Vízilabda: Együtt terveztük el, együtt csináltuk meg – Vigvári Vince

Budai Zoltán utanpotlassport.huBudai Zoltán utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.08.04. 16:49
Címkék
Vigvári Vince másfél hónap alatt U20-as és felnőttvilágbajnok vízilabdázó lett; utóbbi sikert a bátyjával, Vendellel együtt érte el Fukuokában.

Június közepén az U20-as férfi vízilabda-válogatottat csapatkapitányként vezette világbajnoki címig Bukarestben, majd másfél hónappal később már felnőttvilágbajnoknak mondhatta magát. A 20 éves Vigvári Vince a második legfiatalabb játékosa volt a Fukuokában vb-aranyat ünneplő férfi pólóválogatottnak (Molnár Erik egy nappal született később nála), melynek bátyja, Vendel is értékes tagjának bizonyult.Vigvári Vince a második legfiatalabb játékosa volt a Fukuokában vb-aranyat ünneplő férfi pólóválogatottnak (Molnár Erik egy nappal született később nála), melynek bátyja, Vendel is értékes tagjának bizonyult.

Az UVSE-ben nevelkedett, jelenleg az OSC Újbudát erősítő kiválósággal a korosztályos évei alatt több interjút is készített portálunk, és bár kvalitásait ismerve joggal bizakodhattunk, hogy egyszer eljön ez a pillanat, most mégis ízlelgetnünk kell még a kijelentést, amellyel hozzáfordulunk, hogy:

– Világbajnok vagy.

–  Nem tudtam még felfogni. De már elgondolkoztam azon, hogy egyáltalán fel lehet-e vagy fel kell-e? Szerintem mi, akik ennek részesei vagyunk, nem úgy, hosszasan elmélázva dolgozzuk fel a sikert, mint ahogyan a kívülről figyelők talán gondolják. Egyszerűen azért, mert nagyon sűrű a program, és gyorsan jön a következő feladat, amire ugyanúgy kell koncentrálni. Talán ez így is van jól.

Vigvári Vince másfél hónap alatt lett U20-as és felnőttvilágbajnok Forrás: waterpolo.hu

–  Tudva, hogy maximalista vagy, elképzeltél-e egyáltalán más forgatókönyvet? 

–  Nyilván, akkor sem lettem volna elégedetlen, ha ezüstöt hozunk haza Fukuokából. Viszont nekem már az is mérhetetlen boldogság volt, hogy ott lehettem a csapatban. Először az volt a célom, hogy benne legyek a keretben, aztán az aranyérem, és ha idevesszük az U20-as vébét is, akkor mondhatni, hogy

háromból három vágyam teljesült.

–  Az U20-as vb-győzelem a felnőttvilágbajnoki cím mellett mennyire törpül el?

–  Tény, hogy arról már nagyon keveset kérdeznek, pedig azt is fantasztikus sikernek tartom. De érthető, hogy a felnőttvilágbajnoki arany van előtérben.

Vigvári Vince a vb-elődöntőben gólt is lőtt a spanyoloknak Forrás: waterpolo.hu

–  A kettő között másfél hónap telt el. Mennyire érezted gyorsnak a történéseket?

–  Nagyon. Megnyertük az U20-as vébét szombat este nyolckor, és hétfő reggel kilenckor már a Margitszigeten kondiztunk a felnőttválogatottal. Aztán még aznap este úsztuk a tizenkétszer kétszázat.

Viccesen mondtam is Varga Duminak, hogy miután 2007-ben U20-as vébét nyert, ő is játszott felnőttvébén, de biztos, hogy nem úszott ennyit másfél nap múlva.

–  Akkor négyéves voltál, és tíz, amikor elküldted Vámos Mártonnak azt az üzenetet, ami azóta bejárta az internetet. Hogyan bukkantatok rá?

–  Bennem ez végig megvolt, és amikor bekerültem a csapatba, akkor akartam is mondani Marcinak, de valahogy sosem jött ki a lépés, csak vártam a megfelelő pillanatra. Aztán az egyik vacsoránál ő hozta fel, hogy emlékszik az üzenetre. Nekem már nem volt meg a telefonomban, de neki igen, és szerintem mindkettőnk számára nagyon érzelmes pillanat volt újraolvasni. Úgy gondolom, őt is megmozgatja, hogy most olyan gyerekkel játszik együtt, aki a példaképének tekinti, és akinek tíz éve vette a fáradságot, hogy válaszoljon az üzenetére.

Az akkor kapott tanácsok meghatározóak voltak a pályafutásom kezdetén, és ennél többre nem is volt szükségem tőle. 

–  Te is ilyen példakép lettél?

–  Miután tudom, hogy mit jelent, ha így viszonyulnak hozzád az ilyen játékosok, én is igyekszem egy-két jó szóval biztatni mindenkit. Hátha lesz még egyszer egy ilyen jó sztori!

–  Érkeznek az üzenetek?

–  Eddig is kaptam, de a világbajnokság után sokkal több dolgom lett ezügyben.

Vendel és Vince közös álmot váltottak valóra Forrás: waterpolo.hu

–  Azért ahhoz, hogy valaki eljusson idáig, önmagában nem elég csak a jó tanács.

–  Én sem tudok mást hangsúlyozni, minthogy a nagyon kemény munka, az alázat és a vízilabda szeretete vezetett idáig. Talán csak a szüleink tudják azt, hogy mennyi mindent tettünk meg ezért nyolcéves korunktól fogva. Nap mint nap csak egy cél lebegett a szemünk előtt akkor is, ha éppen nem edzésünk vagy meccsünk volt. De úgy látszik, hogy minden kifizetődik. Tudom, hogy nagyon sokaknak az a vágya, hogy világbajnok legyen. De, hogy nekünk a testvéremmel ezt sikerült is elérni, az óriási büszkeséggel tölt el. Nemcsak magamra vagyok büszke, hanem rá is legalább annyira.

Együtt terveztük el, együtt csináltuk meg, és most itt vagyunk. Nem is akarunk sehová sem menni innen!

(Kiemelt képünkön: Vigvári Vince Forrás: waterpolo.hu)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik