Asztalitenisz, serdülő Top 24: Dari Helga és Hőgye Dániel a győztes

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.12. 09:00
Címkék
Tatán rendezték meg a serdülő asztaliteniszezők Top 24-bajnokságát. A fiúk mezőnyében kisebb meglepetésre a pécsi Hőgye Dániel győzött, míg a lányok között a papírformának megfelelően Dari Helga végzett az élen.

Munkatársunktól – utanpotlassport.hu Az idén először rendeznek asztalitenisz Top 24-bajnokságot, amelyen ezúttal a serdülőkorú versenyzők álltak asztalhoz. A viadal az úgynevezett Húszak-bajnokság helyett került a versenynaptárba, új lebonyolítással: a játékosokat négy, hat fős csoportba sorolják, amelyből később kialakul a legjobb nyolc, a 9-16., valamint a 17-24. mezőnye, ahol körmérkőzéses rendszerben döntik el a helyezéseket.Munkatársunktól – utanpotlassport.hu Az idén először rendeznek asztalitenisz Top 24-bajnokságot, amelyen ezúttal a serdülőkorú versenyzők álltak asztalhoz. A viadal az úgynevezett Húszak-bajnokság helyett került a versenynaptárba, új lebonyolítással: a játékosokat négy, hat fős csoportba sorolják, amelyből később kialakul a legjobb nyolc, a 9-16., valamint a 17-24. mezőnye, ahol körmérkőzéses rendszerben döntik el a helyezéseket.

Dari Helga veretlenül győzött a top 24-bajnokságot Forrás: MOATSZ
Dari Helga veretlenül győzött a top 24-bajnokságot Forrás: MOATSZ

Dari Helga veretlenül győzött a top 24-bajnokságot  •  Forrás: MOATSZ

A tatai viadalon a fiúk versenyén kisebb meglepetés történt, ugyanis a hazai ranglista hatodik helyezettje, Hőgye Dániel végzett az első helyen. A pécsi versenyző egyetlen vereséget szenvedett, a harmadik helyen végzett Krebs Bálinttól (BVSC-Zugló) kapott ki.

A zuglói pingpongozó szereplése is pozitív meglepetés, legyőzte a nála előbbre rangsorolt Ócsai Mátét (Cegléd) és Kishegyi Ákost (Dunakeszi) is. A dobogó második fokára a KSI SE játékosa, Huzsvár Erik állhatott fel.

A lányok mezőnyében ellenben a papírforma érvényesült, a hónapok óta remeklő és a legtöbb versenyt megnyerő Dari Helga győzött. A Statisztika PSC versenyzője mindvégig veretlen maradt, s csupán egy döntő szettes összecsapása volt, a többit simán nyerte.

A második helyen a kecskeméti Drabant Anita zárt, egy vereséggel, ő értelemszerűen Daritól kapott ki. A bronzérmet a mindössze 13 éves, még újonckorú Tölgyes Dorottya szerezte meg.

SERDÜLŐ TOP 24-BAJNOKSÁG, TATA
Fiúk.
1. Hőgye Dániel (PTE-PEAC), 2. Huzsvár Erik (KSI SE), 3. Krebs Bálint (BVSC-Zugló)
Leányok.
1. Dari Helga (Statisztika PSC), 2. Drabant Anita (Univer Kecskemét), 3. Tölgyes Dorottya (Nyírbátor)

További korosztályos hírekASZTALITENISZBENa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik