Úszás: korábban már segített – ő lehet Hosszú új edzője

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2018.05.25. 18:52
null
Hosszú Katinka Los Angelesben versenyez, miközben lehetséges új edzője Százhalombattán dolgozik (Fotó: Koncz György, archív)
A Nemzeti Sport információi szerint a Százhalombattán edzősködő Bodrogi Viktor lehet a Shane Tusuppal szakító, pénteken már Kaliforniában versenyző Hosszú Katinka új edzője.

Az NS pénteken megkereste az edzőség ügyében a korábban Hosszú Katinkához és Shane Tusuphoz hasonlóan a Dél-Kalifornai Egyetemen tanuló szakembert, aki nem burkolózott hallgatásba, igaz, konkrétummal sem szolgált.

„A 2007-es debreceni rövid pályás Európa-bajnokság után én utaztam ki Katinkával Los Angelesbe, én segítettem neki akkor, akár még azt is mondhatjuk, hogy én indítottam el az amerikai útján – mondta Bodrogi Viktor. Jó ismerősként beszélgettünk Katinkával a hogyan továbbról, de a felvetése kapcsán csak azt mondhatom: ezt az információt sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánom. Az biztos, hogy Katinkának szüksége van valakire, mert egyedül képtelenség ezt csinálni, ahogyan az is biztos, hogy nincs könnyű helyzetben, egy ilyen válság mindig nehéz. De én képesnek tartom őt arra, hogy visszatérjen. Úszni és versenyezni akar, reméljük, hogy a teste is ezt akarja."

Bodrogi ma is ott van a hazai versenyek legtöbbjén, mégpedig jelentős megbízatással, hiszen ő az, aki azt a bizonyos startpisztolyt ellövi a rajtnál.

A sportágat szeretők emlékezetében bizonyára megmaradt a másfél évvel ezelőtti történet: 2016 novemberében a százhalombattai rövid pályás országos bajnokságon Hosszú Katinka minden egyéni számban elindult. A 17 egyéni számból „csak" 16-ot nyert meg, mert 50 méter gyorson bemozdult a rajtnál és kizárták – mégpedig éppen Bodrogi Viktor, aki csupán tette a dolgát. Ebből nem is lett feszültség közte és Hosszú Katinka között.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik