Az igazság pillanata – Malonyai Péter jegyzete

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
Vágólapra másolva!
2020.03.07. 23:42

Fantasztikus siker a teniszezőké, ott lesznek a Davis-kupa madridi szuperdöntőjében, magyarán: jegyzik a magyar teniszt világszerte, elvégre a világ legjobb 18 csapata között vagyunk.

Szakmailag nagy siker, ám ezt elemezzék a hozzáértők, én most elégedett kívülállóként szólok hozzá a történtekhez. Mert miközben itt a debreceni diadal, ott vannak az előzmények: a szövetségi káosz, az adok-kapok. Amelyben én a részletek teljes ismeretében is azt mondom, a versenyzőknek van igazuk. Nem csupán azért, mert nálam mindig ők a főszereplők, akármennyire is igyekeznek magukat előtérbe tolni a sportág berkeibe bekerülő percemberkék, azért is, mert Balázs Attila és Fucsovics Márton bizonyította: meglehet, nem mindenben van igazuk, de nekik, a teniszezőknek kell nyerniük a szervezettel szemben.

Amikor az utolsó labdamenet után Fucsovics Mártontól nyilatkozatot kértek, azonnal szabadkozni kezdett, hogy rövid lesz, mert siet, hogy ünnepeljen a csapattal. A csapattal – és ezt tessék szó szerint venni, mert akiknek szerepük van abban, hogy a magyar tenisz ott van a sportág elitjében, azok nem juthattak volna el idáig, ha nem tesznek félre mindenfajta előzményt, s csak arra törekednek, hogy a debreceni két nap nem csupán emlékezetes, hanem sikeres is legyen.

Nálam azért is fontos a mostani diadal, mert erőt adhat azoknak, akik nincsenek annyira a reflektorfényben, mint a Davis-kupa-csapat tagjai. Nem látok bele, mi volt, van a háttérben a szövetségben, de a közelmúltban beszélgettem néhány olyan ifjú teniszezővel, akik még nem tartanak ott, ahol Fucsovics és Balázs, meglehet, soha nem jutnak el odáig, s miközben ezt ők is tudják, csak annyira vágynak, hogy kiderüljön: mennyi van bennük.

Sportemberként állnak hozzá a küzdelmükhöz, ahogy a csapat is a Davis-kupa-meccsen. Semmi más nem számított, csak az, hogy megmutassák országnak-világnak, hogy harcuk igazságos, elvégre a produkciójuk megérdemli, hogy fontosabbak legyenek, mint a szervezet, hogy ne csupán azért vegyék komolyan őket, mert kellemetlen, hogy kinyitják a szájukat.

Novemberig, a madridi szuperdöntőig van még idő, még az is lehet, hogy addigra valóban a játék lesz a legfontosabb – a sportág egészében. És nem külön-külön, hanem együtt örül a világtornán való részvételnek főszereplő és háttérmunkás.

Mert ha a funkció adogat, garantált a kettőshiba.

Legfrissebb hírek

Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
10 órája

Nyomás nélkül – Patai Gergely jegyzete

Vízilabda
Tegnap, 6:33

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
2025.07.09. 23:53

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 22:58

Kihagyhatatlan ajánlat – Smahulya Ádám jegyzete

Klub-vb
2025.07.08. 06:47

Debreceni Disneyland – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 06:28

A derű óráit számolva – Malonyai Péter jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.06. 07:50

Béke vagy te, futball! – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2025.07.05. 07:20
Ezek is érdekelhetik