Tenisz: Elképesztő élmény volt – Babos Tímea

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.31. 09:11
Babos Tímea három szettben kapott ki a korábbi világelső Marija Sarapovától a US Open női egyes versenyének második körében. A magyar teniszező jól kezdte a mérkőzést, az első szettet rövidített játékban nyerte meg, majd az orosz fokozatosan kezdett el jobban játszani és végül 6:7, 6:4, 6:1-re tudott győzni.

„Azt gondolom, hogy nagyon jó és kemény mérkőzés volt. Az biztos, hogy Marija rendkívül jó játékos, aki most is remek formában van. Szerintem és is nagyon jó meccset játszottam, örülhetek ennek a teljesítményemnek.

A második szettől már picit passzívabb lettem, de Marija nagyon jól kezdett el játszani, minden helyzetből jót ütött. Akármi is történt vele a múltban: Marija egy igazi nagy bajnok! Nagyon jól játszik most is! Ettől függetlenül nekem is pozitív ez a meccs, örülök, hogy ismét pályára léphettem az Arthur Ashe Stadionban!

Ez most így sikerült. Nem mondhatom, hogy jó volt a sorsolásom, hiszen talán lett volna olyan játékos a második fordulóban, akit ilyen tenisszel legyőzhetek. De ilyen a tenisz. Az elmúlt fél évben nem játszottam valami jól, de Wimbledon óta már egyre jobban megy, ismét jó úton kezdtem el haladni.

Ezeken a versenyeken kiemeltnek kell lenni, talán kedvezőbb sorsolást kaphat az ember. Mindenesetre tényleg élveztem a játékot, nagyon nagy élmény volt ismét itt játszani. Most erről ennyit: jöhet a női páros és a vegyes páros is!” – fogalmazott Babos a hivatalos honlapjának, a babostimea.hu-nak.

US OPEN (50 400 000 dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, 2. FORDULÓ
Sarapova (orosz)–Babos (magyar) 6:7, 6:4, 6:1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik