Nyílt vízi úszó-vk: Rasovszky Kristóf ismét megnyerte az összetettet

Vágólapra másolva!
2023.12.02. 14:34
null
Rasovszky Kristóf egymás után negyedszer nyerte meg a nyílt vízi úszó világkupa összetett versenyét (Fotó: Dömötör Csaba)
Rasovszky Kristóf szenzációs versenyzéssel bronzérmes lett 10 kilométeren az úszók nyíl tvízi világkupa-sorozatának utolsó állomásán, Funchalban, amivel biztossá tette összetettbeli elsőségét. A nőknél Fábián Bettina hatalmas hajrával második lett a szombati versenyben.

A magyar sportági szövetség közösségi oldalának tájékoztatása szerint az olimpiai ezüstérmes sportoló sorozatban negyedszer nyerte meg az összetettet, erre korábban senki sem volt képes.

„Nyilván az volt a cél, hogy megszerezzem az összetett elsőséget, hiszen a védettségem miatt nekem nem volt ez válogató – nyilatkozott Rasovszky Kristóf. Hogy sikerült harmadiknak bejönni ilyen óriási mezőnyben, jóllehet a forma nem ugyanaz, ami a világbajnokságon volt, az persze külön öröm. A negyedik győzelem jól hangzik, szép sor, persze minden évben akadnak újabb és újabb kihívók, mint most az olasz Guidi, aki idén megnyerte az Európa-kupát. Ez volt a legnehezebb verseny, 92 induló, a nemzetek többsége itt rendezte a válogatóját, úgyhogy nem is szakadt úgy szét a mezőny, mint máskor, ráadásul az etetésnél a legutolsó helyet kaptuk, ami óriási kerülőt jelentett ilyen tömegnél.”

A világbajnoki részvételért zajló magyar különversenyben messze Betlehem Dávid teljesített a legjobban: végig az élmezőnyben haladva ötödik lett, így övé a második hely a dohai vb-csapatban.

Gálicz Péter 55., Hambardzumyan Arshak 66., Kovács-Seres Hunor pedig 72. helyen zárt, előbbi így a júniusi Eb-indulást vívta ki.

A nőknél Fábián Bettina az utolsó körre a 15. helyen fordult, aztán megindult, és 16 másodperces hátrányt ledolgozva ezüstéremig tempózott. A junior világ- és Európa-bajnok úszó ezzel a dohai vb-részvételt is kivívta.

„Nagyon erős volt mezőny és elég nehezek a körülmények, borzasztóan nehéz volt úszni. Ehhez képest szerintem kihoztam az egészből a maximumot, nagyon örülök az ezüstéremnek és a vb-kvalifikációnak. Én szeretem a simább vizet, jobban kijön a technikám és az úszástudásom, de most a hullámokban is megmutattam, hogy klasszikus nyílt vizes körülmények között is tudok jól teljesíteni, ami jót tesz a lelkemnek. Meg persze az is, hogy a kemény munkának köszönhetően ilyen jól bírtam, különösen a hajrát – ott végre egyszer sikerült jól helyezkednem, mert addig folyamatosan középre kerültem a fordulóknál, állandóan lenyomtak, a végén viszont sikerült a szélén elmenni a többiek mellett” – fogalmazott Fábián Bettina.

Mellette a Madeirán 16. helyen záró Szimcsák Mira lesz a másik induló, miután három másodperccel Olasz Anna (17.) előtt ért be. Balogh Vivien 35., Rohács Réka 38. lett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik