Tenisz: Európa-bajnok lett az U16-os lánycsapat!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.06. 16:08
null
Az U16-os magyar válogatott sikerével ért véget a csapat Európa-bajnokság (Fotó: huntennis.hu)
A magyar válogatott sikerével ért véget az U16-os lány csapat Európa-bajnokság, miután a döntőben a Stollár Fanny, Gálfi Dalma összetételű egység legyőzte Franciaországot.


A csapat Európa-bajnokságok történetében ez a harmadik magyar arany, 1988-ban a lány U14-es, 2010-ben pedig a fiú U18-as csapat ért el végső sikert – tudatta a teniszszövetség.

A budapesti nyolcas döntő első meccsén a britek ellen kemény csatában jutottak tovább mieink (a párosok összecsapásán meccslabdákat is hárítva), majd a fehéroroszokat is legyőztük, miután az egyéni Eb-n párosban aranyérmet szerző Gálfi Dalma, Stollár Fanny (egyéniben Stolláré lett az aranyérem akkor) kettős simán hozta a páros meccsét.

A döntőben a franciák voltak az ellenfelek, az első felvonásában Gálfi Dalma 6:3, 6:4-re nyert Tessah Andrianjafitrim ellen, majd Stollár Fanny a rövidítésben elbukott első szett után fordított (6:7, 6:3, 6:2) Lucie Wargnier ellen, így a magyar válogatott nyerte meg az Európa-bajnokságot.

A magyar csapat már az elődöntőbe jutással kiharcolta a szeptemberi világbajnoki szereplést.

TENISZ, U16-OS CSAPAT EURÓPA-BAJNOKSÁG, NYOLCAS DÖNTŐ (BUDAPEST)
DÖNTŐ
Magyarország–Franciaország 2–0

Gálfi Dalma–Tessah Andrianjafitrim 6:3, 6:4
Stollár Fanny–Lucie Wargnier 6:7, 6:3, 6:2

ELŐDÖNTŐ
Magyarország–Fehéroroszország 2–1
Gálfi Dalma–Arina Sabalenko 6:3, 6:4
Stollár Fanny–Vera Lapko 2:6, 4:6
Gálfi, Stollár–Sabalenko, Lapko 6:3, 6:0

NEGYEDÖNTŐ
Magyarország–Nagy-Britannia 2–1

Gálfi Dalma–Katie Swan 3:6, 2:6
Stollár Fanny–Maia Lumsden 6:2, 6:3
Gálfi, Stollár–Swan, Lumsden 6:3, 2:6, 7:6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik