Rövid pályás úszó-vk: Gyurta D. országos csúcsa 50 mellen

Vágólapra másolva!
2014.10.04. 17:45
Gyurta Dániel országos csúccsal második lett 50 méter mellen, a fő számában, vagyis 200 méteren pedig aranyat nyert az úszók rövid pályás világkupa-sorozatának negyedik állomásán, Moszkvában, a szombati első napon.

Az UTE klasszis versenyzője előbb a két uszodahossznyi távon csapott a célba 26.52 másodperc alatt, megjavítva ezzel saját korábbi rekordját, amelyet 26.86-tal tartott a tavalyi berlini vk-viadal, 2013. augusztus 11-e óta.

A 200 méter mellen normál medencében olimpiai bajnok, s mind a 25-ös, mind az 50-es medencében világ- és Európa-bajnok Gyurta a szám döntőjében visszavágott az utóbbi időben őt többször is legyőző német Európa-bajnoknak, Marco Kochnak, és nagy csatában, 2:01.88 perccel győzött.

Három elsőséget söpört be az első napon Hosszú Katinka, aki ezúttal öt számban jutott fináléba, s végül 200 méter gyorson (1:53.18 p), 200 méter vegyesen (2:05.81) és 200 méter háton (2:02.05) diadalmaskodott. Gyűjtött továbbá két bronzot is: 50 méter háton (26.78) és 50 méter gyorson (24.83).

Bronzérmei számát gyarapította a szombati döntőkben Verrasztó Evelyn, aki 800 méter gyorson (8:41.81), 200 méter gyorson (1:56.26) és 200 méter vegyesen (2:10.49) lett harmadik. Bátyja, Dávid legjobb eredménye a nyitónapon egy ezüstérem volt, ezt 400 méter vegyesen érdemelte ki (4:02.90), míg 200 méter pillangón hetedikként végzett (1:56.72).

Gyurta Gergely, Dániel öccse is felállhatott egy ízben a dobogóra: 400 méter vegyesen zárt harmadikként (4:07.26), 400 méter gyorson pedig hetedikként ért célba (3:47.10).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik