Tokió 2020: Wagner-Gyürkés Viktória sérülés miatt visszalépett

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.07.30. 17:24
null
Wagner-Gyürkés Viktória sérülés miatt visszalépett az olimpiai szerepléstől (Fotó: Magyar Atlétikai Szövetség)
Kiújuló sérülése miatt visszalépett a Tokióban zajló olimpiától Wagner-Gyürkés Viktória, akadályfutó – közölte a Magyar Atlétikai Szövetség. 

Visszalépésével kapcsolatos döntését a magyar olimpiai csapat orvosainak tanácsára hozta meg. Wagner-Gyürkés Viktória már nyilatkozott is a döntés hátteréről:

„Az utolsó otthon töltött hetekben az Achillesem állapota folyamatosan javult, a fájdalom tűrhető volt, minőségi munkát tudtam végezni, így bíztam benne, hogy mire az olimpián rajthoz állok, jól fogok tudni futni. A Tocsigiben töltött edzőtábor során a lábam állapota nem várt szinten romlott, az egészségügyi csapatból mindenki a legjobb tudása szerint kezelte, én pedig összeszorított fogakkal tűrtem a fájdalmat. Mostanra már a kocogás is elviselhetetlen fájdalommal jár, az orvosokkal konzultálva, be kellett látnom, hogy így nem lehet háromezer méter akadályt futni. A szívem szakad meg, hogy nem tudok rajthoz állni, de minden erőmmel azon leszek, hogy a 2023-as budapesti világbajnokságon megmutassam, mire vagyok képes” – mondta.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik