Vizes gála: több ezer néző, móka, kacagás a Duna Arénában

Vágólapra másolva!
2018.11.25. 23:15
Több ezer néző töltötte olimpiai bajnokok társaságában a vasárnap estét a Duna Arénában megrendezett Vizes gálán.
Németh Nándor és Földházi Zsófia a jól megérdemlt pezsgővel (Fotó: Tumbász Hédi)
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Németh Nándor és Földházi Zsófia a jól megérdemlt pezsgővel (Fotó: Tumbász Hédi) A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

„Elnézést kérek Hosszú Katinka rajongóitól, és persze tőle magától, ennél jobban akartam úszni” – szabadkozott az olimpiai bajnok Kovács István, miután a Vizes gála kezdéseként megrendezett csillagszóróúszásban igen gyorsan „pihenni küldte” a háromszoros olimpiai bajnokot. Az úszósztárok más sportág jeles képviselőivel alkottak párt, a korábbi ökölvívó társaként a Duna Arénában egyébként már sok sikert megélő Iron Lady az első kör után máris nyugodtan fotózkodhatott – többek között a háromszoros olimpiai bajnok kajakos Szabó Gabriellával.

Nem úgy az öttusázó világbajnok Földházi Zsófia, aki Németh Nándorral megnyerte a több ezer néző körében nagy tetszést arató versenyt.

„Úgy fájt már a végén” – kacagott a „szenvedést” meghazudtolóan Földházi, akit hétfőn hiába próbál úszóedzésre fogni edzője, mert kijelentette, ő bizony vasárnap letudta a penzumot.

Nemcsak úszva vették birtokba a terepet a sportolók: a szervezők egy-egy műugró-bemutató vagy a Rippel testvérek, Viktor és Ferenc parádés előadása alatt pillanatok alatt rendezték át a medencét SUP-bemutató, sárkányhajóverseny vagy kajakpólómeccs pályájává. Szabó Gabriella az úszás után kajakkal is remekelt. „Nagyon tetszett, és jól is ment a fordulás, pedig egyáltalán nem gyakoroltam” – így a kajakos klasszis.

A gálát vízilabdameccs zárta, amelyen a háromszoros olimpiai bajnok Kásás Tamás kapusként is alkotott, előtte viszont a női póló meghatározó klasszisának számító Keszthelyi Ritával lövettek gólt egymással.

A sportolók a parton sem pihenhettek, nem győzték osztogatni az autogramokat.

„Anya, ugye jövőre is jövünk?” – kérdezte csillogó szemmel egy kislány, miután elkészítette a képet a főszervező vízilabdás klasszissal, Kiss Gergellyel.

A jelszó így nem is lehet más: jövőre, ugyanitt.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik