Tenisz: beperli szüleit az adósságokkal küzdő Arantxa Sánchez Vicario

MTI MTIMTI MTI
2012.02.09. 06:36
Címkék
Pert indít szülei ellen Arantxa Sánchez Vicario, a spanyolok korábbi világelső teniszezője. A napokban megjelent önéletrajzában a 2002-ben visszavonult, majd a 2004-es olimpiára még visszatért játékos azzal vádolta meg szüleit, hogy kizsákmányolták és kiforgatták őt 45 millió eurós vagyonából.

„Semmit sem hagytak nekem, ráadásul tartozásaim vannak az adóhatóságnál" – írta a 40 éves ex-játékos a „Gyerünk! Egy élet, egy harc és egy nő emlékei" című könyvben, hozzátéve, hogy minden kapcsolatot felszámolt szüleivel és testvéreivel (köztük a – párosban – szintén Grand Slam-tornagyőztes Emilio Sánchezzel) is.

Édesanyja, Marisa szerdán visszautasította a vádakat: „Húsz évig csak érte éltünk, és mindent feláldoztunk a karrierjéért. Most bíróság elé visszük az ügyet."

Legfrissebb hírek

Letartóztattak két német állampolgárságú bosnyák szurkolót Torontóban

Foci vb 2026
5 perce

TCR World Tour: Michelisz negyedik lett az első spanyolországi versenyen

Egyéb autó-motor
14 perce

Női röplabda Európa-liga: horvát győzelem az észtek ellen Kecskeméten

Röplabda
21 perce

Szoboszlai Dominik ölelése Mexikóvárosban

Foci vb 2026
37 perce

Grillpartival hangolódik az uruguayi válogatott – Fotó

Foci vb 2026
50 perce

Nottinghami tenisztorna: Udvardy Panna nem jutott tovább a selejtező első fordulójából

Tenisz
1 órája

Russell pole-t szerzett Spanyolországban! Hamilton az első sorban, Leclerc a falban zárta az időmérőt

F1
1 órája

Ezért maradhatott ki Alexander-Arnold az angol keretből

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik