Úszás: a magyaroké a netanyai pénzdíj több mint negyede

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.07. 14:44
null
Hosszú Katinka kétségkívül megdolgozott a pénzéért (Fotó: AFP)
A magyar úszók kapják a 220 ezres pénzdíjalap több mint negyedét a netanyai rövid pályás Európa-bajnokság után: a legjobb egyéni teljesítményeket díjazó rangsor alapján 57 ezer eurót vihetnek haza.

 

 

Arról már beszámoltunk, hogy Hosszú Katinka 20 ezer eurós pénzdíjat nyert. A magyar úszónő négyszáz vegyesen elért világrekordja MVP-címet ért a női mezőnyben (1004 pont), és ő az egyetlen, aki további 1000 pont feletti időket repesztett (a 400 vegyesen a döntőben úszott ideje, és a 100 vegyes világcsúcsa); a férfiaknál csupán Gregorio Paltrinieri 1500-as világrekordja „ezredes". A 6 aranyérmével és egy ezüstjével abszolút rekordot felállító Hosszú a szabályok miatt egy úszásával kerülhetett fel a pénzdíjas listára – ha valamennyi egyéni teljesítménye számított volna, akkor a FINA-táblázat pontértékei alapján övé lenne az első hét (!) hely, plusz még a 9. és a 10. is, azaz az első 12 egyéni produkcióból kilenc a magyar sportolóé (azaz a 20 ezer helyett 104 ezer eurót is kereshetett volna).

A férfiaknál Cseh László második Európa-csúcsa (200 pillangó) a harmadik helyre volt elég a netanyai rangsorban, amiért 15 ezer euróval gazdagodik. Függetlenül attól, hogy csupán ezüstérmet ért, abszolút összevetésben Gyurta Dániel 200 mellen úszott ideje az ötödik legjobb a mezőnyben (10 ezer euró), jobb még Bernek Péter 400 gyorson aranyat érő teljesítményénél (7 ezer euró) is. Az ötödik pénzes magyar Kapás Boglárka, aki 9. lett a hölgyek között (5 ezer eurót kap ezért).

Cseh ötnapos mutatványa egyedülálló: három aranyérmével a férfiak között lett ő a legjobb. 2005, 2007 és 2011 után negyedszer tudott triplázni egy Eb-n. Összesített éremkollekciója valóban lenyűgöző: 19 aranyérmével lehagyta a listát eddig vezető német Thomas Rupprathot (17), és jelenleg holtversenyben áll a szintén 19-et gyűjtő szlovák Martina Moravcovával. Az igazán feltűnő számot viszont akkor kapjuk, ha idevesszük a nagypályás Eb-helyezéseket is: az ott szerzett 12 elsőséggel Cseh 31-nél tart – mind egyéni szám! –, ami toronymagasan a legjobb az úszósport egyetemes históriájában.

A RÖVID PÁLYÁS ÚSZÓ EB PÉNZDÍJAI
FÉRFIAK FINA-pontok
euró
1. Gregorio Paltrinieri (olasz) 1007 (1500m gyors, 14:08.06) 20 000
2. Marco Koch (német) 998 (200m mell, 2:00.53) 18 000
3. Cseh László (magyar) 987 (200m pillangó, 1:49.00) 15 000
4. Gabriele Detti (olasz) 972 (1500m gyors, 14:18.00) 12 000
5. Gyurta Dániel (magyar) 963 (200m mell, 2:01.99) 10 000
6. Radoslaw Kawecki (lengyel) 958 (100m hát, 49.64) 8000
7. Bernek Péter (magyar) 955 (400m gyors, 3:35.46) 7000
8. Henrik Christiansen (norvég) 953 (1500m gyors, 14:23.60) 6000
9. Paul Biedermann (német) 949 (400m gyors, 3:35.96) 5000
10. Andrew Willis (brit) 945 (200m mell, 2:02.76) 4000
11. Adam Peaty (brit) 936 (100m mell, 56.84) 3000
12. Matteo Rivolta (olasz) 934 (100m pillangó, 49.55) 2000
NŐK FINA-pontok euró
1. Hosszú Katinka (magyar) 1004 (400m vegyes, 4:19.46) 20 000
2. Sarah Sjöström (svéd) 979 (100m gyors, 51.37) 18 000
3. Ranomi Kromowidjojo (holland) 977 (100m gyors, 51.39) 15 000
4. Federica Pellegrini (olasz) 970 (200m gyors, 1:51.89) 12 000
5. Veronika Popova (orosz) 955 (200m gyors, 1:52.46) 10 000
6. Siobhan-M. O’Connor (brit) 954 (100m vegyes, 57.59) 8000
7. Jazmin Carlin (brit) 947 (400m gyors, 3:58.81) 7000
8. Femke Heemskerk (holland) 946 (200m gyors, 1:52.81) 6000
9. Kapás Boglárka (magyar) 944 (400m gyors, 3:59.02) 5000
10. Jeanette Ottesen (dán) 943 (100m pillangó, 55.68) 3500
10. Darija Usztyinova (orosz) 943 (200m hát, 2:01.57) 3500
12. Aleksanda Urbanczyk (lengyel) 933 (50m hát, 26.27) 2000

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik