Roland Garros: olasz az első női döntős, Errani legyőzte Stosurt

Vágólapra másolva!
2012.06.07. 18:07
A 21. helyen kiemelt Sara Errani jutott be elsőként a Roland Garros női egyesének fináléjába, miután az elődöntőben három szettben jobbnak bizonyult a hatodikként rangsorolt ausztrál Samantha Stosurnál.

A mérkőzés esőszünet miatt egyórás késéssel kezdődött, a hullámzó találkozó – a 12 gémes első szettet egy tükörsima játszma követte – a döntő szettben dőlt el, amelyben Errani bizonyult jobbnak.

Az olasz pályafutása során először tudott győzni a nála három évvel idősebb ausztrál ellen, aki öt alkalommal úgy bizonyult jobbnak, hogy a tíz megnyert szett mellett csupán egyet veszített el. Errani pályafutása legnagyobb sikereit eddig nem a GS-tornákon aratta, a harmadik fordulónál tovább korábban csak egyszer jutott – pedig már tizennyolcszor próbálkozott –, idén az Australian Openen negyeddöntőt játszhatott.

WTA-tornákon eddig nyolcszor jutott be a döntőbe, ötször diadalmaskodott, legutóbb május elején Budapesten. Az idei év így meghozta számára az áttörést, öt sikeréből három erre az időszakra datálódik. A magyarországi győzelem előtt Acapulcóban és Barcelonában sem talált legyőzőre.

Az olaszoknak kijut a jóból a női vonalon a párizsi salakon: a 2010-ben győztes Francesca Schiavone – éppen Stosur ellen nyert – tavaly finalista volt, Errani jóvoltából pedig megint lesz kiért és kinek drukkolniuk.

FRANCIA NEMZETKÖZI TENISZBAJNOKSÁG, ROLAND GARROS (18 718 000 euró, salak)
NŐI EGYES, ELŐDÖNTŐ
Errani (olasz, 21.)–Stosur (ausztrál, 6.) 7:5, 1:6, 6:3
KÉSŐBB
Kvitová (cseh, 4.)–Sarapova (orosz, 2.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik