Az EYOF-hatás: a rendező városban, Győrött nőtt a sportolni vágyó fiatalok száma

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.24. 11:39
Címkék
Két hónap telt el a Győrött megrendezett Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) óta, mi pedig utánajártunk, milyen hatása volt a helyi sportéletre az év legrangosabb hazai rendezésű utánpótlás-eseményének. A létesítmények sorsát is szemügyre vettük, hiszen az utóhasznosítás rendkívül fontos elemként szerepelt a sikeres pályázatban.

Lakner Gábor A csendesnek nem nevezhető győri sportéletbe még a szokottnál is nagyobb pezsgést hozott a júliusi EYOF és a lázas előkészületek időszaka. A kérdés most úgy szól: sikerült-e az azt követő hónapokban meglovagolni a fesztivál keltette népszerűségi hullámot.Lakner Gábor A csendesnek nem nevezhető győri sportéletbe még a szokottnál is nagyobb pezsgést hozott a júliusi EYOF és a lázas előkészületek időszaka. A kérdés most úgy szól: sikerült-e az azt követő hónapokban meglovagolni a fesztivál keltette népszerűségi hullámot.

„A legfontosabb hozadéka az EYOF-nak, hogy azóta is sorra érkeznek a gratuláló levelek, és a világ minden táján, így az indianapolisi junior-világbajnokságon is rázták a kezemet a kollégák. Általános vélekedés, hogy ilyen színvonalú rendezés még nem volt a fesztiválok történetében, nagyon messzire vitte Magyarország és Győr jó hírét ez a verseny – mondja Petrov Iván, a Győri Úszó Sportegyesület vezetője, aki az EYOF alatt versenyigazgatóként tevékenykedett az Aqua Sportközpontban. – A klubunk olyan státusban van Győrött, mint kevés egyesület az országban. Eddig is rengetegen jártak úszásoktatásra, edzésekre, és a versenyzői csoportunk is szép létszámú, no meg eredményes, elég csak a harmincöt országos bajnoki győzelemre gondolni. Az EYOF mennyiségi hozadékát tehát nem érzékeltük különösebben, ugyanakkor végérvényesen eldőlt, hogy az úszásnak fontos helye van a győri sportéletben. A jelene mellett már múltja is van, a jövője pedig nagyon fényesnek ígérkezik.”

EYOF_utoelet
EYOF_utoelet

Az EYOF-aranyérmes akadályfutó, Horváth Karolina jövőre az ifjúsági Európa-bajnokságon visszatérhet sikere helyszínére  •  Forrás: gyor2017.hu

A livignói, 2005-ös fesztivál után az idén másodszor, ezúttal a rendező ország jogán került a programba a kajak-kenu. Sportdiplomáciai sikerként is elkönyvelhető, hogy júliusban a kontinens legjobb ifjúsági kajakosai, kenusai érkeztek a Mosoni-Duna holtágára.

„A magyar résztvevők pályafutásának egészen biztosan nagy lökést ad az EYOF, több fiatal is élete eddigi legnagyobb élményének nevezte a részvételt. Már előzetesen is komolyan készültek rá, olyannyira, hogy volt, aki az ifjúsági Európa- vagy világbajnokság helyett ezt a versenyt választotta – fogalmaz Kadler Gusztáv, a Graboplast Győri VSE szakosztályvezetője, aki az EYOF-on természetesen a sportág versenyeinek a szervezésében vett részt. – Szeptember eleje óta folyamatosan érkeznek a fiatalok a szakosztályunkba, és a szülőkkel vagy a gyerekekkel beszélve bizony gyakran elhangzik, hogy azért kaptak kedvet a kajak-kenuhoz, mert látták a helyszínen vagy a tévében az EYOF-ot. Jelentős hatása volt az eseménynek a sportág népszerűsítésére és ismertségére, mert a fiatalok is messze tudják vinni a kajak-kenu jó hírét. Őszintén remélem, hogy most már végleg a fesztivál programjában marad .”

EYOF_utoelet_2
EYOF_utoelet_2

Sipőcz Richárd EYOF-győzelme további népszerűséget hozott a győri cselgáncssportnak  •  Forrás: gyor2017.hu

A helyi sportélet megkerülhetetlen műhelyévé vált a 2012-ben újraalapított Győri Atlétikai Club, amelynek tizenegy versenyzője szerepelt az EYOF-on. Közülük az a Sipőcz Richárd jutott a legmagasabbra, aki aranyérmet nyert a nehézsúlyú cselgáncsozók küzdelmében. A klub elnöke, Simon Csaba kettős minőségben nyilatkozik, hiszen egyben ő a létesítményeket építtető és üzemeltető Győr Projekt Kft. ügyvezető igazgatója is.

„Az EYOF-on szerepelt versenyzőink hatalmas élménnyel gazdagodtak, pláne azok, akik eredményesen is szerepeltek. Most először tapasztalhatták meg, milyen részt venni ilyen hangulatú multisporteseményen, és ez egészen biztosan meghozta a kedvüket ahhoz, hogy még egyszer átéljék az érzést. A versenyzői létszámunkra is jótékony hatással volt a fesztivál, Sipőcz Ricsi aranyérme után például rögtön hárman léptek oda az edzőjéhez azzal, hogy szeretnének ők is dzsúdózni. Azóta mindhárman a szakosztályunk tagjai, és abban bízunk, hogy az év végére a hozzávetőleg hatszázas létszámunk akár száz fővel is bővülhet az EYOF okozta ismertségnek köszönhetően.”

A többéves előkészítő munka gyümölcsét egyetlen – remekül sikerült – hét alatt aratták le a szervezők. Simon Csabát arról is megkérdeztük, hogy érzi magát most, amikor lekerült a válláról a nagy teher.

„Egyértelműen maradt bennem némi űr az EYOF után, s akár ebben a pillanatban belevágnék még egyszer. Akadnak persze feladataim, s noha az üzemeltetés talán már rutin munkának számít, a GYAC irányítása igazán nagy falat. Szeretnénk bővíteni a versenyzői létszámot, de legalább ugyanilyen fontos, hogy minőségi munkát végezzünk, és sorra neveljük ki a jövő nagy sportolóit.”

Az EYOF előtt alaposan megtervezték a létesítmények utóhasznosítását. A helyszínek közül az Audi Aréna, az Egyetemi Csarnok vagy az Aqua Sportközpont addig is maximális kapacitással működött. Az olimpiai falu egyik része eleve a Széchenyi István Egyetem kollégiuma volt, a másik része pedig még az EYOF előtt gazdára talált, és a lakók a rendezvényt követően vehették birtokba új otthonukat. Az Olimpiai Sportpark – amely négy sportág eseményeinek adott otthont a rendezvény alatt – szintén benépesült.

„A létesítményeket használó szakosztályok már be is költöztek, a GYAC dzsúdósai, atlétái, tornászai és teniszezői otthonra találtak, kaptak irodát a kerékpárosok és az evezősök, akik a felkészülés különböző fázisaiban szintén használhatják az Olimpiai Sportparkot. Folyamatosak a rendezvények, zajlik az ifjúsági ökölvívó-bajnokság, a cselgáncsozók hat, a birkózók két versenyt szerveztek hozzánk, a kosárlabdázók pedig keretszerződést kötöttek az egyetemi kiscsarnok használatára. Az edzőtáborozás iránt is nagy az érdeklődés, különféle sportágak képviselői jelentkeztek már. Éppen ezért az Olimpiai Sportparkban húszszobás, nyolcvan fő befogadására alkalmas szállást építünk, hogy az ide érkező sportolóknak ki se kelljen tenniük a lábukat a tábor területéről.”

A világszínvonalú létesítményeknek köszönhetően egyre több nemzetközi sportesemény házigazdája lehet Győr a jövőben is. Az már biztos, hogy jövőre is az Audi Arénában rendezik meg a felnőtt és junior sportlövők 10 méteres Európa-bajnokságát, az Olimpiai Sportpark legmagasabb, Class 1 minősítést kapott pályája pedig az ifjúsági atlétikai Eb mezőnyét látja vendégül.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik