Roland Garros: Nadal tizedszer döntős, már csak Wawrinka állíthatja meg

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.09. 17:40
null
Stan Wawrinka 2015 után döntőzhet ismét a Roland Garroson – akkor megnyerte a tornát (Fotók: AFP)
A 2015-ös győztes svájci Stan Wawrinka jutott be elsőként a Roland Garros döntőjébe, mivel ötszettes, négy és fél órás meccsen legyőzte a világelső brit Andy Murrayt. Wawrinka ellenfele a vasárnapi fináléban a kilencszeres győztes Rafael Nadal lesz, aki három játszmában felülmúlta az osztrák Dominic Thiemet.

 

STAN WAWRINKA–ANDY MURRAY

A felső ágon megismétlődött a tavalyi döntő, akkor a világelső brit négy szettben legyőzte a svájcit, majd kettejük másik 2016-os meccsén az ATP-vb-n a csoportkörben két játszmában újra csak ő nyert, így 10–7-re javította az egymás elleni mérleget.

Ezúttal viszont nem kezdett fényesen, 3:4-nél elveszítette adogatását, így Wawrinka a szett megnyeréséért szerválhatott, hiába. A rövidítésben a svájci újabb esélyt kapott, 6–5-ös előnyénél azonban mindkét szerváját elveszítette, így Murray megnyerte az első felvonást (7:6, 8–6).

A másodikban Wawrinka 2:3 után ritmust váltott, sorozatban négy játékot nyerve egyenlített (3:6), majd 3:0-ra elhúzott a folytatásban.

SZAVAZÁS

Ki nyeri a férfi egyest a Roland Garroson?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Jött az újabb csavar, mert bár 2:3-nál Murray megint elveszítette adogatását, ezt követően visszabrékelt és ő már nem rontott, 5:5-nél pedig újabb sikeres fogadást mutatott be (7:5).

A negyedik szettben mindketten rendkívül magabiztos adogatónak bizonyultak, még csak bréklabdáig sem jutott el egyik fogadó sem, így jöhetett az újabb rövidítés, amelyben kezdetben kettesével szerezték a pontjaikat, Wawrinka 4–2-es előnyével fordultak a felek. A brit ellenállásából innentől kezdve már csak egy pontra futotta, a svájci kiharcolta a döntőt szettet (6:7, 3–7).

S innentől már nem volt kegyelem, a 20 labdamenetből 16-ot megnyerő Wawrinka rögvest két brékkel indított (0:3), és 5:0-nál a döntőért adogathatott. Ekkor Murray még egy játékot visszavett, fordításra azonban már nem volt esély, a 2015-ös győztes jutott be a fináléba (1:6).

Rafael Nadal tizedszer döntős a Roland Garroson
Rafael Nadal tizedszer döntős a Roland Garroson

RAFAEL NADAL–DOMINIC THIEM

A másik elődöntő „bréklabdaparádéval” indult, hiszen az első öt játék mindegyikében volt lehetősége a fogadónak elvenni az adogató játékát. Ebből Nadal jött ki jobban, aki brékhátrányból felállva 4:1-re elhúzott, majd 44 perc után be is fejezte a játszmát (6:3).

Ekkor már lehetett sejteni, hogy Thiem szempontjából ennek a meccsnek nem lesz jó vége, hiszen a spanyol klasszis a Roland Garroson eddig mind a 70 meccsét megnyerte, amikor behúzta az első játszmát, míg az összes Grand Slam-tornát figyelembe véve 188–4 a mérlege.

A második szettben egy brék döntött, ami Nadal nevéhez fűződött 1:1-nél. A játszma hátralévő részében Thiem fogadóként összesen három labdamenetet nyert, esélye sem volt „visszajönni” a szettbe, így 1 óra 36 perc után Nadal egy játszmára került a döntőtől (6:4).

A harmadik szettben Nadal végleg megtörte Thiemet, aki egyébként nem játszott rosszul, a legtöbb teniszezőt alighanem leütötte volna a pályáról, de a salakkirály más kategóriába tartozik. Az utolsó játszmában az osztrák játékos már játékot sem nyert, Nadal fél óra alatt átgázolt rajta (6:0).

Nadal a Roland Garroson a tizedik, míg a négy GS-tornát tekintve a 22. döntőjére készülhet, ezzel Novak Djokovicsot (21) megelőzve feljött az örökranglista második helyére. Az élen Roger Federer áll 28 fináléval.

PÁROSOK

A férfi párosok mezőnyében eldőlt, hogy lesz amerikai győztes, a Santiago González, Donald Young (mexikói, amerikai) duó ellenfele ugyanis a 16. helyen kiemelt Ryan Harrison, Michael Venus (amerikai, ausztrál) kettős lesz.

A hölgyek mezőnyében elsőként az ausztrál Ashleigh Barty, Casey Dellacqua páros kvalifikálta magát a fináléba, miután három szettben legyőzte a hatodik helyen kiemelt cseh duót. A másik ágon az első kiemelt Bethanie Mattek-Sands, Lucie Safárová amerikai, cseh kettős jutott be a döntőbe.

JUNIOROK

Piros Zsombor ismét döntőt játszhat junior Grand Slam-versenyen: a 17 éves teniszező az Australian Open januári megnyerését követően ezúttal a spanyol Nicola Kuhn oldalán, párosban jutott fináléba, a Roland Garroson. Az első helyen kiemelt kettős 6:4, 6:4-re verte meg a Sam Riffice, Gianni Ross amerikai duót, a fináléban szintén egyesült államokbeli ellenféllel találkozik. Bővebben itt!

ROLAND GARROS, PÁRIZS (36 000 000 euró, salak)
FÉRFI EGYES, ELŐDÖNTŐ
Wawrinka (svájci, 3.)–Murray (brit, 1.) 6:7, 6:3, 5:7, 7:6, 6:1
Nadal (spanyol, 4.)–Thiem (osztrák, 6.) 6:3, 6:4, 6:0
A DÖNTŐBEN
Wawrinka (svájci, 3.)–Nadal (spanyol, 4.) – vasárnap 15.00

NŐI EGYES, A DÖNTŐBEN
Ostapenko (lett)–Halep (román, 3.) szombat 15.00

FÉRFI PÁROS, ELŐDÖNTŐ
Harrison, Venus (amerikai, ausztrál)–Cabal, Farah (kolumbiai, 16.) 4:6. 6:3, 6:4
A DÖNTŐBEN
Harrison, Venus (amerikai, ausztrál)–González, Young (mexikói, amerikai) – szombat 16.30

NŐI PÁROS, ELŐDÖNTŐ
Mattek, Safárová (amerikai, cseh, 1.)–Csan Jung-zsan, Hingis (tajvani, svájci, 3.) 6:4, 6:2
Barty, Dellacqua (ausztrál)–Hradecká, Siniaková (cseh, 6.) 7:5, 4:6, 6:3
A DÖNTŐBEN
Mattek, Safárová (amerikai, cseh, 1.)–Barty, Dellacqua (ausztrál)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik