US Open: Federer búcsúzott, elmarad az álomelődöntő

Vágólapra másolva!
2017.09.07. 07:33
null
Federer jogosan gratulált, nagyot játszott Del Potro (Fotó: AFP)
Elmarad az álomelődöntő az Amerikai nemzetközi teniszbajnokságon (a US Openen), mivel Juan Martín del Potro 7:5, 3:6, 7:6 (10–8), 6:4-re legyőzte Roger Federert a magyar idő szerint csütörtök hajnali negyeddöntőben.

 

A svájci és az argentin klasszis legutóbb nyolc évvel ezelőtt, a 2009-es viadalon találkozott egymással a US Openen, az akkor még csak 20 esztendős Del Potro meglepetésre öt szettben legyőzte Federert a fináléban.

Bár az előjelek most is inkább a másodvirágzását élő svájci mellett szóltak, ez nem hatotta meg Del Potrót, aki megnyerte az első játszmát.

A második szett a svájcié volt, a következőben azonban 3:0-val kezdett Del Potro, és bár Federer felállt – 4:4-re egyenlített –, hiába volt később négy szettlabdája is, az argentin húzta be a második strigulát.

A kulcsfontosságú negyedik játszmában Del Potro 2:2-nél brékelt, majd hozta a saját adogatását is. A mélyponton lévő Federernek a meccsben maradásért kellett adogatnia, és ugyan a saját játékát még hozta nagy nehezen, a 24. helyen kiemelt argentin az első mérkőzéslabdáját értékesítette a következő játékban, így 2 óra 51 perc után kiharcolta az elődöntőbe jutást – könnyebb dolga nem lesz, ugyanis Rafael Nadal vár rá a legjobb négy között.

„A legjobb meccsemet játszottam a tornán, a szerváim jók voltak, és a tenyereseimet is olyan keményen próbáltam megütni, amennyire csak tudtam. Hazai pályának tekintem ezt a helyszínt, a szurkolók mindig boldoggá tesznek, ha itt játszom. Remélem, Rafa ellen is engem fognak éltetni” – bizakodott Del Potro, akitől a legyőzött Federer vette át a szót.

„Túl sokat szenvedtem úgymond az egész viadal során, így nem tekinthettem nagyon előre. Bizonyos szemszögből örülök, hogy eljutottam a negyeddöntőig, ezért nem vagyok csalódott, a mostani évem már jól alakult. Sajnos belefutottam egy teniszezőbe, aki ma jobb volt nálam” – mondta sportszerűen a svájci.

A Federer–Nadal párharc tehát ismét elmarad a US Openen – bármilyen hihetetlen, a két klasszis még sohasem játszott egymással az év utolsó GS-tornáján.

Az alsó ágon Kevin Anderson és Pablo Carreno Busta játssza az elődöntőt.

A hölgyeknél létrejött a színtiszta amerikai elődöntő, miután Madison Keys röpke 69 perc alatt legyőzte az észt Kaia Kanepit.Sloane Stephens,Venus Williams, Colleen „CoCo” Vandeweghe és Madison Keys előttlegutóbb 1981-ben jutott négy hazai játékos a legjobb négy közé női egyesben a US Openen. Akkor Martina Navratilova, Chris Evert, Barbara Potter és a végső győztes Tracy Austin vitte véghez ezt a bravúrt.

US OPEN, NEW YORK (50 400 000 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Del Potro (argentin, 24.)–Federer (svájci, 3.) 7:5, 3:6, 7:6 (10–8), 6:4
Korábban
Anderson (dél-afrikai, 28.)–Querrey (amerikai, 17.) 7:6, 6:7, 6:3, 7:6
Carreno Busta (spanyol, 12.)–Schwartzman (argentin, 29.) 6:4, 6:4, 6:2
Nadal (spanyol, 1.)–Rubljov (orosz) 6:1, 6:2, 6:2

NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Keys (amerikai, 15.)–Kanepi (észt) 6:3, 6:3
Korábban
Stephens (amerikai)–Sevastova (lett, 16.) 6:3, 3:6, 7:6 (7–4)
V. Williams (amerikai, 9.)–Kvitová (cseh, 13.) 6:3, 3:6, 7:6 (7–2)
Vandeweghe (amerikai, 20.)– Ka. Plísková (cseh, 1.) 7:6 (7–4), 6:3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik