Úszó Eb: Demján Sándor cégétől kapnak támogatást az ezüstösök

Vágólapra másolva!
2010.08.16. 19:25
Demján Sándor, a Trigránit Zrt. elnök-vezérigazgatója – akárcsak a pekingi olimpiát követően – felajánlotta a legteljesebb támogatását, amolyan „vigaszdíját“ az úszó Európa-bajnokság ezüstérmes magyar versenyzőinek.

Demján Sándor elmondta, mindig megszakad a szíve, amikor klasszis sportolók mikronnyi különbséggel leszorulnak a dobogó legfelső fokáról – a támogatáson túl bejelentette, hogy örömmel fogadja irodájában a második helyezett sportolókat.

Egyszersmind felajánlotta Jakabos Zsuzsannának, szívesen támogatja, hogy újfent Amerikában készüljön, hiszen többek között ott akár a fordulóin is sokat lehetne segíteni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik