Töri a japánt, a játékot viszont egyáltalán nem – íme, Oszaka Naomi!

Vágólapra másolva!
2018.09.10. 18:39
null
Oszaka Naomi a tenisztörténelem első japán Grand Slam-győztese (Fotó: AFP)
Mint az már közismert, a 20 éves japán Oszaka Naomi nyerte meg az Amerikai nemzetközi teniszbajnokság (US Open) női egyesét, a döntőben két szettben legyőzte a hazai legendát, az egyéniben 23-szoros Grand Slam-tornagyőztes Serena Williamset. Az is tudott, hogy Oszaka lett az ázsiai ország első GS-torna-bajnoka, de talán az eddigi életútjával kevesebben vannak tisztában. De csak eddig!

 

US OPEN, NEW YORK (53 000 000 dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, DÖNTŐ
Oszaka (japán, 20.)–S. Williams (amerikai, 17.) 6:2, 6:4

EDDIG NAGYON VERI PÉLDAKÉPÉT
Erős testalkata és göndör haja miatt eléggé hasonlít külsőre Serena Williamsre, agresszív, támadó alapvonaljátékával és óriási szerváival a játékstílusban is hajaz az amerikaira – aki történetesen épp Oszaka példaképe is.

Az elődöntőben 13 bréklabdából 13-at hárított a Madison Keys ellen 6:2, 6:4-re megnyert meccsen. Hogyan sikerült ez neki?

„Én csak arra gondoltam, hogy nagyon, nagyon szeretnék Serenával játszani ellenfele ugyanis már korábban kiharcolta a döntőbe jutást. És hogy mit üzent neki a meccs előtt? – Szeretlek!”

Nos, az most már talán kijelenthető, hogy Williams kevésbé várja majd az egymás elleni meccseket, hiszen eddigi kétszer találkoztak, és 6:3, 6:2, 6:2 és 6:4 lett a vége az egyes szetteknek – Oszakának!

Rajta kívül még Marija Sarapovával szemben (1–0) makulátlan a mérlege a volt vagy jelenlegi világelsők közül, de nyert már meccset Viktorija Azarenka (1–1), Karolína Plísková (1–1), Venus Williams (1–1), Angelique Kerber (1–3) és Simona Halep (1–4) ellen is, bár utóbbi kettő ellen így is bőven negatív a mérlege. Caroline Wozniacki viszont (még) állja a rohamokat (0–2).

OSZAKA OSZAKÁBAN, DE NEM SOKÁIG JAPÁNBAN

Oszaka Naomi 1997. október 16-án született japán anyuka (Oszaka Tamaki) és haiti apuka (Leonard „San” Francios) gyermekeként – Oszakában. Ő és nővére, Mari, édesanyja családnevét kapta, mert így praktikusabb volt, míg Japánban éltek.

Sokáig azonban nem maradtak ott, édesapja miatt hároméves korában a család New Yorkba költözött, jelenleg a floridai Fort Lauderdale-ben él.

A fajilag homogén Japánban Oszakát hafunak (vagy fél japánnak) tartják, amely japánul a kettős rasszra utal. A családban finoman szólva sem volt felhőtlen a hangulat, Naomi japán nagyapja dühöngött, amikor megtudta, hogy lánya fekete bőrű emberrel kezdett romantikus kapcsolatot, ennek eredményeként Tamaki több mint tíz évig nem lépett kapcsolatba családjával.

Oszaka Naominak a japán mellett amerikai állampolgársága is van, de az ázsiai ország színeiben versenyez. Elmondása szerint büszke, hogy Japánt képviselheti – ahogyan Haitit is. Ugyanakkor egy 2016-os interjúban arról beszélt, hogy: „amikor Japánba megyek, az emberek zavartak, a nevemből nem arra számítanak, hogy egy fekete lányt látnak.”

A pályán az egyik legnagyobb tehetségnek számító japán lánynak ugyanakkor a nyelvvel még mindig vannak problémái.

„Sokkal többet értek meg japánul, mint amennyit beszélni tudok.”

SZÁRNYBONTOGATÁSOK

Karrierje kezdetén édesapja a Japán Teniszszövetségnél regisztráltatta lányát, aki 2013 szeptemberében, nem egészen 16 évesen lett profi játékos. Először a 2014-es stanfordi viadalon jutott WTA-torna főtáblájára, miután legyőzte az orosz Alla Kudrjavcevát és a horvát Petra Marticot a selejtezőben, majd óriási csatában, szetthátrányból fordítva búcsúztatta a 2011-es US Open-győztes Samantha Stosurt is!

W. W. S. D.
Idén egy interjúban kifejtette, hogy van egy négyszavas mantrája a nehéz mérkőzéseken arra, hogy képes legyen felülkerekedni, ez pedig a „What would Serena do?”, vagyis, hogy „Mit tenne most Serena?”.

„Ő a fő oka annak, hogy elkezdtem teniszezni” – mondta az amerikairól.

2015-ben a wimbledoni selejtezőben a román Sorana Cirstea 2:6-ról fordított ellene, majd a US Openen a hazai Katerina Stewart legyőzése után a Jani Rékát búcsúztató Konta Johanna jelentette a végállomást számára a selejtező második körében. Az év végi WTA-világbajnokság keretein belül a feltörekvő tehetségek számára kiírt versenyben a csoportkörben mindenkit elverő Caroline Garciával döntőzött – a francián kívül a csoportban mindenki 1–2-vel zárt –, és döntő szettben legyőzte riválisát. Az évet a 203. helyen fejezte be.

AZ ELSŐ DÖNTŐ ÉS A TOP 50

Az első áttörés 2016-ban az Australian Openen jött össze számára, ahol a selejtezőből indulva legyőzte a főtáblán Donna Vekicet és a 18. helyen kiemelt Elina Szvitolinát is, így a harmadik körbe jutott – ott mondjuk Viktorija Azarenka még nagyon sok volt neki (1:6, 1:6).

Ugyaneddig jutott a Roland Garroson is – Jelena Ostapenko és Mirjana Lucic legyőzése után Simona Haleptől kikapott (6:2, 2:6, 3:6) –, sérülés miatt Wimbledonban nem indult, míg a US Openen ugyancsak a harmadik körig ment, itt Madison Keys (5:7, 6:4, 6:7) ejtette ki.

Szeptemberben Tokióban szabadkártyával indulva Dominika Cibulkovát és Szvitolinát is legyőzve a döntőbe jutott, ott viszont Wozniacki jobbnak bizonyult (5:7, 3:6). Ennek ellenére beverekedte magát a top 50-be (40. helyen zárta az évet), sőt megválasztották az év felfedezettjének is.

2017-ben sokáig nem jött össze az újabb ugrás, Wimbledonban a 3. körben Venus Williams búcsúztatta, a US Openen viszont kiejtette az első körben a címvédő Angelique Kerbert, de a harmadik fordulóban Kaia Kanepivel már nem bírt (3:6, 6:2, 5:7). Az évet kicsit visszaesve csak a 68. helyen zárta.

Oszaka a jól megérdemelt trófeával (Fotó: AFP)
Oszaka a jól megérdemelt trófeával (Fotó: AFP)

 

SERENA ÜTŐPARTNERÉBŐL SZTÁREDZŐ LEHET
A botrányos jelenetek miatt kevesebb szó esik a női döntő férfi kulcsszereplőjéről – aki nem Carlos Ramos játékvezető volt… Oszaka edzője ugyanis Sascha Bajin, akinek a japán játékos az első tanítványa, korábban több kiválóság, például Wozniacki és Azarenka ütőpartnere is volt. De ami a legérdekesebb a történetben, hogy 2008 és 2015 között Serena Williams ütőpartnereként dolgozott – állítása szerint évi 330 napot töltött az amerikai klasszissal, tehát Oszaka aligha kaphatott volna hitelesebb forrásból tanácsokat a finálé előtt. Közös munkájuk első nagy eredménye ez a US Open-diadal, és Oszaka fejlődését látva aligha az utolsó. „Fantasztikus volt látni, milyen összeszedetten és taktikusan teniszezett az egész mérkőzésen. Akkor sem esett össze, amikor a vita miatt fütyült a közönség, és jó ideig állt a játék – ő higgadt maradt, és nem hibázott adogatóként. Nagyon büszke vagyok rá – jelentette ki Bajin, aki hozzátette, őt egyáltalán nem érdekelte, hogy Serena Williams áll a másik térfélen, csupán arra koncentrált, hogy az ő játékosa zárja Grand Slam-győztesként a döntőt. – De ha már Serenáról beszélünk, inkább az a legfontosabb nézőpont, hogy ellene nem sok játékos tudta volna ilyen magabiztosan befejezni a mérkőzést ebben a nehéz szituációban. Elképesztő, amit Naomi elért!” (K. R.)

AZ ÁTTÖRÉS

2018-ban edzőt váltott, Sascha Bajin keze alatt dolgozik immár – róla bővebben keretesünkben olvashat –, és Ausztráliában össze is jött neki az első GS-torna-nyolcaddöntő: a 16. kiemelt Jelena Vesznyina és a 18. helyen rangsorolt Ashleigh Barty kiejtése után ismét Halep volt a végállomás (2:6, 3:6).

A dubai tornán a negyeddöntőig menetelt, majd Indian Wellsben eljött az ő ideje. Az első körben a korábbi világelső Sarapovát, a másodikban Agnieszka Radwanskát győzte le, majd a következő két kör megnyerése után Karolína Plískovát is megverte, hogy aztán az elődöntőben Halepnek is visszavágjon (6:3, 6:0!). A döntőben Kaszatkinát intézte el (6:3, 6:2), így meglett az első WTA-torna-győzelme.

Miamiban Serena Williams sima (6:3, 6:2) legyőzése után Szvitolina jelentette a búcsút, a Roland Garros 3. körében Keys (1:6, 6:7), a nottinghami elődöntő után Wimbledonban ugyancsak a 3. fordulóban a végső győztes Kerber (2:6, 4:6) bizonyult nála erősebbnek.

Washingtonban, Torontóban és Cincinnatiben is gyorsan kiesett, így nem állíthatjuk, hogy bombaformában érkezett meg a US Openre, de ez a legkevésbé sem zavarta.

Az első körben Laura Siegemund (6:3, 6:2), a másodikban Julia Glusko (6:2, 6:0), a harmadikban Aljakszandra Szasznovics (6:0, 6:0) ellen nyer nagyon simán. A negyedikben viszont döntő szettre kényszerült, ám Arina Szabalenka ellen így is sikerrel vette az akadályt (6:3, 2:6, 6:4).

Leszja Curenko ugyancsak hatalmas verést kapott (6:1, 6:1), majd Keysnek is visszavágott (6:2, 6:4), s a döntőben Serena Williams pályán és azon kívül bemutatott próbálkozásai ellenére sem zökkent ki, így ő lett a bajnok (6:2, 6:4)!

Az most más kérdés, hogy a győzelmét nem élvezhette ki teljesen, mivel a hazai közönség hangos nemtetszésnek adott hangot az eredményhirdetés során, mert osztotta Williams azon véleményét, hogy a székbíró belenyúlt a meccsbe. Ezzel e helyütt most nem foglalkozunk, a témáról bővebben itt olvashat!

ÜNNEPLÉS? VIDEOJÁTÉK!

„Izzadtam és ideges voltam – mondta Oszaka a döntőt követő sajtótájékoztatón a finálé napjáról. – A szívem egész nap hevesen vert, aligha tett jót az egészségemnek ez az egész. Enni sem tudtam. De a pályán kicsit más ember vagyok, arra gondoltam, hogy a példaképem ellen játszhatok Grand Slam-döntőt, élveznem kell a lehetőséget. Ilyenkor mindig magabiztosabb vagyok, mert csodálatos, hogy azt csinálhatom, amihez tehetségem van. A pályán kívül viszont olyan vagyok, mint egy gyerek, aki kerüli az embereket, nem egészen értem, hogyan működik a világ, mert eddigi életemben a tenisz játszotta a főszerepet.”

Elmondása szerint csak az utolsó pont után hitte el, hogy valóban övé lesz a trófea.

„Serena rengeteg meccsét láttam, tudtam, hogy bármilyen nehéz helyzetből képes visszakapaszkodni. Ő a példaképem, tudom, mennyire akart nyerni, de megpróbáltam úgy tekinteni rá, mint ellenfélre. De amikor átölelt a hálónál, megint úgy éreztem magam, mint egy rajongó kislány, akinek valóra vált az álma.”

A japán lány reméli, ezután is ugyanúgy néznek majd rá az emberek, mert ő ugyanolyan maradt, mint volt. Oszakát a közönség (botrányos) reakciójáról is faggatták.

„Kimaradtam a vitából. Tudom, hogy a nézők Serenát akarták ünnepelni, sajnálom, hogy csalódniuk kellett” – mondta, majd az ünneplésről is szót ejtett:

Nem vagyok társasági ember, szerintem videojátékkal töltök el egy kevés időt, és ennyi.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik