Tenisz: két hónappal műtéte után ismét a pályán Andy Murray

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.02. 11:26
Két hónappal csípőműtéte után újra teniszezett Andy Murray: a 31 éves volt világelső egyelőre csak egy fallal szemben állva ütögetett, de az első lépést megtette a visszatérés felé.

„Egy új kezdet” – írta közösségi oldalán Andy Murray, aki egy rövid videót is mellékelt az ütögetésről. A brit játékos márciusban azt mondta: Wimbledonban még korai lenne visszatérnie, az év második felében viszont újra versenyezhet.„Egy új kezdet” – írta közösségi oldalán Andy Murray, aki egy rövid videót is mellékelt az ütögetésről. A brit játékos márciusban azt mondta: Wimbledonban még korai lenne visszatérnie, az év második felében viszont újra versenyezhet.

Murray először a tavalyi év elején feküdt kés alá sérült csípőjével, emiatt 2018-ban csupán 12 mérkőzést játszott. Idén védett ranglistájának köszönhetően indulhatott az Australian Openen, melyen az első fordulóban búcsúzott: a spanyol Roberto Bautista Aguttól kapott ki ötszettes, 4 óra 14 perces mérkőzésen.

Murray kétszer (2013, 2016) nyert Wimbledonban – 1936 óta az első brit férfiként –, 2012-ben a US Openen ünnepelhetett, aranyérmet szerzett a londoni és a riói olimpián, ezzel ő az egyedüli a sportág történetében, aki egyéniben két olimpiai bajnoki címmel büszkélkedhet. Összesen 45 tornát nyert meg, 41 héten át vezette a világranglistát, tagja volt a 2015-ös Davis Kupa-győztes válogatottnak, és több mint 61 millió dollárt gyűjtött pénzdíjakból.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik