Úszás: Kapás Boglárka nyerte a 400 vegyest a debreceni ob-n

Vágólapra másolva!
2023.11.03. 19:05
null
Kapás Boglárka betegen nyert 400 vegyesen (Fotó: Török Attila)
Mégis vállalta az indulást 400 vegyesen Kapás Boglárka, s bár nem teljesen egészséges, egyéni rekorddal győzött is – a szombati 800 gyorstól viszont visszalépett.

 

A 200 gyors döntőivel indult a rövid pályás országos bajnokság harmadik napja Debrecenben: a férfiaknál Németh Nándor győzött – hét századdal előzte meg Márton Richárdot.

Pedig nem is látott semmit a riválisából.

Ezen persze nincs mit csodálkozni, hiszen a medence két szélén úszott a később arany- és ezüstérmes, Németh a hetes, Márton a kettes pályán.

„Láttam ugyan valakit a túloldalon, meg hogy ott hullámzik a víz, de nem tudtam, ki az. Meg azt sem, hogy ennyire közel van hozzám. Ha egymás mellett úszunk, lehet, hogy kicsivel jobb az idő, és talán még ennél is nagyobbat csatáztunk volna – mondta el Németh Nándor. – Én nem szoktam hisztériázni, de a reggeli úszás nagyon nem esett jól, ezek után még inkább büszke vagyok magamra, hogy ezt így megcsináltam. 1:44-es időt kalkuláltam magamnak előzetesen, úgyhogy emiatt sem panaszkodhatok.”

Az időeredménye miatt a női győztes, Pádár Nikolett sem panaszkodott, miért is tette volna, hiszen az 1:54.10 egyéni rekord.

„Kicsit elizgultam ezt a döntőt – ismerte el az eredményhirdetés után a szegediek ifjúsági Európa-bajnoka. – A taktika az volt, hogy erősen kezdek, hogy meglássuk, hogyan bírom a végét. Hát, az nehezen ment, az utolsó ötven különösen. De így is egyéni csúcs lett, s ennek nagyon örülök. Bízom benne, hogy egy háromhetes edzőtábor után a decemberi bukaresti rövid pályás Európa-bajnokságon lesz ez még jobb is. Szerintem kétszáz és négyszáz gyorson is ott tudok lenni a dobogó környékén az Eb-n.”

Férfi 200 mellen hosszú éveken keresztül Gyurta Dániel szállította a győzelmeket, aztán pénteken Debrecenben egy kortársa „köszönt be” ezen a távon: Verrasztó Dávid nyerte a számot.

„Nem kell ezt túlgondolni, jócskán elmaradtam az egyéni legjobbamtól, de dolgozom. A decemberi győri versenyen kellene jól úsznom négyszáz vegyesen ahhoz, hogy egyáltalán lehessen bármiben is gondolkodnom” – mondta Verrasztó Dávid.

Férfi ötven pillangó a szám világcsúcstartója, Szabó Szebasztián nem hagyott kétséget afelől, hogy továbbra is gyors, bár értelemszerűen jócskán elmaradt a 21.75-es rekordjától.

„Maga az úszás jó volt, mindent megcsináltam, amit előzetesen az edzőmmel megbeszéltem. Csak a sebességem nincs még meg, de ez így, november elején nem baj. Tavaly ilyenkor jóval gyorsabb voltam, aztán a világbajnokságon már csak néhány századot tudtam javítani, ezúttal jó lenne, ha másként alakulna” – nyilatkozta Szabó Szebasztián.

Sárkány Zalán itthoni felbukkanása nemcsak a veszprémieknek adott új lendületet, más tekintetben is felkavarta az állóvizet: ki gondolta például, hogy a decembertől ismét Bob Bowmannel készülő Sárkány megnyeri a 400 vegyest?

„Régi vágyam volt, hogy négyszáz vegyesen magyar bajnok legyek, úgyhogy ennek nagyon örülök. Mondtam korábban, hogy a négyszáz vegyest nem szeretném teljesen elengedni, de jelenleg a gyors, leginkább az ezerötszáz gyors van a középpontban az olimpiai A-szint miatt. Azon meglepődtem, hogy mellen ilyen jól úsztam, hiszen edzéseken azt kevésbé gyakoroljuk, a pillangót és a hátat jóval többször. Azt meg tudtam, hogy gyorson képes leszek egy nagy hajrára, ez jött ki belőle” – mondta Sárkány Zalán.

Hogy a hölgyeknél 400 vegyesen Kapás Boglárka nyer, azt meg azért nem gondoltuk, mert csütörtökön még arról szólt a fáma, hogy a hőemelkedése miatt a második napi két döntőtől, a 200 pillangótól és a 400 gyorstól visszalépő világbajnok pénteken pihen, s ha jó van, szombaton elindul nyolcszáz gyorson.

Ehhez képest péntek délelőtt ott volt a 400 vegyes előfutamaiban – délután meg a döntőben, amit aztán egyéni rekorddal meg is nyert.

„Jó fél órát sírtam, amikor csütörtökön vissza kellett lépnem a két döntőtől. A kétszáz pillangó és a négyszáz gyors kemény »kombó«, én pedig szeretem a kihívásokat, kíváncsi lettem volna, mire leszek képes. De el kellett engednem, és tudtam, hogy az a jó döntés, hiszen az egészség a legfontosabb. Aztán még este elhatároztam, hogy péntekre jól kell lennem. Nem vagyok teljesen jól, de örülök, hogy megnyertem a négyszáz vegyest, ráadásul egyéni csúccsal – ezt az időt már hat éve kergetem. Ezennel viszont számomra véget is ért ez a rövid pályás országos bajnokságon, mert jobb a békesség, ezért a nyolcszáz gyorstól visszaléptem” – osztotta meg érzéseit a Nemzeti Sporttal Kapás Boglárka.

RÖVID PÁLYÁS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, DEBRECEN

Férfiak. 200 m gyors. Országos bajnok: Németh Nándor (BVSC-Zugló, edző: Plagányi Zsolt) 1:43.79, 2. Márton Richárd (BHSE) 1:43.86, 3. Bóna Benedek (BVSC-Zugló) 1:45.08. 200 m mell. Ob: Verrasztó Dávid (FTC, e: Virth Balázs) 2:11.20, 2. Kutasi Máté (FTC) 2:11.45, 3. Nagy Márton (Vasas SC) 2:12.46. 50 m pillangó. Ob: Szabó Szebasztián (Győri Úszó Sportegyesület, e: GYÚSE edzői kollektíva) 22.48, 2. Nell Olivér (Stamina TKSA) 23.16, 3. Németh Nándor (BVSC-Zugló) 23.52. 400 m vegyes. Ob: Sárkány Zalán (Kőbánya SC, e: KSC edzői kollektíva) 4:05.35, 2. Zombori Gábor (UTE) 4:07.32, 3. Holló Balázs (BVSC-Zugló) 4:08.89. 4x100 m gyorsváltó. Ob: BVSC-Zugló (Magda Boldizsár, Bóna Benedek, Kovács Benedek, Németh Nándor) 3:12.85, 2. Győri Úszó Sportegyesület (Krstulovic, Giczi, Pózvai O., Szabó) 3:16.42, 3. Kőbánya SC (Sárkány, Telegdy, Tóth, Balogh) 3:17.89. Nők. 200 m gyors. Ob: Pádár Nikolett (Szegedi Úszó Egylet, e: Gellért Gábor) 1:54.10, 2. Ugrai Panna (HÓD Úszó SE) 1:55.56, 3. Molnár Dóra (Budafóka XXII. SE) 1:59.03. 200 m mell. Ob: Békési Eszter (BVSC-Zugló, e: Kovács Ottó) 2:23.81, 2. Barna Bianka Dorottya (Nyíregyházi Sportcentrum) 2:29.98, 3. Zsebők Laura (Hullám 91) 2:30.08. 50 m pillangó. Ob: Komoróczy Lora (Iron Swim SE, e: Takács Imre) 26.37, 2. Varga Dominika (Iron Swim SE) 26.53, 3. Molnár Flóra (HÓD Úszó SE) 26.71. 400 m vegyes. Ob: Kapás Boglárka (UTE, e: Virth Balázs, Kovácshegyi Ferenc) 4:33.49, 2. Jakabos Zsuzsanna (Győri Úszó Sportegyesület) 4:35.54, 3. Szabó-Feltóthy Eszter (Vasas SC) 4:38.97. 4x100 m gyorsváltó. Ob: Győri Úszó Sportegyesület (Lakó Dorina, Pózvai Kiara, Sebestyén Dalma, Jakabos Zsuzsanna) 3:41.83, 2. Jövő SC (Verrasztó E., Kokas, Abonyi-Tóth, Flück) 3:43.49, 3. HÓD Úszó SE (Ugrai, Molnár, Juhász J., Szentkereszty) 3:45.10

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik