Tenisz: Stollár Fanny betegen győzött Launcestonban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.02.04. 13:41
Győzelemmel kezdte a launcestoni női tenisztornát Stollár Fanny, aki a japán Ajukava Manát győzte le 7:6, 6:2-re a 25 ezer dolláros összdíjazású ausztráliai tornán.

A magyar versenyző makacs hátsérülése miatt több hónapos kihagyás után kezdett el újra versenyezni. A kényszerszünet miatt azonban az egyéni világranglistán visszacsúszott egészen a 370. helyig, párosban azonban továbbra is az igen előkelő 80. helyen szerepel.

Stollár Fanny először az Australian Open párostornájának első fordulójában lépett pályára, amelyben az ukrán Dajana Jasztremszkával az oldalán búcsúzott a Kveta Peschke, Demi Schuurs duóval szemben. Ezt követően a múlt héten a 60 ezer dolláros, Burnie-ben megrendezett versenyen indult egyesben, amelyen az első fordulóban egy nála majd száz hellyel előrébb jegyzett tajvani versenyzőt győzött le két játszmában, majd döntő szettben kapott ki a világranglista 119. helyén álló ausztrál Cabrerától.

Az ugyancsak ausztráliai Launcestonban magyar idő szerint kedd hajnalban a japán Ajukava Mana ellen kezdte meg szereplését, s 7:6, 6:2-re legyőzte. A második fordulóban a torna első számú kiemeltje, a világranglista 92. helyén álló spanyol Paula Badosa lesz az ellenfele.

„Nem vagyok könnyű helyzetben, mert még mindig nem jött rendbe a hátsérülésem, a lovaglóizmom is meghúzódott, ráadásul le is betegedtem. Ha még azt is hozzáteszem, hogy edző nélkül jöttem ki Ausztráliába, akkor majdhogynem bravúrnak számítanak a győzelmeim. De nem akarok panaszkodni, remélem, hogy Badosa ellen jobban leszek már, mindent el fogok követni a győzelemért” – nyilatkozta honlapunknak a magyar versenyző a találkozó után.

LAUNCESTONI NŐI TENISZTORNA (25 ezer dollár)
Női egyes, 1. forduló:
Stollár Fanny (magyar)–Ajukava Mana (japán) 7:6 (9–7), 6:2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik