Negyedjére sikerült, Simona Halep Grand Slam-győztes

Vágólapra másolva!
2018.06.09. 14:46
null
Halep a régóta üldözött Roland Garros-trófeával (Fotó: AFP)
A román Simona Halep szett- és brékhátrányban volt az amerikai Sloane Stephens elleni Roland Garros-fináléban, ám 3:6, 6:4, 6:1-re megnyerte a mérkőzést, ezzel három elveszített döntő után élete első Grand Slam-sikerét aratta.

 

ROLAND GARROS, PÁRIZS
NŐI EGYES, DÖNTŐ
Simona Halep (román, 1.)–Sloane Stephens (amerikai, 10.) 3:6, 6:4, 6:1

Simona Halep ezt megelőzően háromszor játszott Grand Slam-döntőt, ám mindegyiket elveszítette, ebből kettő épp Roland Garros-finálé volt. A világelső ellenfele Sloane Stephens volt, aki tizenegy hónappal ezelőtt még a 957. helyén állt a világranglistán, ám azóta már a második GS-sikerére készülhetett, hiszen 2017-ben a US Openen diadalmaskodott.

Halep döntőbeli múltja miatt rajta lehetett nagyobb nyomás, és idegesen is kezdett, sorozatosan hibázott, könnyű ütéseket rontott, míg az amerikai roppant lazán teniszezett. Mindennek a negyedik gémben lett nagy súlya, Stephens ugyanis brékelni tudta román ellenfelét. Halep ugyan elkezdett agresszívebben játszani, ám Stephens továbbra is mindent visszaadott, az első játszmát némiképp meglepő módon az amerikai nyerte meg. 3:6

A mérkőzés egyik legjobb labdamenete:





Hasonlóan kezdődött a második szett is, a 25 éves amerikai játékos azonnal brékelőnybe került. Innen fordult óriásit a kocka, egészen más meccset láttunk a következő négy játékban. Ezek mindegyikét Halep nyerte meg, méghozzá ellenállhatatlan tenisszel, szinte esélyt sem adott az ellennek.

Jött egy újabb fordulat, az amerikai 4:4-nél utolérte a románt, ám a világelső egyenlített a szetteket tekintve. 6:4

Ekkor már abszolút Halep kezében volt a mérkőzés, és bár Stephens is megnyerhette volna a döntő szett első játékait, a 26 éves román játékos lehetetlennek tűnő pontokat ütött, többször a háló is vele volt és 3:0-ra ellépett.

Nem mehetett még azonban biztosra, hiszen egy évvel ezelőtt Jelena Ostapenko ellen is ugyanígy állt, mégis elveszítette a párizsi döntőt. Alighanem okulva az akkori hibákból, Halep nem játszott biztonsági teniszt, és már csupán egy játékot engedélyezett ellenfelének. 6:1

 

A győzelmet jelentő pont:





A világelső három elveszített döntő után megszerezte élete első Grand Slam-sikerét, míg Stephens először bukott döntőben, ugyanakkor hétfőtől már negyedik lesz a világranglistán.

 

JÁTÉKRÓL JÁTÉKRA

SIMONA HALEP A ROLAND GARROS 2018 NŐI TORNÁJÁNAK BAJNOKA!

HARMADIK JÁTSZMA

Simona Halep (román, 1.)–Sloane Stephens (amerikai, 10.) 3:6, 6:4, 5:1 – Halep szervál

Stephens ritörnje előbb nem jött át, majd pontot szerzett, erre ásszal válaszolt Halep, aki harminc mindnél egy lecsapással jutott meccslabdához, amit azonnal ki is használt.

Simona Halep (román, 1.)–Sloane Stephens (amerikai, 10.) 3:6, 6:4, 5:0 –Stephens adogat

Összekapta magát Stephens, és két alkalommal is a játékért adogathatott. Ezek közül a másodikat használta ki, de Halep a győzelemért szerválhat.

Simona Halep (román, 1.)–Sloane Stephens (amerikai, 10.) 3:6, 6:4, 4:0 – Halep szervál

Stephens túl sok demoralizáló pontot kapott, már nem is nagyon hiszi el, hogy meglehet a győzelem. Halep karnyújtásnyira került élete első Grand Slam-sikerétől.

Simona Halep (román, 1.)–Sloane Stephens (amerikai, 10.) 3:6, 6:4, 3:0 –Stephens adogat

Stephens most megpróbált agresszívebben teniszezni, de most már Halep irányítja a labdameneteket, ráadásul a háló is a románnal volt egy nagyon fontos pillanatban. Fantasztikus labdamenettel nyerte meg Halep az újabb játékot.

Simona Halep (román, 1.)–Sloane Stephens (amerikai, 10.) 3:6, 6:4, 2:0 – Halep szervál

Semmi harmincról állt fel Stephens, de hiába. A háló sem az amerikaival volt. Most már nagy előnyben van Halep.

Simona Halep (román, 1.)–Sloane Stephens (amerikai, 10.) 3:6, 6:4, 1:0 –Stephens adogat

Brékelőnybe került Simona Halep. Akár Stephens is megnyerhette volna ezt a játékot, de most magabiztosnak tűnik a román.

Simona Halep (román, 1.)–Sloane Stephens (amerikai, 10.) 3:6, 6:4, 0:0 – Halep szervál

Halep két labdát a hálóba küldött, majd Stephens ütött hosszút. Ezután következett a román fonák nyerője, amelyet egy újabb amerikai hiba követett. A világelső szép labdamenetet megnyerve behúzta az első gémet.

Simona Halep pályafutása negyedik Grand Slam-döntőjében (Fotó: AFP)
Simona Halep pályafutása negyedik Grand Slam-döntőjében (Fotó: AFP)

 

MÁSODIK JÁTSZMA

Simona Halep (román, 1.)–Sloane Stephens (amerikai, 10.) 3:6, 5:4 – Stephens adogat

Harminc mindig fej fej mellett haladtak a felek, de ebben a játékban sok hibát vétett Stephens, ami nem fért bele. Döntő játszma következik.

Simona Halep (román, 1.)–Sloane Stephens (amerikai, 10.) 3:6, 4:4 – Halep szervál

Harminc mind után fontos pontokat szerzett Halep, jól kihasználta a pálya szélességét. A román egy játékra került az egyenlítéstől, ami a szetteket illeti.

Simona Halep (román, 1.)–Sloane Stephens (amerikai, 10.) 3:6, 4:3 – Stephens adogat

Elképesztően kezdett Stephens, villámgyorsan meglépett negyven semmire, majd szerzett ugyan két pontot, de ez már korántsem az az agresszív, és főleg nem hibátlan játék volt, mint amit az előző játékokban mutatott.

Simona Halep (román, 1.)–Sloane Stephens (amerikai, 10.) 3:6, 4:2 – Halep szervál

Itt meg mi történt? Stephens a semmiből erőre kapott és semmire nyerte meg a játékot fogadóként.

Simona Halep (román, 1.)–Sloane Stephens (amerikai, 10.) 3:6, 3:2 – Stephens adogat

Stephens nagyon behátrál, most már azonban nem tudja megnyerni a játékokat ezzel a tenisszel. Halep először került brékelőnybe, most már abszolút neki áll a zászló.

Simona Halep (román, 1.)–Sloane Stephens (amerikai, 10.) 3:6, 2:2 – Halep szervál

Óriási fordulatot látunk, Stephens már nem tudja játékban tartani a labdát, ezt is semmire nyerte meg a világelső.

Simona Halep (román, 1.)–Sloane Stephens (amerikai, 10.) 3:6, 1:2 – Stephens adogat

Hasonlóan folytatta Halep, nem hagyta, hogy visszaadja a labdáit Stephens. A román semmire brékelte ellenfelét.

Simona Halep (román, 1.)–Sloane Stephens (amerikai, 10.) 3:6, 0:2 – Halep szervál

Halep az alapvonalra szorította Stephenst, majd nagyon agresszívan többször is fellépett a hálóhoz, és befejezte a labdameneteket. Jól játszott a román, hozta az adogatójátékát.

Simona Halep (román, 1.)–Sloane Stephens (amerikai, 10.) 3:6, 0:1 – Stephens adogat

Stephens meg is őrizte az brékelőnyt, pedig harminc semmire vezetett már Halep. A román próbál keményeket ütni, de nyerőt nem nagyon sikerül neki, az amerikai mindent visszaad.

Simona Halep (román, 1.)–Sloane Stephens (amerikai, 10.) 3:6, 0:0 – Halep szervál

Brékkel kezdődött a második szett. Stephens gyorsan két bréklabdához jutott, majd negyven mind után egy újabbhoz, ám egyiket sem tudta kihasználni. Az amerikai fantasztikus labdamenetet megnyerve jutott újabb lehetőséghez, ekkor átejtette volna Halepet, ami nem volt sikeres, de a román így sem tudta visszaadni a labdát.

Stephens koncentrál (Fotó: AFP)
Stephens koncentrál (Fotó: AFP)

 

ELSŐ JÁTSZMA

Simona Halep (román, 1.)–Sloane Stephens (amerikai, 10.) 3:5 – Stephens adogat

Stephens ütött egy gyenge rövidítést, majd egy kőkemény tenyerest. Ebben a játékban úgy látszott, az amerikai egyre jobban fárad, Halep meg is dolgoztatta rendesen és bréklabdához jutott. A román eztán a hálóba püfölt egy fonákot, majd nem tudta visszaadni Stephens szerváját, végül nagyon szélesre ütött egy újabb fonákot. Az első játszma Stephensé.

Simona Halep (román, 1.)–Sloane Stephens (amerikai, 10.) 2:5 – Halep szervál

A saját adogatójátékában már nem nagyon hibázik Halep, volt, hogy fellépett a hálóhoz is, „letámadta” Stephenst, egyelőre szettben maradt.

Simona Halep (román, 1.)–Sloane Stephens (amerikai, 10.) 2:4 – Stephens adogat

A játék elejét inkább Halep irányította, de nem tudott előnybe kerülni, mert nem volt meg benne a kellő agresszivitás. A folytatásban Stephens megtalálta az üres területeket, és nem hagyta, hogy brékeljék. Közel került az első szett megnyeréséhez.

Simona Halep (román, 1.)–Sloane Stephens (amerikai, 10.) 1:4 – Halep szervál

Hozta a szervagémjét Halep, kérdés, ez erőt ad-e neki, hogy visszabrékeljen és megmentse a szettet.

Simona Halep (román, 1.)–Sloane Stephens (amerikai, 10.) 1:3 – Stephens adogat

Jellemző a meccsre, hogy Halep az egyik labdamenetben elképesztő helyzetekből hozta vissza magát, de az a pont is Stephensé volt. Volt már jó fonák egyenese is a románnak, összességében azonban még mindig magabiztosabb az amerikai és hozta az adogatójátékát.

Simona Halep (román, 1.)–Sloane Stephens (amerikai, 10.) 1:2 – Halep szervál

Halep egy szenzációs tenyeres kereszttel szerzett ponttal kezdett, majd a hálóba, később szélesre ütött egy fonákot. Az amerikainak jók a ritörnjei, a labdamenetek közben is mindent visszaad. Egyelőre könnyedebben mozog ellenfelénél, övé a mérkőzés első brékje.

Simona Halep (román, 1.)–Sloane Stephens (amerikai, 10.) 1:1 – Stephens adogat

Stephens most is hibázgatott, de eddig abszolút ő lép fel kezdeményezőbben, ennek eredményeként a második adogatójátékát is megnyerte.

Simona Halep (román, 1.)–Sloane Stephens (amerikai, 10.) 0:1 – Halep szervál

Egyelőre lazábban játszik az amerikai, erős tenyereseket üt, és fogadóként is inkább ő irányította a labdameneteket. Stephens azért hibákat is vétett, nagyrészt ezekre építve megnyerte a gémet Halep. Hozzá kell tenni, egyre jobb teniszt látunk.

Simona Halep (román, 1.)–Sloane Stephens (amerikai, 10.) 0:0 – Stephens adogat

Bár Halep megnyerte a pénzfeldobást, a fogadást választotta. Egyelőre nem fizetődött ki a döntése, kétszer hosszút ütött, egyszer széleset, majd Stephens hibázott, de végül nyerővel zárta le az első játékot.

ELŐZMÉNYEK

A két teniszező eddig hétszer találkozott egymással, ebből öt alkalommal Halep nyert, ráadásul az eddigi két, salakon vívott meccsükön (Barcelonában 2012-ben, a Roland Garroson 2014-ben) egyaránt a román diadalmaskodott.

Minden bizonnyal a 26 éves Halepen van nagyobb nyomás, hiszen már háromszor játszott Grand Slam-döntőt és mindegyiken alulmaradt, kétszer éppen a Roland Garroson bukott.

Erről beszélt a kétszeres párizsi bajnok, Martina Navratilova is, aki szerint kulcskérdés lesz, hogy a világelső képes-e kizárni a fejéből azokat a gondolatokat, hogy újabb döntőt veszíthet el. Szerinte a románnak nem szabad biztonsági teniszt játszania, agresszívan kell fellépnie.

Akárhogy is alakul, az biztos, hogy új bajnokot avatunk, hiszen Sloane Stephens sem győzött még a Garroson, sőt, az első itteni döntőjére készül. Az amerikai tizenegy hónappal ezelőtt még a világranglista 957. helyén állt, most viszont már a második fináléjába jutott be Grand Slam-tornán – az elsőt meg is nyerte (US Open, 2017).

Stephens továbbjutása a harmadik körben veszélybe került, Halep csak egy-egy játék erejéig teniszezett gyengébben, egyébként mindketten magabiztosan jutottak a döntőbe. Navratilova az elemzésében elmondta, meglepődne rajta, ha két szettben dőlne el a meccs.

ÚT A DÖNTŐIG
SIMONA HALEP (román)
SLOANE STEPHENS (amerikai)
1. KÖR
Riske (amerikai) 2:6, 6:1, 6:1
Rus (holland) 6:2, 6:0
2. KÖR
Townsend (amerikai) 6:3, 6:1
Frech (lengyel) 6:2, 6:2
3. KÖR
Petkovic (német) 7:5, 6:0
Giorgi (olasz) 4:6, 6:1, 8:6
NYOLCADDÖNTŐ
Mertens (belga, 16.) 6:2, 6:1
Kontaveit (észt, 25.) 6:2, 6:0
NEGYEDDÖNTŐ
Kerber (német, 12.) 6:7, 6:3, 6:2
Kaszatkina (orosz, 14.) 6:3, 6:1
ELŐDÖNTŐ
Muguruza (spanyol, 3.) 6:1, 6:4
Keys (amerikai, 13.) 6:4, 6:4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik