Tenisz: „Tenyeres kisasszony” – Steffi Graf 50 éves

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2019.06.14. 11:43
null
Mindent megnyert, amit lehetett (Fotó: AFP)
Pénteken betölti az ötvenet Steffi Graf, minden idők egyik legjobbja, aki 1988-ban Golden Slamet ünnepelhetett.

Túl sokáig ne merüljünk el a nosztalgiázásban, amely szerint „régen minden jobb volt”. Példának okáért a tétel a férfiteniszre egyáltalán nem igaz – most jobb minden. A sportági történelem legjobb játékosai közül hármat csodálhatunk hétről hétre, akiknél soha senki sem nyert több Grand Slam-tornát, úgyhogy nincs más dolgunk, mint összetenni a két kezünket és köszönetet mondani a Jóistennek, hogy ezt megadta nekünk.

A nőknél már nem állunk ennyire jól. Noha Serena Williams rendületlenül küzd – helyzete egyre reménytelenebb –, hogy megnyerje 24. Grand Slam-tornáját, és utolérje Margaret Courtot, rajta kívül hiányoznak az egyéniségek. Marija Sarapova eltiltása óta inkább a művészetpártolással és az édességeivel foglalkozik, mintsem a tenisszel, a feltörekvő nemzedék kiválóságaitól, Ashleigh Bartytól, Oszaka Naomitól és a még magasan jegyzett Simona Haleptől, Karolína Plískovától pedig nem eshetünk hanyatt.

EGYKEZES FONÁK, DE MILYEN...

Hanyatt estünk viszont az ötvenedik születésnapját pénteken, azaz ma ünneplő Steffi Graftól!
S nemcsak tőle, kortársai közül Szeles Mónikától, Gabriela Sabatinitől vagy Arantxa Sánchez Vicariótól is. Graf csupán egy GS-győzelemmel van lemaradva Serena Williamstől, mind a négy nagy tornát megnyerte legalább négyszer, teljes mértékben „all-rounder” játékos volt, azaz minden borításon remekelt, ráadásul öt világbajnoki címe is van, s 1988-ban megnyerte egyesben az olimpiát Szöulban.
Nem lehet kétséges, hogy minden idők legjobbjai között emlegetjük – de vajon mi emelte őt ilyen magasra?

STEFFI GRAF
Született: 1969. június 14., Mannheim (NSZK)
Ütőfogása: jobbkezes (egykezes fonák)
Edzői: Peter Graf (1972–1985), Pavel Slozil (1986–1991), Heinz Günthardt (1992–1999)
Profi pályafutása: 1982–1999
Összes pénzdíja: 21895277 dollár
Legjobb világranglistás helyezése: 1. (377 héten át)
Legjobb eredményei: 7x Wimbledon-győztes (1988, 1989, 1991, 1992, 1993, 1995, 1996), 6x Roland Garros-győztes (1987, 1988, 1993, 1995, 1996, 1999), 5x US Open-győztes (1988, 1989, 1993, 1995, 1996), 4x Australian Open-győztes (1988, 1989, 1990, 1994); egyesben olimpiai bajnok (1988), egyesben olimpiai ezüstérmes (1992), párosban olimpiai bronzérmes (1988); 5x világbajnok (1987, 1989, 1993, 1995, 1996), párosban Wimbledon-győztes (1988), 2x Fed-kupa-győztes (1987, 1992), Hopman-kupa-győztes (1993)

Nem véletlenül becézték „Tenyeres kisasszonynak”. Talán ez a játékelem emelte mindenki fölé, bár nem feledkezhetünk meg egykezes (!) fonákjáról sem, hiszen a női mezőnyben ilyesmit nem sok játékostól láthatunk – utána Justine Henintől, Amélie Mauresmótól, a jelenleg aktívak közül Carla Suárez Navarrótól. Grafnak a lábmunkája is elsőrangú volt, masszívan szervált, és a röptékkel sem gyűlt meg a baja.

Mivel jó sokat és gyorsan futott, csak a legpontosabb, legerősebb ütések hozhatták zavarba.

MEGISMÉTELHETETLEN SIKEREK

Az igen korán eldőlt, hogy Stefanie Maria Graf útja a teniszpályára vezet, apja, a csaknem hat éve elhunyt Peter a sportággal már hároméves korában megismertette. A később adócsalás miatt börtönbe is kerülő édesapa nem bánt kesztyűs kézzel a lányával, alaposan ellenőrizte a napirendjét, de a szigorúság gyakran célra vezetett. Steffi Graf 1986-ban nyerte meg első WTA-tornáját, és 1987-ben, alig 18 évesen robbant be a közvetlen elitbe, miután a Roland Garros döntőjében legyőzte Martina Navratilovát – aki Wimbledon és a US Open fináléjában visszavágott neki –, s két vereség mellett 75 győzelmet számlált az évben.

Egy esztendővel később Graf megismételhetetlen tettet vitt véghez: naptári éven belül mind a négy Grand Slam-tornát megnyerte, és olimpiai bajnok lett, azaz megcsinálta a Golden Slamet. Ez rajta kívül összesen három játékosnak sikerült egyesben: férjének, Andre Agassinak, Rafael Nadalnak és Serena Williamsnek.

Wimbledonban szinte legyőzhetetlen volt (Fotó: AFP)
Wimbledonban szinte legyőzhetetlen volt (Fotó: AFP)

Graf ráadásul cifrázta: Melbourne-ben nem veszített játszmát; Párizsban 6:0, 6:0-val jó fél óra alatt intézte el Natasa Zverevát; Wimbledonban 5:7, 0:2-ről fordított az előző hat trófeát elhódító Navratilova ellen; a másik két döntőben pedig Sabatini járt pórul.

MARADJON AGASSI MELLETT

A sikerek ezek után sem kerülték el, 1989-ben, 1993-ban, 1995-ben és 1996-ban is három GS-t nyert, miközben 1993-ban egy rajongója (nevezzük inkább elmebetegnek), megkéselte nagy riválisát, Szeles Mónikát. A szintén nagyszerű korábbi játékos, Chris Evert szerint ha nem bántják Szelest, Graf sosem jut el 22 GS-győzelemig, mi több, nem is beszélgethetnénk arról, megdönti-e Court rekordját Serena, mert Szeles mindenkit lepipált volna...

Ezek persze feltételezések, az viszont nem, hogy Graf harmincévesen, 1999-ben motivációhiány miatt elbúcsúzott a profi tenisztől, épp abban az évben, amikor összejött Agassival. A két csodás sportember azóta is boldog házasságban él az Egyesült Államokban, két gyermekük született.

S hogy mit mondott nevetve a Bildnek Agassi?

„Csak abban reménykedem, hogy nem hagy el! Minden évben azt kívánom, maradjon mellettem – a következő húsz évben is!”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik