Schiavone történelmi mérkőzésen győzött

Vágólapra másolva!
2011.01.23. 12:55
null
Schiavone nagyon megszenvedett a sikerért (Fotó: Action Images)
A hatodik helyen kiemelt Francesca Schiavone hatalmas csatában, pontosan három órán át tartó döntő játszmában győzött a 23. helyen rangsorolt orosz Szvetlana Kuznyecova ellen az Australian Open nyolcaddöntőjében. Az olasz sportoló hat meccslabdát hárított a drámai küzdelmet hozó összecsapáson. Nagy meglepetésre Marija Sarapova simán kikapott a német Andrea Petkovictól két szettben. A férfiaknál Andy Roddick még szettet sem nyert Stanislas Wawrinka ellen.

Történelmi csatának lehettek szemtanúi, akik figyelemmel kísérték Francesca Schiavone és Szvetlana Kuznyecova mérkőzését magyar idő szerint ma délelőtt. Pedig normális összecsapásnak indult a találkozó: az első szettet az olasz játékos nyerte meg 6:4-re, majd az orosz diadalmaskodott 6:1-re kevesebb mint egy-egy óra alatt.

A döntő szettben azonban úgy tűnt, hogy nem tudják dűlőre vinni a dolgot a teniszezők: pontosan három órán keresztül gyűrték egymást drámai csatában, míg végül Schiavone 16:14-re diadalmaskodott.

De nem akárhogyan: Kuznyecova többször is a győzelem kapujában állt, de 30 éves olasz riválisa mind a hat mérkőzéslabdáját hárította, és fáradhatatlanul küzdött a meccsben maradásért úgy, hogy 11:10-nél ápolni kellett.

A 4 óra 44 perces mérkőzéssel az olasz és az orosz teniszező rekordot döntött: a Grand Slam-tornákon az eddig leghosszabb női meccset Barbora Záhlavová-Strycová és Regina Kulikova tartotta, akik tavaly, szintén Melbourne-ben 4:19 órán át voltak a pályán.

„Fantasztikus pillanat ez számomra. Ez volt életem egyik legnagyobb élménye. Végig azt mondogattam magamnak, hogy tovább kell csinálnom, mindent bele kell adnom" – mondta Schiavone, aki ezen az egy meccsen majdnem annyi időt töltött a pályán, mint negyeddöntős ellenfele, az első helyen kiemelt Caroline Wozniacki a tornán összesen. A dán játékos eddig öt órát és 31 percet játszott.

A 30. helyen kiemelt Andrea Petkovic nagyon simán, két játszmában megverte a 14. helyen rangsorolt orosz Marija Sarapovát.

A meglepően magabiztos sikert arató német teniszező így a Viktorija Azarenkát búcsúztató kínai Li Na ellen küzdhet meg a legjobb nyolc között. Petkovic már azzal élete legjobb eredményét érte el, hogy bejutott a nyolcaddöntőbe.

Az is eldőlt, hogy a női egyes negyeddöntőjének egy évvel korábbi mezőnyéhez képest idén egyedül a kínai Li Na tudott most is bejutni a legjobb nyolc közé.

A férfiaknál a 19. helyen kiemelt Stanislas Wawrinka magabiztosan nyert a nyolcadik helyen rangsorolt Andy Roddick ellen: az amerikai játékos még csak szettet sem tudott nyerni a svájci ellen az Australian Open nyolcaddöntőjében.

Wawrinka így honfitársával, a torna egyik fő esélyesével, Roger Federerrel csap össze a legjobb nyolc között az elődöntőbe kerülésért.

A korábbi találkozókról itt olvashat.

 AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (25 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Schiavone (olasz, 6.)–Kuznyecova (orosz, 23.) 6:4, 1:6, 16:14
Petkovic (német, 30.)–Sarapova (orosz, 14.) 6:2, 6:3
KORÁBBAN KÖZÖLT EREDMÉNYEK
Wozniacki (dán, 1.)–Sevastova (lett) 6:3, 6:4
Li Na (kínai, 9.)–Azarenka (fehérorosz, 8.) 6:3, 6:3
AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (25 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Wawrinka (svájci, 19.)–Roddick (amerikai, 8.) 6:3, 6:4, 6:4
KORÁBBAN KÖZÖLT EREDMÉNYEK
Berdych (cseh, 6.)–Verdasco (spanyol, 9.) 6:4, 6:2, 6:3
Djokovics (szerb, 3.)–Almagro (spanyol, 14.) 6:3, 6:4, 6:0
Federer (svájci, 2.)–Robredo (spanyol) 6:3, 3:6, 6:3, 6:2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik