Sakk: Juhász Ágoston és Sulyok Eszter az U20-as magyar bajnok

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.03.20. 16:07
null
A férfiak között Juhász Ágoston, a női mezőnyben Sulyok Eszter nyerte meg veretlenül az U20-as magyar sakkbajnokságot.

A Magyar Sakk Szövetség fővárosi versenytermében rendezték az U20-as magyar sakkbajnokságot. A kezdetben nemenként tíz-tíz játékost felvonultató eseménynek komoly tétje volt, ugyanis a két győztes indulási jogot nyert az indiai Újdelhiben esedékes, júniúsi U20-as világbajnokságra.

A férfiak mezőnyében az MTK Budapest kiválósága,

Juhász Ágoston négy győzelmet és öt döntetlent elérve, veretlenül végzett az élen 6,5 ponttal,

és szerzett bajnoki címet.

A férfiak között Juhász Ágoston az U20-as bajnok Forrás: Magyar Sakk Szövetség

Ágoston bátyja, egyben felkészítő edzője, Juhász Ármin a sikerről elmondta, hogy:

„Ágostonnal sokat készültünk az U20-as magyar bajnokságra, hiszen ez volt az év egyik legfontosabb versenye. A dobogós helyezés volt az elvárás tőle, de természetesen az első helyért indult. Jól sikerült a rajtja, de a verseny közepén kisebb egészségügyi problémája merült fel, emiatt akadt pár gyengébb játszmája. Aztán szerencsére hamar jobban lett, és a verseny végére újra nagyon belejött a játékba. Veretlenül végigjátszani egy ilyen erős versenyt, igazán komoly teljesítménynek számít. Nagyon büszke vagyok rá!”

A második helyen Bodrogi Bendegúz (5,5, ASE Paks), a harmadikon Palczert Mátyás (5,5, Tuxera ANSK) fejezte be az ob-t.

A női mezőnyben szintén veretlenül nyert a végül 7 pontot kiérdemlő Sulyok Eszter.

A női mezőnyben aranyérmes Sulyok Eszter hat partit is nyert az U20-as ob-n Forrás: Magyar Sakk Szövetség

A VIADUKT Biatorbágy játékosa hat győzelemmel és két döntetlennel zárta az ob-t. Az ezüstérem Tóth Nikolettának járt (6,5, ASE Paks), a bronz pedig az MTK Budapest vendégjátékosa, Juhász Judit (5,5) nyakába került.

A részletes eredmények ITT érhetők el.

(Kiemelt képünkön: Juhász Ágoston (balra) és Karácsonyi Gellért csatája az U20-as ob-n Forrás: Magyar Sakk Szövetség)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik