Vizes vb 2017: öt helyszín, 76 érem, program – grafika

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.05. 07:44
Öt helyszínen rendezik meg a 2017-es, budapesti vizes világbajnokságot: négy fővárosi mellett Balatonfüred is szerepet kap. A vb 17 napja során hat különböző vizes műfajban összesen 76 számban hirdetnek győztest. A vb pont száz nap múlva veszi kezdetét.

 

Az M4 Sport kiemelten számol be a vizes világbajnokságról, valamennyi magyar induló szerepléséről élőben közvetít – a nyílt vízi és a műúszás programja ütközik, itt körkapcsolást tervez a szerkesztőség.

A műsorfolyam már reggel elkezdődik, s a tervek szerint minden este 45 perces összefoglalót láthatnak a nézők az aznap történetekről.

Minden helyszínre stúdiót költöztet az M4 Sport, a szakágak állandó szakértői mellett meghívott vendégek is színesítik egy-egy verseny közvetítését.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik