Roland Garros: szenzáció! A budapesti győztes Djokovicsot is megverte

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.05. 19:24
null
Marco Cecchinato három és fél órás meccsen ejtette ki Novak Djokovicsot (Fotó: AFP)
A negyeddöntő jelentette a végállomást a második helyen kiemelt Alexander Zverev számára a Roland Garroson, mivel az osztrák Dominic Thiem három szettben legyőzte a sérüléssel küszködő német teniszezőt. Ellenfele a döntőbe jutásért az olasz Marco Cecchinato lesz, aki elképesztő küzdelemben múlta felül a volt világelső szerb Novak Djokovicsot.

 

Nehéz lenne állítani, hogy parádésan kezdte az évet a korábbi világelső Novak Djokovics, hiszen az első 12 meccséből csupán hatot nyert meg, és a római viadalon tudott csak ezen kicsit kozmetikázni – így is szerény 10–7-tel várta a Francia nemzetközi bajnokságot.

A budapesti tornát megnyerő, a Garroson párosban Fucsovics Márton oldalán induló Marco Cecchinato viszont élete legjobb évét futja: korábban mind a négy főtáblás meccsét elbukta GS-tornákon, ehhez képest most Marius Copilt, Marco Trungellitit, Pablo Carreno Bustát és David Goffint is két vállra tudta fektetni!

A 12-szeres GS-torna-győztes szerb ellen is jól kezdett, és bár 1:0-nál két bréklabdát még kihagyott, 2:1-nél már elvette ellenfele adogatását, majd előnyét megőrizve 6:3-ra megnyerte a szettet.

Djokovics szettlabdákat rontott 
– az egyiknél a közönséget csendre intette
Djokovics szettlabdákat rontott – az egyiknél a közönséget csendre intette

A másodikban rögvest brékkel indított az olasz, de Djokovics 2:2-nél utolérte, 6:5-ös vezetésénél pedig fogadóként kétszer is szettlabdához jutott – hiába. A rövidítésben 4–3-as Djokovics-előnynél Cecchinato két minibréket is összehozott, majd kiszerválta a játszmát (7:6, 7–4).

A brékesőt hozó kezdés után a harmadik felvonásban a szerb nyugodott meg először: az olasznak 1:1-nél a 0:40-es kezdés ellenére labdája volt a vezetéshez, ezzel viszont nem élt, és Djokovics nem vesztett már játékot a szettben (1:6).

Sőt, sorozatban nyolc gémet nyert meg, így 3:0-ra elhúzott a negyedik játszmában, és 4:1-es előnyénél három labdája is volt az újabb brékhez. Cecchinato szépített, de 2:5-nél így is a szettben maradásért kellett adogatnia – ekkor viszont Djokovics lendülete tört meg kicsit, és 5:5-nél bréklabdához jutott az olasz! A következő három pontot azért megnyerte a szerb, és hamar újra a rövidítésnél jártunk.

Djokovics kihagyja a füves pályát?
Rögtön a mérkőzés után beviharzott a sajtótájékoztatóra, ám nem volt hajlandó leülni a legnagyobb interjúszobában, a kisebb persze zsúfolásig megtelt – a szerb pedig még a sokat látott francia, brit és szerb kollégák szerint is úgy viselkedett, ahogyan eddig soha. Nem várta meg, amíg bekapcsolják a mikrofonját, félbeszakította az újságírókat, alig-alig válaszolt a kérdésekre. A kihagyott lehetőségeiről beszélt, meg arról, nem biztos benne, hogy játszik füvön, aztán dühösen, szó nélkül kisétált – aligha így kellene búcsúznia Párizstól egy 12-szeres Grand Slam-győztesnek, gyerekek példaképének.

Az első három labdamenet az olaszé lett (3–0), a következő négy a szerbé (3–4), az idegek csatájában Cecchinatónak 6–5-nél, 10–9-nél, 11–10-nél és 12–11-nél is meccslabdája volt, a negyediket pedig fogadóként egy szenzációs ritörnnel már ki is használta (7:6, 13–11)!

A Garrost még a 72. pozícióból kezdő olasz ezzel a sikerrel a 27. hely környékére jöhet fel – persze ezen akár még tovább javíthat is...

„Álmodom? Talán alszom? Nem értek semmit” – foglalta össze a „gondolatait” Cecchinato a meccs után.


Cecchinato előtt legutóbb Corrado Barazzutti jutott el GS-tornán elődöntőig az olasz férfi játékosok közül, ő 1978-ban szintén a Garroson menetelt.

1999-ben az ukrán Andrej Medvegyev a világranglista 100. helyezettjeként jutott a négy közé Grand Slam-viadalon, azóta Cecchinato 72. helye a legalacsonyabb a férfi elődöntősök közül.

A sérüléssel küszködő Alexander Zverevnek nem volt esélye Dominic Thiem ellen (Fotó: AFP)
A sérüléssel küszködő Alexander Zverevnek nem volt esélye Dominic Thiem ellen (Fotó: AFP)

 

A két fiatal hetedszer nézett egymással farkasszemet, az első három alkalommal egyaránt a most 24 éves Thiem diadalmaskodott, a legutóbbi háromból viszont kétszer is Zverev örülhetett.

A német játékos nem éppen energiakímélő úton jutott el a negyeddöntőig, hiszen a szerb Dusan Lajovics, a bosnyák Damir Dzumhur és orosz Karen Hacsanov ellen is csak öt szettben tudta kiharcolni a továbbjutást – ezúttal viszont erre már nem volt esélye.

Zverev az első játszmában 3:3-ig bírta Thiem tempóját, akkor azonban elveszítette az adogatását, és hamarosan a szettet is (6:4). A második felvonásban a sérüléssel küszködő németé volt az első gém, ezt követően viszont zsinórban ötöt nyert meg az osztrák, aki 75 perc alatt kétszettes előnyre tett szert (6:2).

A harmadik játszmában sem volt sok kérdés, Thiem 4:0-ra ellépett, és bár Zverevnek három bréklabdát hárítva a becsületjáték még összejött, többre már nem volt képes (6:1).

A hölgyek mezőnyében is véget ért a negyeddöntő elsőként lejátszott mérkőzése, a 13. helyen rangsorolt amerikai Madison Keys két szoros játszmában fektette két vállra a kazah Julija Putyincevát. Utóbbi az első szettben hiába vezetett 5:3-ra, sem fogadóként, sem adogatóként nem tudott pontot tenni a játszma végére. A második felvonásban ugyanez a lehetőség adódott Keys előtt, akinek adogatóként már összejött a lezárás.

Ellenfele az elődöntőben honfitársa, Sloane Stephens lesz. A 2017-es US Opent megnyerő amerikai az első szettben 4:1 után kissé megingott, de végül behúzta a játszmát, a másodikban pedig 0:1 után hat gémet nyert meg Darija Kaszatkina ellen (6:3, 6:1).

A két tengerentúli játékos szenzációsan menetel a tornán, Stephens egyszer kényszerült döntő játszmára, míg Keys minden meccsét két szettben nyerte meg.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (39 197 000 euró, salak)
FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Thiem (osztrák, 7.)–A. Zverev (német, 2.) 6:4, 6:2, 6:1
Cecchinato (olasz)–Djokovics (szerb, 20.) 6:3, 7:6, 1:6, 7:6
SZERDÁN
Nadal (spanyol, 1.)–Schwartzman (argentin, 11.)
Cilic (horvát, 3.)–Del Potro (argentin, 5.)

NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Keys (amerikai, 13.)–Putyinceva (kazah) 7:6, 6:4
Stephens (amerikai, 10.)–Kaszatkina (orosz, 14.) 6:3, 6:1
SZERDÁN
Halep (román, 1.)–Kerber (német, 12.)
Muguruza (spanyol, 3.)–Sarapova (orosz, 28.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik