CSURKA GERGELY 2020.02.07 17:40 Frissítve: 2020.02.07 17:49

Úszás: Rasovszkyt a FINA-nál is megválasztották a legjobbnak

A FINA közzétette, kik voltak a tavalyi év legjobbjai – és ismét van magyar a listán: Rasovszky Kristóf 2019-ben elnyerte az Év férfi nyílt vízi úszója címet.

Rasovszky Kristóf újabb díjat zsebelt be (Fotó: Derencsényi István)

 

Az európai elsőség után a világ legjobbjának járó címet is begyűjtötte Rasovszky Kristóf a 2019-es eredménysorával, avagy a LEN után a FINA-nál az legjobb férfi nyílt vízi úszónak bizonyult.

Míg a LEN Award szavazás útján lett az övé (az európai szövetségek és LEN tisztviselők voksoltak), a FINA-nál az egész éves teljesítményt értékelő kritériumrendszer alapján lett a legjobb. Az előre kihirdetett pontértéktáblázat alapján a Joszuban, 5 km-en szerzett világbajnoki címe mellett a 10 km-en elért 4., illetve a csapatversenyben szerzett 6. helye, valamint az összetett világkupa-győzelem okán nagy fölénnyel végzett az első helyen – azaz a szubjektív sikert egy objektív mérce alapján megítélt díj követte.

E pontrendszer okán az Európában első, illetve 2018-ban a FINA-nál is győztes Hosszú Katinka ezúttal második lett Sarah Sjöström mögött a női úszók között – itt a rövid pályás Eb-n elért aranyérmek semmit sem nyomtak a latban, kizárólag a FINA-eseményeken szerzett érmek, illetve a világkupa-összetett számít, illetve alapvető kritérium a világbajnoki aranyérem (a horvát férfi vízilabda-válogatott a vb és a világliga alapján például több pontot gyűjtött, de a vb-győzelem miatt az olaszoké lett a cím).

Ezeket a díjakat hagyományosan egy gála keretében adják át, és akkor válik hivatalossá a győztesek névsora, az idén azonban végül kénytelenek voltak lefújni a Moszkvába tervezett rendezvényt, a WADA Oroszországot elmarasztaló döntése ugyanis érzékeny helyzetet teremtett. Jelenleg a FINA azt tervezi, hogy 2020 decemberében, az Abu-Dzabiban esedékes rövid pályás úszó világbajnokság végén tartandó gálán az idei év legjobbjai mellett a 2019-es győztesek is átvehetik majd trófeáikat, és az azzal együtt járó 10 ezer dolláros bónuszt is.

A FINA ÉV SPORTOLÓI 2019-BEN
Úszás
Férfiak:
Caeleb Dressel (amerikai)
Nők: Sarah Sjöström (svéd)

Nyílt vízi úszás
Férfiak:
Rasovszky Kristóf
Nők: Ana Marcela Cunha (brazil)

Műugrás
Férfiak:
Hszie Szi-ji (kínai)
Nők: Si Ting-mao (kínai)

Óriás-toronyugrás
Férfiak:
Gary Hunt (brit)
Nők: Rhiannan Iffland (ausztrál)

Műúszás
Férfiak:
Alekszandr Malcev (orosz)
Nők: Szvetlana Romasina és Szvetlana Kolesznyicsenko (oroszok, holtversenyben)

Vízilabda
Férfiak:
Olaszország
Nők: Egyesült Államok

2020.03.31 14:37:13

Úszás CSILLAG PÉTER

Megtaláltuk a kilencszeres olimpiai bajnok magyar gyökereit – a dédanya, Elefánt Terézia nyomán eljutottunk az ősök nyírségi falujáig.

2020.03.31 17:50:36

Úszás KOVÁCS ERIKA

A világbajnok úszó a Nemzeti Sportnak adott interjúban beszélt a koronavírustesztjéről.

2020.03.29 08:47:14

Úszás SZABÓ GÁBOR

A mellúszóból lett gyorsúszó aszkéta életmódot folytatva tudott a berlini olimpián diadalmaskodni.

2020.03.26 14:06:30

Úszás MAROSI GERGELY

Ki kell hoznunk a legjobbat a legrosszabból – vallja a kaliforniai úszóedző, aki a magyar szövetséget is dicsérte.

2020.03.20 22:07:20

Úszás KOVÁCS ERIKA

NS-VÉLEMÉNY. Vigyázzatok magatokra, egymásra és az idősekre.