Rio 2016: Széles szerint meg kellene kérdezni Gyurta edzőit

2016.08.10. 01:04
Széles Sándor szerint korábbi tanítványa, Gyurta Dániel elsősorban azért nem jutott tovább a 200 m mellúszás előfutamából a riói olimpián, mert nem az általa megírt edzésterv szerint dolgozott.

„Nyilatkoztam több helyen, hogy bizonytalan vagyok a felkészülési állapotával kapcsolatban – mondta Széles Sándor a Kossuth Rádiónak. – Nyilván nem mondhattam azt, hogy gyenge, mert nem vehettem el az önbizalmát, ráadásul kint sem voltam az olimpián, itthon vagyok Budapesten. Meg kéne kérdezni, hogy hogyan képzelte ezt Kovácshegyi Ferenc és Wirth Balázs, ki a felelős ezért, mert én az edzésterveket, amelyek itt vannak most előttem, mindig leraktam, de az utolsó évben, amikor egyre gyengébben úszott – mert nem most kezdődött ez –, nem azokat úszta. Azt az edzéstervet alkalmazta, amelyet a két edzőkollégám írt.”

Széles Sándor hozzátette, ő a mennyiségi edzés, az állóképességi edzés apostola, ez hozta meg az eredményét Risztov Éva és Gyurta Dániel londoni olimpiai aranyánál is.

„A százon, amivel most kezdett, még lehetett volna úszni 2:08-at, 2:07-et. Sajnos nincs meg az az állóképessége, mert más edzéstervet úszott, mint amit én írtam… Én is el vagyok keseredve, mert szerettem volna, ha mindettől függetlenül valahogy fel lehet őt támasztani, de nem tudtam feltámasztani, ennyire volt erőm, nem segített ebben nekem senki.”

Gyurta Dániel címvédőként indult a riói olimpián 200 m mellen, de az előfutamok során csak a 17. időt úszta (2:11.28), ezzel nem jutott tovább az elődöntőbe.

Legfrissebb hírek

Uralni a pillanatot – Pucz Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.03.17. 23:57

Már ötmillióan jelentkeztek Los Angeles-i olimpiai jegyért

Egyéb egyéni
2026.02.25. 14:01

Taroltak a hollandok a tömegrajtos gyorskorcsolyaversenyeken

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 17:39

Nem jutott döntőbe Kim Minseok a tömegrajtos versenyben

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 15:42

Kettős francia siker a sílövők tömegrajtos versenyében

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 15:04

A franciák nyerték a sítriatlon vegyescsapat-versenyét

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 14:13

Olasz dupla a férfi krosszosoknál

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 13:44

Egy olimpián hat arany: Klaebo újabb rekordot döntött – videók

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 13:22
Ezek is érdekelhetik