Tenisz: Kyrgios földhöz vágta a széket, és otthagyta a meccsét – videó

2019.05.16. 16:25
null
Kyrgios újra balhézott (Fotó: AFP)
Dühkitörésbe fulladt Nick Kyrgios mérkőzése a római salakpályás férfi tenisztornán: az ausztrál játékost zavarták a mellette járkálók, káromkodni kezdett, a székbíró pedig úgy döntött, lelépteti – a norvég Casper Ruud így megnyerte a meccset.

A világranglistán 36. Kyrgios elveszítette 6:3-ra az első szettet Ruud (76.) ellen, majd a másodikban rövidítésben egyenlített. A döntő játszmában aztán 1:0-nál ő adogatott, de a lelátói felvételek alapján többször is megállt szerva előtt, mert a mellette járkáló fotósok és nézők zavarták. Panaszkodni kezdett, ám a helyzet nem változott, így vulgáris nyelvezetre váltott. Ezt többszöri figyelmeztetés ellenére sem nélkülözte, így a székbíró úgy döntött, lelépteti, s ezzel a norvég teniszező nyerte meg a mérkőzést.



Kyrgiosnak elege lett az egészből, előbb földhöz vágta az ütőjét, majd az egyik neki bekészített széket is bedobta a pályára. Ezt követően összepakolta a táskáját és levonult a pályáról, mivel a meccset Casper Ruudnak ítélte a székbíró. A norvég teniszező a következő körben Juan Martín del Potróval találkozik.



Az ausztrál játékosnak nem ez az első balhéja, márciusban az alulról indított szervájával vívta ki a teniszvilág egy részének haragját.

ATP 1000-ES TORNA, RÓMA (5 791 280 euró, salak)
NYOLCADDÖNTŐ
Schwartzman (argentin)–Berrettini (olasz) 6:3, 6:4
2. FORDULÓ (a nyolcaddöntőbe jutásért)
Fognini (olasz, 10.)–Albot (moldovai) 7:6 (8-6), 6:3
Kohlschreiber (német)–Cecchinato (olasz, 16.) 6:3, 6:3
Djokovics (szerb, 1.)–Shapovalov (kanadai) 6:1, 6:3
Del Potro (argentin, 7.)–Goffin (belga) 6:4, 6:2
Cicipasz (görög, 8.)–Sinner (olasz) 6:3, 6:2
Ruud (norvég)–Kyrgios (ausztrál) 6:3, 6:7 (5–7), 2:1-nél Kyrgiost kizárták
Nadal (spanyol, 2.)–Chardy (francia) 6:0, 6:1
Federer (svájci, 3.)–Sousa (portugál) 6:4, 6:3
Nisikori (japán, 6.)–Fritz (amerikai) 6:2, 6:4
Struff (német)–Cilic (horvát, 9.) 6:2, 6:3
Verdasco (spanyol)–Thiem (osztrák, 5.) 4:6, 6:4, 7:5
Schwartzman (argentin)–Ramos Vinolas (spanyol) 7:6 (7–5), 6:1

Legfrissebb hírek

Rinderknech lesz Marozsán ellenfele az első fordulóban a dubai tenisztornán

Tenisz
2026.02.21. 13:20

Fucsovics kikapott a 2024-es győztestől Dohában

Tenisz
2026.02.18. 13:47

Dohai tenisztorna: Fucsovics sima győzelemmel nyolcaddöntős

Tenisz
2026.02.17. 13:28

Shelton és Cerúndolo is hazai pályán nyert tenisztornát

Tenisz
2026.02.16. 08:42

Bondár Anna kikapott a dubai selejtezőben

Tenisz
2026.02.13. 08:53

Davis-kupa: Luxemburg lesz a mieink ellenfele szeptemberben

Tenisz
2026.02.12. 12:50

Kellemetlen meglepetés: Fucsovics az első körben kikapott Rotterdamban

Tenisz
2026.02.11. 13:29

Davis-kupa: a magyar válogatott kiemelt lesz a csütörtöki sorsoláson

Tenisz
2026.02.10. 19:26
Ezek is érdekelhetik