ÚNP: idén már ötvenezer kisgyerek tanulhat úszni

Vágólapra másolva!
2023.04.05. 10:15
null
2023-ban megduplázódhat a programhoz csatlakozó települések száma (Fotó: Nagy Zoltán / Metropol - archív)
Újabb mérföldkőhöz ér az Úszó Nemzet Program: 2023-ban több mint duplájára nő a kezdeményezésbe bekapcsolódó települések száma. Az eddigi 19-hez 22 csatlakozik, így az idén csaknem 50 ezer kisgyermekkel szerettethetik meg a vizet országszerte a MÚSZ-liszensszel dolgozó oktatók – adta hírül a Magyar Úszószövetség.

„Sok ezer gyerek tudja már, hogy a víz nem olyan félelmetes – és a kaland most folytatódik” – mondta Egerszegi Krisztina ötszörös olimpiai bajnok, az Úszó Nemzet Program nagykövete abból az alkalomból, hogy újabb mérföldkövéhez érkezett az úszásoktatást és ezzel együtt a magyar úszósportot új dimenzióba helyező kezdeményezés.

„A programban résztvevő gyerekeket még egészségesebb, még sportosabb életmódra nevelhetjük, ezért is segítünk minden településnek és uszodának abban, hogy előre tervezett ütemben kapcsolódjanak be a programba” – jelentette ki Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a szövetség hírlevelében annak kapcsán, hogy az ÚNP idei bővítése alkalmával 22 település csatlakozik az óvodásoknak és kisiskolásoknak ingyenes oktatást garantáló programhoz.

„Amikor elkezdtük, csak reméltük, hogy ennyire sikeres lesz az ÚNP – tette hozzá Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke. – A szövetségben alakult egy remek csapat, amelyik a régióvezetőkkel karöltve elsőrangúan megtervezte a programot, és ügyelt a kivitelezésre is. Az állandó kontroll, a folyamatos párbeszéd a medencében a kicsiket tanító, kizárólag a MÚSZ liszenszével dolgozó oktatókkal azt eredményezte, hogy sikerült még inkább optimalizálni az oktatási folyamatot, szakmailag is, logisztikailag is.”

A kiforrott struktúrának köszönhető, hogy 2023-ban több mint duplájára nőhet a programba bekapcsolódó települések és ifjú úszópalánták száma. Az ÚNP távlati célja, hogy a MÚSZ által kidolgozott szakmai program mentén, a testnevelés órák keretében néhány éven belül az ország összes óvodása és kisiskolása megszerezze a vízbiztonságot úgy, hogy senkinek se kelljen 20 percnél többet utaznia az ingyenes oktatásért. Amellett, hogy ez a magyar úszósportnak is sosem látott szélességű merítési lehetőséget kínál, gyerekek százezreinek garantál majd életmentő készséget.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik