Dk: Kidobtam 3 ütőmet, 1 pár cipőmet, de mindenemet odaadtam volna – Fucsovics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.03.08. 07:16
A tenisz Davis-kupa Debrecenben rendezett selejtezőjének ötödik mérkőzése adott választ arra, hogy a magyar vagy a belga válogatott kerül a madridi szuperdöntőbe, és ennél örömtelibb felelet nem is születhetett volna a kérdésre: Fucsovics Márton ugyanis 2 óra 23 percig tartó csatában legyőzte Ruben Bemelmanst, így a mieink lesznek ott a finálé 18 együttese között! A találkozó után az NSO Tv stábja beszélgetett a teniszezővel.

Fucsovics Márton arról beszélt, miért is olyan különleges számukra a Davis-kupa.

„Egyedül utazunk egész évben, illetve a saját kis stábunkkal. Ez az egy-két hét van az évben, amikor csapattársak lehetünk, a csapat együtt lehet, egymásért, illetve a hazánkért játszunk. Felemelő érzés, pláne, hogy így végződött ez a hétvége azok után, hogy kettő-egyes vesztésre álltunk.”

Videónkban azt is elmeséli, győzelme után miért dobálta ki szinte mindenét a közönségnek.

Tombolt a Főnix Csarnok, amikor Fucsovics győzött

TENISZ
DAVIS-KUPA-SELEJTEZŐ, DEBRECEN
Magyarország–Belgium 3:2

Debrecen,
Főnix Csarnok, 1900 néző
Fucsovics Márton (84.)–Ruben Bemelmans (222.) 6:7 (7–9), 6:4, 6:2

Bővebben itt!

Balázs Attila (76.)–Kimmer Coppejans (154.) 6:3, 6:0
Balázs Attila (544.), Fucsovics Márton (338.)–Sander Gille (43.), Joran Vliegen (36.) 6:3, 1:6, 4:6

PÉNTEKEN
Fucsovics Márton (84.)–Kimmer Coppejans (154.) 6:2, 5:7, 6:4

Balázs Attila (76.)–Ruben Bemelmans (222.) 7:5, 6:7 (4–7), 4:6

Legfrissebb hírek

Romstadion Grúziában: a világ egyik legkülönlegesebb pályáján jártunk – VIDEÓ!

Képes Sport
2025.12.02. 10:17

„Láttam, hogy nem bírják el” – Bordás Réka egyből tudta, hogy segítenie kell a sérült iráni játékosnak

Kézilabda
2025.11.30. 18:21

Videó: a ZTE támadója már a kapus mellett is elhúzta a labdát, majd mellé lőtt

Labdarúgó NB I
2025.11.29. 14:20

Varga Barnabás góljával vezetett az FTC, de hamar jött a török válasz – videó

Európa-liga
2025.11.27. 20:31

Videó: már a női kézi-vb első napján láthattuk a torna fair play díjas jelenetét?

Kézilabda
2025.11.27. 16:18

Babos Tímea korábbi Grand Slam-döntőssel indul a januári tornákon

Tenisz
2025.11.27. 10:18

Udvardy Panna kiosztott egy biciklit Buenos Airesben

Tenisz
2025.11.26. 10:51

NFL: meglepően kevés pontot hozó meccsen győzte le a 49ers a Pantherst

Amerikai sportok
2025.11.25. 09:51
Ezek is érdekelhetik