Úszás: Gyurta annyit kér Szélestől, „nézzen magába”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.07. 11:31
null
Gyurta Dániel úgy érzi: fizikailag és mentálisan is pihennie kell (Fotó: Szabó Miklós)
Gyurta Dániel jelenleg a pihenőjét tölti, és októberig nem is tervezi, hogy az uszoda közelébe megy. Olimpiai bajnokunk esetében fontos kérdés, hogy Széles Sándorral vagy nélküle képzeli-e el a visszatérést.

 

A tréner az olimpia előtt képesnek érezte tanítványát az éremre, majd a rosszul sikerült előfutam után már azt nyilatkozta, nem adja a nevét Gyurta úszásához.

„Nem az a kérdés, hogy mi vele tervezzük-e a folytatást, hanem az, ő velünk tervezi-e – nyilatkozta az olimpiai és háromszoros világbajnok úszó a Nemzeti Sportnak. – Sanyi bácsi második nyilatkozata után nem éreztem úgy, hogy nekem kellene őt keresnem, ő pedig azóta sem hívott engem. Én csak azt kérem tőle, hogy nézzen magába, és gondolja végig: ha az ő lelkivilága megengedi, hogy azt nyilatkozza, nem voltam jól felkészülve az olimpián, ám legyen. Viszont ha jobban visszagondolok, egy kezemen meg tudom számolni, hány edzést vezetett le nekem az elmúlt négy évben... És nem azért történt így, mert mi azt mondtuk neki, ne tegye.”

„Ránk mindig is az összefogás volt a jellemző, Virth Balázs és Kovácshegyi Ferenc, a másik két edzőm is ezt az értékrendet követi. Sanyi bácsi nyilatkozata nem volt korrekt, de szerintem csak a nagy izgalom és csalódottság mondatta ezt vele. Nem haragszom rá, és számítunk rá. Ha úgy gondolja, hogy szeretné segíteni a csapatunkat, mi örömmel vesszük, mert minden segítségre szükségünk van. Ám ezt tegye úgy, hogy ne csak névlegesen legyen a csapatunk része, hanem valós teljesítménnyel járuljon hozzá a munkához.”

Gyurta szinte biztosra mondja, hogy a decemberi, windsori rövid pályás világbajnokságot kihagyja, mert egyfelől még csak 27 éves, ami ebben a sportágban nem számít kornak, másfelől viszont már 13 esztendős kora óta a felnőttmezőnyben úszik, ami hosszú idő.

„Elfáradtam. Fizikailag és mentálisan is pihennem kell, hogy képes legyek visszatérni jövőre a hazai vizes világbajnokságon – mondta Gyurta. – Mert ez az idő és ez a teljesítmény nem én vagyok...”

A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN GYURTA DÁNIEL FELELEVENÍTI A RIÓBAN TÖRTÉNTEKET, ÉS BESZÉL ARRÓL, HOGY HOL TART A VÁRAKOZÁSTÓL ELMARADÓ TELJESÍTMÉNYÉNEK KIÉRTÉKELÉSÉBEN, FELDOLGOZÁSÁBAN. ELÁRULJA AZT IS, MILYEN KÖZELI ÉS TÁVLATI TERVEI VANNAK AZZAL, HOGY BEVÁLASZTOTTÁK A NOB SPORTOLÓI BIZOTTSÁGÁBA.

Legfrissebb hírek

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
14 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
17 órája

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03
Ezek is érdekelhetik