Birkózás, kadét Eb: Szél Anna megnyerte, Bognár Erika pénteken vívja a döntőjét

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.28. 00:28
Címkék
Az orosházi Szél Anna azzal az eltökélt szándékkal utazott el a szarajevói kadet Európa-bajnokságra, hogy a tavaly szerzett ezüstjét aranyra cseréli. És meg is tette. Látványos, gyors, kreatív birkózása a kontinensbajnoki mezőny egyik kiemelkedő egyéniségévé emelte. Remélhetőleg jó példával szolgál Bognár Erikának is, aki ugyancsak döntőbe jutott.

Szekeres István Bár korábban már leírtam, milyen pik-pakk jutott el Szél Anna a szarajevói kadet-Eb 56 kilós döntőjéig, most felidézem, hogy érzékeltessem a versenyzésének a dinamikáját. Tehát: két villámgyőzelemmel jut az elődöntőbe. Előbb a bolgár Tenevát veri technikai tussal, 10-0-ra, 1:11 perc alatt, majd a negyeddöntőben a német Blayvast is, de éppen fele idő, 35 másodperc alatt.Szekeres István Bár korábban már leírtam, milyen pik-pakk jutott el Szél Anna a szarajevói kadet-Eb 56 kilós döntőjéig, most felidézem, hogy érzékeltessem a versenyzésének a dinamikáját. Tehát: két villámgyőzelemmel jut az elődöntőbe. Előbb a bolgár Tenevát veri technikai tussal, 10-0-ra, 1:11 perc alatt, majd a negyeddöntőben a német Blayvast is, de éppen fele idő, 35 másodperc alatt.

A döntőbe jutásért következik a svéd Ida Jönsson, a korosztály vb- és Eb-bronzérmese. Felfordítás, 2-0. A svéd kilépteti a szőnyegről, 2-1. Levitel és két, orsófogással induló bebillentés, 8-1! A svédek challenge-et kérnek, két pont levonva, 6-1. A második menet elején lendületes levitel, már megint 8-1… Az akcióból Jönsson mögékerül, 8-2. Attól kezdve Anna takarékra kapcsol, már nincs miért kockáztatnia. A svéd szépít, de fölényes 8-4 a vége.

Szél Anna a dobogó legmagasabb fokán. Forrás: MBSZ
Szél Anna a dobogó legmagasabb fokán. Forrás: MBSZ

Szél Anna a dobogó legmagasabb fokán.  •  Forrás: MBSZ

A csütörtök délutáni fináléban jön az orosz Alekszandra Prokina. Hangsúlyozom: orosz. Nem árt fejben tartani. Levitel, 2-0, hídba forgatás, 4-0. Az orosz ebből mögékerül, 4-1, sőt, a második menetben Anna lábramenéséből ő hajt végre billentést, 4-3.

Fantasztikus, ami következik… Anna remek érzékkel blokkolja Prokina amúgy energikus kísérletét, majd azonnal ledönti, 6-3, és a 3:47. percben két vállra is fekteti. Pedig orosz birkózókkal nem szokták „feltörölni” a szőnyeget…

Az újdonsült bajnoknő magyar zászlóval tiszteletkört fut a szőnyegen. A zászló persze lobog, és láthatóvá válik rajta a felirat, amely nem más, mint Anna klubjának a neve: Orosházi SBK.

Az új, cikcakkos lebonyolítás következtében ezen a napon a női szakág mind a tíz súlycsoportja szőnyegen volt. Délelőtt, amikor Anna a döntőre készült, a másik öt súlycsoport (benne négy magyarral) elkezdte a versenyét.

Hepiend lett a vége: Bognár Erika a 65 kg péntek délutáni döntőjébe jutott, a másik három leány pedig a vigaszágon folytatja, hogy egyszerűen lehessen követni: pénteken délelőtt.

Nos, annyi történt, hogy Erika remekelt. Tessék megfigyelni, honnan jöttek a simán legyőzött ellenfelei!... Zokajeva azeri, őt 5-0-ra verte, Zsuravljova fehérorosz, őt tusolta, amikor már 6-0-ra vezetett.

És akkor jött a csata a döntőbe jutásért az olasz Morena de Vita ellen.

Érdekes, jó mérkőzést vívott a két leány. Az első menetben megintették a magyart, 0-1. A második elején az olasz lendületes aláfordulással próbálkozott, Erika azonban remek érzékkel blokkolta. Aztán az ő győztes fogása következett: páros combfogásból indított, védhetetlen levitellel beállította a végeredményt, 2-1.

Így pénteken délután az aranyéremért birkózik az észt Viktoria Vesso ellen.

Pénteken reggel pedig a másik három lány birkózik a vigaszágon. A párosítás: Horváth Vanessza–Maria Leorda (moldovai) – 46 kg, Szekér Szimonetta–Marelia Zseljazkova (bolgár) – 52 kg, Nagy Bernadett–Maria Makridi (görög) – 70 kg.

Ugyanakkor pénteken reggel rajtol a kötöttfogás is. Csak hogy egyszerűbb legyen…

KADET EURÓPA-BAJNOKSÁG, SZARAJEVÓ
Női birkózás
1. programcsomag: 38, 43, 49, 56, 65 kg
A nap magyar szereplői
49 kg: Nagy Nikolett. 56 kg: Szél Anna. 65 kg: Szabados Nikolett
A magyar versenyzők mérkőzései
Nyolcaddöntő. Hanna Varabjeva (fehérorosz)–Nagy technikai tus, 10-0 a 2:16. percben. Szél–Tanja Teneva (bolgár) technikai tus, 10-0 az 1:11. percben. Szabados–Merve Karadeniz (török) tus 2-0-nál, a 0:35. percben. Negyeddöntő. Szél–Anastasia Blayvas (német) technikai tus, 10-0 a 0:35. percben. Anna Krasznova (orosz)–Szabados 5-0
Elődöntő. Szél–Ida Jönsson (svéd) 8-4
Vigaszág. Elena Esposito (olasz)–Szabados 7-0
Döntő. Szél–Alekszandra Prokina (orosz) tus a 3:47. percben, 6-3-nál
Az Európa-bajnokok és a magyar helyezések
38 kg (6 induló): Sahana Nazarova (Azerbajdzsán), magyar induló nem volt
43 kg (11): Roxana Alaxandra Tif (Románia), magyar induló nem volt
49 kg (18): Marija Tyumerjekova (Oroszország),… 17. Nagy Nikolett
56 kg (21): SZÉL ANNA (MAGYARORSZÁG)
65 kg (17): Okszana Csudik (Ukrajna),… 8. Szabados Noémi

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik