játszott…

Egyelőre persze még csak a hiányzók miatt kerül időnként az MU kezdőcsapatába, ugyanakkor már most látszik, minden képessége megvan, hogy a United hosszú távú megoldása legyen a védelemben, amellyel az utóbbi időben sok problémája volt a portugál mesternek.

További korosztályos híreink LABDARÚGÁSBAN sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik