US Open: Babosnak nem jött össze a bravúr Sarapova ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.31. 00:38
null
Babos Tímea nagy csatára késztette Marija Sarapovát (Fotó: AFP)
Marija Sarapova három szettben legyőzte Babos Tímeát az amerikai nemzetközi teniszbajnokság (US Open) női egyesének második fordulójában.

 

Babos Tímea pályafutása során először találkozott Marija Sarapovával, aki a hét elején annak reményében vágott neki 50. Grand Slam-tornájának, hogy ha bejut a negyeddöntőbe, akkor a US Open után ismét feljön a top 100-ba a világranglistán. A magyar teniszező az első szettben sokat tett azért, hogy ez ne így legyen.

Babos rögtön az első játékban elvette Sarapova adogatójátékát, ám 2:0 után az orosz egyenlített. Ezt követően a magyar hölgy ismét brékelt, 5:3-ra is vezetett, majd 5:4-nél a játszmáért adogatott, de 30–30 után sajnos mindkét pontot elveszítette. Babos a következő gémben kivívta a lehetőséget, hogy újfent a szettért szerválhasson, megint brékelte Sarapovát, aki azonban harmadszor is „visszajött” (6:6). A rövidítésben a magyar játékos 4–1-re elhúzott, innen Sarapova feljött 5–4-re, de Babos keze adogatóként ezúttal nem remegett meg, így egy perc híján egy óra alatt megnyerte a játszmát (7:6)!

Az orosz egyáltalán nincs hozzászokva ahhoz, hogy a US Openen a verseny ilyen korai szakaszában nehéz helyzetbe kerüljön, hiszen az eddigi tíz második fordulós mérkőzéséből kilencet megnyert. Az egyetlen vereségét New York-i bemutatkozásának évében, 2003-ban szenvedte el, amikor két szettben kikapott a francia Émilie Loit-tól.

A második játszmát Sarapova brékkel, majd egy semmire megnyert adogatójátékkal kezdte (2:0). Aki arra számított, hogy ettől lendületet kap és a nagy küzdelmet hozó első szett után simán kiharcolja a döntő játszmát, annak csalódnia kellett, mert Sarapova ezt követően többször is rontott. Babos kihasználta, hogy a 2006-os US Open-győztes gödörbe került, és egyenlített (2:2).

A játszma akkor billent Sarapova javára, amikor 3:2-es hátrányban hárított két bréklabdát, majd 3:3-nál elvette Babos szervagémjét. Ezek után az orosz a következő két adogatójátékát magabiztosan hozta, így kiharcolta a döntő szettet (6:4).

Két játszma után Sarapova háromszor több nyerő ütésnél járt, mint Babos (30, ill. 10), az ászok számát tekintve 9–0-ra vezetett, de azt nem lehet mondani, hogy a magyar lány alárendelt szerepet játszott volna. Az orosz volt agresszívabb, ám a játékába sok ki nem kényszerített hiba csúszott (31, ill. 18).

A harmadik szettben Sarapova az elején elvette Babos adogatását, majd 3:1-re alakult az állás. Sajnos nagyon elkapta a fonalat, az ötödik játékban ismét brékelt.

Babosnál mintha elfogyott volna az erő és egy kicsit a hit is. Sarapova 5:1 után 15:40-nél két mérkőzéslabdához jutott. Bár az elsőt Babos még hárította, a következő labdamenet az oroszé lett, így a meccs is.

A játéknap további eredményeiről itt tájékozódhat!

US OPEN (50 400 000 dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, 2. FORDULÓ
Sarapova (orosz)–Babos (magyar) 6:7, 6:4, 6:1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik