A hónap műhelye: a díjkiosztó ezúttal a KSI kajakosairól szólt

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.30. 15:04
Címkék
A KSI SE hetedik alkalommal vehette át a Decathlon, a MOB és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye díjat és az azzal járó félmillió forintos sportszervásárlási utalványt. Májusi teljesítménye alapján a fővárosi klub kajak-kenu szakosztálya érdemelte ki az elismerést. A közönségdíj és a százezer forintos utalvány az MTK Budapest karateszakosztályáé lett.

Munkatársunktól Visszatérő vendégek érkeztek a Magyar Olimpiai Bizottság székházában tartott, A hónap műhelye-díjátadóra, hiszen a végső győztes KSI SE kajak-kenu szakosztálya az elismerés történetében másodszor bizonyult a legjobbnak, a nagy múltú fővárosi klub ráadásul hetedszer érdemelte ki a díjat valamelyik szakosztályával. A közönségdíjat elnyerő MTK Budapest karateszakosztályának képviseletében a korosztályos világ- és Európa-bajnok Hárspataki Gábor érkezett az ünnepségre, aki korábban szintén több ízben megfordult már a ceremónián.Munkatársunktól Visszatérő vendégek érkeztek a Magyar Olimpiai Bizottság székházában tartott, A hónap műhelye-díjátadóra, hiszen a végső győztes KSI SE kajak-kenu szakosztálya az elismerés történetében másodszor bizonyult a legjobbnak, a nagy múltú fővárosi klub ráadásul hetedszer érdemelte ki a díjat valamelyik szakosztályával. A közönségdíjat elnyerő MTK Budapest karateszakosztályának képviseletében a korosztályos világ- és Európa-bajnok Hárspataki Gábor érkezett az ünnepségre, aki korábban szintén több ízben megfordult már a ceremónián.

010
010

A májusi legjobbak  •  Fotó: Szalmás Péter/MOB

A Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az utanpotlassport.hu közös elismerését egyébiránt már 53. alkalommal adták át. Bruckner Gábor, az Utánpótlassport.hu főszerkesztője a bevezetőjében kiemelte, hogy bár a KSI kajak-kenusai a májusi eredményeikkel vívták ki az elismerést, a júniusi teljesítményük alapján is helyük lenne a következő havi jelöltek között. Ebben az a szabály akadályozza meg a szakosztályt, hogy ebben a vetélkedésben egy évben csak egyszer lehet győzni, így az U23-as és ifjúsági síkvízi Európa-bajnokságon, valamint a maratoni kontinensviadalon elért eredmények nem eredményezhetnek újabb félmillió forintos Decathlon-utalványt.

A Magyar Olimpiai Bizottság nevében Lehmann László, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára köszöntötte a résztvevőket, aki mindjárt bevallotta, hogy a KSI közel áll a szívéhez, hiszen egy évtizeden át tevékenykedett az egyesületben. Mint mondta, a győztes eredményei önmagukért beszélnek, így a szakosztály nem szorul hosszas méltatásra. Annyit hozzáfűzött, hogy mivel csak a versenyidény elején járunk, szép nyárra van kilátás kajak-kenuban. A KSI sportolói egyébként a maratoni országos bajnokságon, valamint a hazai válógatóversenyeken mutatott nagyszerű teljesítményüknek köszönhetően győztek.

019
019

A KSI remeklő kajak-kenusai  •  Fotó: Szalmás Péter/MOB

A Decathlon Magyarország képviseletében szólva Román Gergely arról beszélt, hogy a kétszeresen is Az év műhelye-díjjal elismert KSI SE, valamint az MTK Budapest képviselői sokszoros győztesek, márpedig megtartani az első helyet nehezebb, mint megszerezni. A folyamatos, magas szintű munka eredménye ez, megsüvegelendő, akárcsak a jelenlévő fiatalok kitartása. Hiszen amíg a kortársaik nyaralnak és strandolnak, addig ők ugyanúgy készülnek a következő megméretésre.

A KSI SE képviseletében Zsoldos Péter elnök elmondta, hogy a 14 szakosztály közül a kajak-kenusok mindenképpen kiemelkednek, ami a jó versenyzők mellett a nagyszerű edzőknek is köszönhető. Oláh Tamás szakosztályvezető hozzátette, meglepődtek a korai jelölésen, de természetesen nem búslakodnak, mert már a májusi teljesítményükkel díjat nyertek. A sportolók közül Gazsó Alida Dorka a hazai válogatóversenyekről annyit mondott, hogy gyakran nehezebb megnyerni, mint a világversenyt, azonban aki az előbbit sikerrel veszi, biztos lehet a jó nemzetközi eredményben. Varga Ádám a felkészüléssel kapcsolatban úgy fogalmazott, nyáron naponta kétszer edzenek, ez alól csak akkor kapnak felmentést, ha már nagy fáradtak, de az érkező kacajból arra következtetünk, hogy ez nem túl gyakran fordul elő.

011
011

Román Gergely és Hárspataki Gábor a közönségdíjjal  •  Fotó: Szalmás Péter/MOB

A közönségdíjat és az azzal járó százezer forintos sportszervásárlási utalványt elnyerő MTK Budapest karateszakosztályát képviselő Hárspataki Gábor az idén versenyzett utoljára az utánpótlásban, de elmondta, hogy a nyomában járnak a feltörekvő fiatalok. A szakosztálya az országos bajnokságon ismét a legeredményesebb volt – ennek is köszönhette a jelölést – és bízik benne, hogy a korosztályos világbajnokságon úgy szerepelnek, hogy ismét a díjazottak között lehetnek. A nagy küzdelemben megnyert közönségszavazásról annyit árul el, hogy a teljes szakosztály minden létező ismerősét mozgósította, és ennek az összefogásnak köszönhető a siker.

A hónap műhelye díj természetesen folytatódik, olyannyira, hogy a júniusi teljesítmények alapján már lehet jelölni a klubokat és szakosztályokat, egészen július ötödikéig.

További korosztályos hírek KAJAK-KENUBAN a sportági aloldalunkon.

Az összesített végeredmény
1. KSI SE (kajak-kenu, Budapest), 2. MTK Budapest (karate), 3. Kőbánya SC (úszás), 4. Kunszentmiklósi DVSE (vívás), 5. Budapesti Honvéd (öttusa)
A közönségszavazás végeredménye
1. MTK Budapest (karate), 2. Kunszentmiklósi DVSE (vívás), 3. KSI SE (kajak-kenu, Budapest), 4. Budapesti Honvéd (öttusa), 5. Kőbánya SC (úszás)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik