Ahogy arról már beszámoltunk, Babos Tímea a strasbourgi női tornán döntő szettben alulmaradt korábbi páros partnere, az amerikai Sloane Stephensszel szemben. A magyar teniszező elmondása szerint jobban játszott ellenfelénél, és miután az egész találkozó során jól szerepelt, a vereség ellenére sincs elkeseredve.
„Az első szettet eléggé elszúrtam, pedig akkor is megmutatkozott, hogy ki a jobb játékos. Jobban játszottam, mint ellenfelem, de sajnos többször hiányzott a jó befejezés a fontos labdameneteknél, balszerencsés is voltam. Korszerű teniszt játszottam, és egyértelműen pozitív, hogy egy ilyen szett után is vissza tudtam jönni a meccsbe. A harmadik játszmában aztán az ellenfelem elkezdett picit mást játszani, agresszívebb lett, próbált minden mindegy alapon leütni a pályáról. Szerintem az egész mérkőzésen jól teniszeztem, ezért nem is vagyok elkeseredve” – nyilatkozta Babos Tímea.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







