Rövid pályás úszó ob: Hosszú öt arannyal kezdett

Vágólapra másolva!
2014.11.06. 19:43
null
Hosszú Katinka (középen) hibátlanul kezdte a rövid pályás úszó ob-t (Fotó: Szabó Miklós)
Hosszú Katinka öt magyar bajnoki címet szerzett az első napon, míg Cseh László három éremmel (két arany, egy bronz) indította a százhalombattai rövid pályás országos bajnokságot. A nap legértékesebb eredménye Bernek Péteré, aki 400 gyorson 6. helyre ugrott a világranglistán.

 

 

Hosszú Katinka eddig hibátlan, legalábbis magyar viszonylatban – az egyik versenyszámban ugyanis előtte értek célba: az izraeli Amit Ivri győzte le abban az úszásnemben, amiben a Világkupán nem szokott indulni (100m mellen). Mindazonáltal a magyarok közül itt is a leggyorsabbnak bizonyult, és a másik négy számban sem akadt nála jobb. Pedig volt minden a kínálatban: sprintszám (50 és 100 gyors), az új kedvenc (200 hát) és a szokásos erőpróba (200 vegyes) – behúzta az összeset, mégpedig magabiztosan.

„Végül is nem volt rossz, igazán annak örülök, hogy az idők egészen jók lettek, például ötven gyorson, de kétszáz vegyesen, úgy fest, most már bármikor, bármilyen állapotban és terhelés mellett tudok 2:07-et jönni, ami kifejezetten jó érzés" – nyilatkozta Katinka.

A férfiaknál jóval változatosabb volt a kép, senki sem tudott egyéni számokban duplázni. A nap legjobb eredménye Bernek Péteré, aki kiváló, 3:40-es idővel lett első 400 gyorson, és ezzel a 6. helyre ugrott a világranglistán. Ugyanitt Cseh László bronzérmesként zárt – ő előtte a 200 vegyesen lett első, mondjuk úgy, a felkészülési periódusnak megfelelő idővel. Laci mindazonáltal morgott egy sort. „Végül is nem volt rossz, de a mellúszással kicsit küszködök. Valahogy nem megy úgy, ahogy szeretném. Az összes többi rendben van, ott viszont nem érzem, hogy haladnék, és még nem tudtunk rájönni, hogy mi a baj. Ha csak mellúszó számban indulok, nem megy rosszul, viszont vegyes közben nincs meg a sebesség. Pedig jó lenne összerakni, mert akkor picit megnyugodnék" – közölte Cseh a napvégi, egyébként szintén arannyal záruló vegyesváltó után.

Szép versenyben előzte meg Horváth Dávid az 50-es számot addigra már megnyerő Financsek Gábort 200 mellen (Gyurta Dániel csak 100-on indul), így a Kőbánya SC igen jó napot zárt, hiszen a hat egyéni számból hármat hoztak el (Kozma Dominik is győzött 50 gyorson), valamint a vegyesváltót is.

A nap krónikájához tartozik, hogy a jövő generációinak legjobbjai remekeltek, az előfutamokban 10, a döntők során 6 korosztályos rekord dőlt meg, a legaktívabb Gyurinovics Fanni és Késely Ajna volt, 3-3 csúccsal – avagy nem véletlen, hogy a két ifjú hölgy a felnőttválogatottal tarthat decemberben a dohai világbajnokságra.

Folytatás pénteken, a döntők ismét 17 órától kezdődnek, és a MÚSZ TV élő adásában végig követhetők.

RÖVID PÁLYÁS ÚSZÓ OB
1. NAP, MAGYAR BAJNOKOK

FÉRFIAK

50m gyors: Kozma Dominik (Kőbánya SC) 22.06
50m mell: Financsek Gábor (Mohács) 27.38
100m hát: Földházi Dávid (Bácsvíz-KVSC) 52.32
200m mell: Horváth Dávid (Kőbánya SC) 2:09.20
200m vegyes: Cseh László (Kőbánya SC) 1:55.40
400m gyors: Bernek Péter (válogatott) 3:40.29
4x50m vegyesváltó: Kőbánya SC 1:39.04
(Cseh László, Horváth Dávid, Pulai Bence, Pulai Vince)

NŐK
50m gyors: Hosszú Katinka (Vasas) 24.91
100m gyors: Hosszú Katinka (Vasas) 53.73
100m mell: Hosszú Katinka (Vasas) 1:08.45
200m hát: Hosszú Katinka (Vasas) 2:07.16
200m vegyes: Hosszú Katinka (Vasas) 2:06.39
4x50m gyorsváltó: BVSC-Zugló 1:45.06
(Böszörményi Bettina, Böszörményi Borbála, Mór Baranyai Erika, Kapás Boglárka)

MIX
4x50m mix gyorsváltó: Budafóka XXI 1:36.71
(Mészáros Márk, Kurucz Zsuzsanna, Kurdi Zsófia, Bujtor Dávid)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik