Vizes vb: Szemen rúgtak, totál homály volt az egész – Rohács

Vágólapra másolva!
2019.07.17. 02:43
Mint beszámoltunk róla, a dél-koreai Kvangdzsuban zajló vizes világbajnokságon a női 5 kilométeres nyílt vízi úszásban brazil siker született, Ana Marcela Cunha győzött. Olasz Anna a 17., Rohács Réka a 18. helyen zárt, a célba érkezés után értékelték a versenyt az M4 Sport kamerája előtt.

„Meglepően jól ment a tíz kilométer után ez az ötös, és a hajrá is jól sikerült. Úgy nagyjából négyezer-ötszáz méterig együtt volt szinte a teljes mezőny, nagy küzdelem volt. Hogy őszinte legyek, fogalmunk sincs, hányadiknak értünk be, de szerintem ott vagyunk a húszban. Ahhoz képest, hogy négy éve nem úsztam öt kilométert, és kicsit olyan volt, hogy nem tudom, mit csinálok, összességében jól sikerült ez a szám” – értékelt a 17. helyen végző Olasz Anna az M4 Sport kamerája előtt.„Meglepően jól ment a tíz kilométer után ez az ötös, és a hajrá is jól sikerült. Úgy nagyjából négyezer-ötszáz méterig együtt volt szinte a teljes mezőny, nagy küzdelem volt. Hogy őszinte legyek, fogalmunk sincs, hányadiknak értünk be, de szerintem ott vagyunk a húszban. Ahhoz képest, hogy négy éve nem úsztam öt kilométert, és kicsit olyan volt, hogy nem tudom, mit csinálok, összességében jól sikerült ez a szám” – értékelt a 17. helyen végző Olasz Anna az M4 Sport kamerája előtt.

„Nem tudom, hogy hányadik lettem. Először harmadiknak írt ki a gép, azon azért eléggé meglepődtem, de még mindig nincs fogalmam róla, hogy hol végeztem – utalt az időmérőrendszer káoszára a célba érés után Rohács Réka. – Megrúgták a szemem a második körben, onnantól semmit nem láttam, totál homály volt az egész verseny. Kaptam egy sárgát is, mert átúsztam másokon, de semmit nem láttam, átdobott a víz a többieken. Őszintén, én a negyvenkilenc kilómmal nem nagyon fogok lenyomni hatvan kilós úszókat. Az iram erős volt, de tartani tudtam, szóval, jó volt.”

FINA VIZES VILÁGBAJNOKSÁG, KVANGDZSU
NYÍLT VÍZI ÚSZÁS
NŐI 5 KM

1. Ana Marcela Cunha (brazil) 57:56.0
2. Aurélie Müller (francia) +1.0 másodperc hátrány
3. Hannah Moore (amerikai) +2.0
Leonie Beck (német) +2.0

17. Olasz Anna +16.2
18. Rohács Réka +18.8

A Nemzeti Sportot a vizes vb-ről tudósítja: Csurka Gergely, Roska Emese Boglárka, Derencsényi István (Kvangdzsu), Kovács Erika (Budapest)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik