Aus. Open: „Addig játszatnak minket, amíg meg nem hal valaki”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.01.14. 13:15
Több játékos is szóvá tette kedden az évszakhoz képest is nehezen elviselhető hőséget az ausztrál nemzetközi teniszbajnokságon (Australian Open).

A kanadai Frank Dancevic első fordulós mérkőzése közben összeesett a pályán, és egy percre elvesztette az eszméletét, majd a francia Benoit Paire-rel szemben simán elvesztett találkozó után kifakadt:

„Embertelen körülmények vannak, ez senkivel szemben sem tisztességes. Rengeteg ötszettes meccsen vagyok túl, és az nem normális, hogy másfél szettnél elájulok, és másfél órával a mérkőzés után még mindig nem tudok pisilni. Addig játszatnak minket a kánikulában, amíg meg nem hal valaki.”

A kanadai Milos Raonic és spanyol Daniel Gimeno-Traver összecsapásán az egyik labdaszedő esett össze és részesült orvosi ellátásban.

A nőknél a kínai Peng Su-aj görcsöt kapott és hányt a pályán a 42.2 Celsius fokban, csak segítséggel tudott levonulni, miután három szettben legyőzte a japán Kurumi Narát.

Az Australian Open szervezői a női meccseken a döntő szett előtt engedélyeztek tíz perc szünetet a játékosoknak, akik nyakba akasztható jégtömlőkkel is hűthetik magukat. Az előrejelzések szerint péntekig biztosan kitart a kánikula.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik