A finálé már nem jött össze Szávaynak

Vágólapra másolva!
2010.09.25. 07:34
null
Ezúttal nem úgy sültek el a dolgok, ahogy Szávay szerette volna (Fotó: Action Images, archív)
Szávay Ágnes 6:3, 6:2-es vereséget szenvedett az orosz Alisza Klejbanovától a Szöulban zajló női tenisztorna elődöntőjében. A másik ágon Nadja Petrova az első szett végén feladta a küzdelmet Klára Zakopalová ellen, így a cseh játékos jutott a döntőbe.

 

A két játékos másodszor csapott össze egymással, egyetlen korábbi mérkőzésüket 2008-ban Antwerpenben Klejbanova nyerte meg 6:2, 6:3-ra. Az eredmény sajnos most is majdnem ugyanez lett.

Erősen kezdtek a lányok, az első játék majdnem 13 percig tartott, és hiába volt öt bréklabdája is Szávaynak, egyikkel sem tudott élni. A 21 éves orosz – aki az első két adogatójátékában öt ászt ütött – ezzel szemben az első ilyen adódó lehetőségét kihasználta, ezzel 3:1-re meglépett. Innen még egyenlíteni tudott Ági, 3:3 után viszont már nem nyert gémet, így az első szettet elbukta.

Lehetséges, hogy a fáradtság is közrejátszott – a magyar játékos több mint kétórás küzdelemben jutott túl pénteken a címvédő Date Krumm Kimikón, Klejbanova viszont sima 6:1, 6:2-vel lépett a négy közé –, mindenesetre a második játszma már sokkal rövidebb volt, és Szávay igazán nem tudta felvenni a versenyt ellenfelével.

Klejbanova 6:2-re megnyerte ezt a szettet is, így harcba szállhat második egyéni WTA-torna-győzelméért – az elsőt idén februárban aratta Kuala Lumpurban.

Ellenfele a döntőben a cseh Klára Zakopalová lesz, aki ellen az első kiemelt Nadja Petrova az első szett végén feladta a küzdelmet.

WTA-TORNA, HANSOL KOREA OPEN, SZÖUL (220 000 dollár, kemény pálya)  
EGYES, ELŐDÖNTŐ
Klejbanova (orosz, 5.)–Szávay (magyar, 8.) 6:3, 6:2
Zakopalová (cseh)–Petrova (orosz, 1.) 5:4-nél Petrova feladta

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik