Foci: Simon Miklós vezetőedző a Honvéd-MFA évéről és Krasznodarról

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.23. 16:27
Címkék
Története során először vett részt a Budapest Honvéd-MFA a labdarúgó UEFA Ifjúsági Ligában, a kispestiek U19-es együttesét a második körben az orosz bajnok Krasznodar állította meg. Simon Miklós vezetőedző pozitívan értékelte a mögöttünk hagyott őszt, és remek lehetőségnek tartja, hogy a fiatalok megmutathatták magukat a nemzetközi porondon.

Leiner Soma - utanpotlassport.huHazai pályán már sokkal jobb képet festett a Krasznodar ellen a Budapest Honvéd-MFA U19-es együttese az Ifjúsági Ligában. Az idegenbeli, megrázó vereséget követően motivált, tetszetős játékkal rukkoltak ki, és 1−1-re végzett a Bozsik Stadionban.Leiner Soma - utanpotlassport.huHazai pályán már sokkal jobb képet festett a Krasznodar ellen a Budapest Honvéd-MFA U19-es együttese az Ifjúsági Ligában. Az idegenbeli, megrázó vereséget követően motivált, tetszetős játékkal rukkoltak ki, és 1−1-re végzett a Bozsik Stadionban.

Az első körben a Szutjeszkát magabiztosan búcsúztatták a kispestiek, de Oroszországban esély sem volt szoros eredményre, a 8−0-s pofonnal eldőlt, hogy a magyar csapat ezúttal sem jut túl a második körön; korábban a Puskás Akadémia is legfeljebb addig menetelt.

A Krasznodar elleni párharcról, illetve az ősz tapasztalatairól Simon Miklós vezetőedzőt faggattuk.

Simon Miklós szerint remek tanulási lehetőség volt játékosainak az Ifjúsági Liga Forrás: honvedfc.hu
Simon Miklós szerint remek tanulási lehetőség volt játékosainak az Ifjúsági Liga Forrás: honvedfc.hu

Simon Miklós szerint remek tanulási lehetőség volt játékosainak az Ifjúsági Liga  •  Forrás: honvedfc.hu

− Nagyot harcolt a visszavágón a döntetlenért a Honvéd, elégedett a hazai pályán nyújtott teljesítménnyel?

− Igen, de van bennem hiányérzet, szerettem volna megnyerni a meccset. Adöntetlen azonban reálisabb eredmény, ellenfelünknek is sok helyzete volt. De ha vezet a csapat, akkor mindig győzni szeretne...

− Mennyivel volt másabb ez a mérkőzés, mint az első?

− Változtattunk az összetételen, az első keretből visszajátszók helyett a fiatalok mellett döntöttünk, két U17-es játékos is kezdett, míg a csapat zöme 2000-es vagy 1999-es születésű volt. Az ellenfél együttesében csak '99-es labdarúgók játszottak. Szerettük volna felhasználni ezt a meccset arra, hogy az akadémia tehetségei megtapasztalják a nemzetközi szintet.

− Mégis sokkal szorosabb küzdelem volt, össze sem lehet hasonlítani az oroszországi mérkőzéssel. Miért?

− Az első meccs előtt nehéz volt videó alapján felkészülni az ellenfélből, nem is ítéltük meg jól az ő szintjüket. Amit láttunk, tapasztaltunk, annak alapján már könnyebb volt összerakni a taktikát, és az ahhoz passzoló játékosokat kiválasztani. A motivációban is nagy fejlődést láttam, kint gyorsan gólt kaptunk, amely után összeestek a srácok. Itt óriásit küzdött a csapat, és a szép gól, amelyet szereztünk, rá is tett erre. Avégére többen is görcsöt kaptak, ez is jól mutatja, mennyit adott ki magából minden játékos. Nem vagyunk hozzászokva az ilyen iramhoz, így nekünk ez kiváló tanulási lehetőség volt.

− Főleg ha azt nézzük, hogy jelenleg is jól áll a csapat az itthoni mezőnyben, és jó esély van arra, hogy a jelenlegi fiatal keret zöme jövőre is részt vegyen a sorozatban...

− Igen, ez is szempont, de reméljük, hogy addigra ezek a fiatalok az NB III-ban játszanak, vagy az első csapattal készülnek. Nem titok, az a célunk: minél több fiatalt adni a felnőttkeretbe, és remélem, sokak előtt megnyílik az út.

− Ha összességében nézzük a nemzetközi szereplést, melyek az ősz legfontosabb tapasztalatai?

− Összehasonlíthatatlan a hazai bajnokság szintjével a nemzetközi porond, folyamatos nyomás alatt kell teljesíteni, sokkal gyorsabban kell döntéseket hozni, a megvalósításukhoz pedig komoly technikai képességek kellenek. Focistának érezhetik magukat a srácok, sokan szurkolnak nekik, minden róluk szól.

− A Szutjeszka ellen remek volt a hangulat, de az oroszországi vereség ellenére is sokan kilátogattak a Bozsik Stadionba. Mennyire érezték a közönség buzdítását?

− A montenegróiak ellen is rengeteget segített a szurkolók támogatása, ezúttal bizonyítanunk kellett, hogy érdemesek vagyunk arra, hogy támogasson minket a lelátó. A nézők is láthatták, hogy a srácok a szívüket-lelküket kitették a pályára, ezért mellénk álltak, ami pedig nagyon jó hatással volt ránk.

További korosztályos hírekLABDARÚGÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik