Tenisz: Murray az év második felére tervezi a visszatérését

Vágólapra másolva!
2019.03.06. 18:31
null
Andy Murray úgy érzi, képes a visszatérésre (Fotó: AFP)
Andy Murray várhatóan az év második felében visszatér a profi teniszhez azután, hogy január végén másodszor is megműtötték a csípőjét.

 

A 31 éves volt világelső első lépésként Wimbledonban lép ismét pályára, de egyelőre csak párosban indul az All England Clubban, ahol egyesben két trófeát nyert.

„Szeretném folytatni a pályafutásomat, húsz hónap után végre nincsenek fájdalmaim. A rehabilitáció lassú, de jól haladok, meglátjuk, milyen ütemben javul az állapotom” – fejtette ki a kétszeres olimpiai bajnok.

„Wimbledonban még korai lenne egyest is játszanom, és összességében hét-nyolc hónapot adtam magamnak, hogy eldöntsem, visszatérek-e a versenyteniszhez” – tette hozzá.

A világranglista 218. helyére lecsúszó Murray először a tavalyi év elején feküdt kés alá sérült csípőjével, emiatt 2018-ban csupán 12 mérkőzést játszott. Idén védett ranglistájának köszönhetően indulhatott az Australian Openen, melyen az első fordulóban búcsúzott: a spanyol Roberto Bautista Aguttól kapott ki ötszettes, 4 óra 14 perces mérkőzésen.

Murray kétszer (2013, 2016) nyert Wimbledonban – 1936 óta az első brit férfiként –, 2012-ben a US Openen ünnepelhetett, aranyérmet szerzett a londoni és a riói olimpián, ezzel ő az egyedüli a sportág történetében, aki egyéniben két olimpiai bajnoki címmel büszkélkedhet. Összesen 45 tornát nyert meg, 41 héten át vezette a világranglistát, tagja volt a 2015-ös Davis Kupa-győztes válogatottnak, és több mint 61 millió dollárt gyűjtött pénzdíjakból.

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
2025.10.20. 18:06

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.10.20. 09:00

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben

Tenisz
2025.10.18. 12:50

Gálfi győzelemmel kezdte a tokiói selejtezőt

Tenisz
2025.10.18. 07:48

Marozsán Fábián: A játéktudást tekintve Medvegyev még mindig benne van a legjobb tízben

Tenisz
2025.10.17. 18:07

Csak az első szett volt szoros, Medvegyev kiejtette Marozsánt Almatiban

Tenisz
2025.10.17. 11:13

„Edzéseken már sikerült megszorongatnom őt” – Marozsán a Medvegyev elleni mérkőzés előtt

Tenisz
2025.10.16. 14:11
Ezek is érdekelhetik