Nem sikerült: a kínai nagy falat volt Czink Melinda számára

Vágólapra másolva!
2009.01.22. 06:31
Nem sikerült az újabb bravúr Czink Melindának, aki az Australian Open második fordulójában 7:6, 5:7, 6:3-ra kikapott a 22. helyen kiemelt Cseng Csiétől. A magyar játékos az első szett rövidítését nullára bukta el, a másodikat viszont brékhátrányból fordította meg. A döntő játszmában azonban elég volt egy néhány perces kihagyás, ami végül a kínai teniszező sikerét eredményezte.
Czink Melindának nem sikerült az újabb bravúr
Fotó: Párizs Szabolcs
Czink Melindának nem sikerült az újabb bravúr
Czink Melindának nem sikerült az újabb bravúr
Fotó: Párizs Szabolcs
Czink Melindának nem sikerült az újabb bravúr

A világranglistán elfoglalt helyük alapján egyértelműen a kínai lány volt az esélyesebb, hiszen az ő 24. helyével szemben Czink Melinda az utóbbi időben elért jó eredményeivel is „csak” a 89. pozícióba jött fel, bár az első fordulóban a román Sorana Cirstea (37.) sima legyőzésével a magyar lány megmutatta, hogy ez nem mindig számít.

Ez a meccs viszont nem indult jól magyar szemszögből, mivel Czink – bár semmire nyerte az első játékot – 1:1-et követően kétszer is elvesztette adógatójátékát, és először ugyan még visszavette, másodszor a kínai már teljessé tette brékelőnyét, így 4:2-re meglépett.

Szerencsére azonban ez nem szegte kedvét a magyar lánynak, aki előbb egyenlített, majd 4:4-nél két bréklabdát hárítva átvette a vezetést, így Csengnek a játszmában maradásért kellett szerválnia.

A 25 éves ázsiai bírta a nyomást, nemcsak 5:4-nél, hanem 6:5-nél is, így jöhetett a rövidítés és vele együtt az izgalmak – legalábbis ezt gondoltuk.

Sajnos azonban Czink teljesen leblokkolt, és legfeljebb azért izgulhattunk, hogy szerezzen legalább egy pontot. Ez nem sikerült, így a rövidítést 7–0-ra nyerte meg Cseng.

Félő volt, hogy a rossz végjáték hatással lesz a második szett elejére, és amitől tartottunk, be is következett, ugyanis a kínai 2:0-val nyitott. Adva volt tehát a feladat, Czinknek ismét brékhátrányból kellett visszajönnie.

Becsületére legyen mondva, ezt megint megtette, sőt még kétszer elvette Cseng szervajátékát, aki viszont ugyanígy tett. Úgy jutottak el tehát 4:4-ig, hogy mindketten egyszer-egyszer tudták csak hozni a saját adogatásukat.

Ez a „bravúr” a kínainak sikerült másodszor, így 5:4-nél már csak egy lépésre (játékra) volt a győzelemtől. Ezt a lépést viszont esélye sem volt megtenni, mivel Czink magabiztosan, semmire nyerte szervajátékát. Ismét a levegőben lógott tehát a rövidítés, de erre nem került sor, mivel a hálót továbbra is bátran rohamozó magyar játékos 5:5 után gyorsan megnyerte a következő két játékot is, így 7:5-tel egyenlített.

A döntő játszma elején többnyire egymás hibáiból éltek a felek, sejteni lehetett, hogy az nyeri meg a találkozót, aki hamarabb megnyugszik. Sajnos ez a kínainak sikerült, aki zsinórban négy játékot megnyerve 4:1-re elhúzott, 5:2-nél pedig már csak karnyújtásnyira volt a harmadik fordulótól.

Czink ekkor még nyert egy játékot, majd 5:3-nál két bréklabdája is volt, élni azonban egyikkel sem tudott, a kínai pedig a második mérkőzéslabdájánál már nem hibázott, így ha nehezen is, de végül 148 perces küzdelemben érvényesítette a papírformát.

Mivel Czink Melinda párosban nem indult, ezzel számára befejeződött az idei Australian Open, melyen a magyar játékosok közül már csak Szávay Ágnes van versenyben. Ő az orosz Jelena Vesznynina oldalán a női párosok második fordulójában az Iveta Benesová, Barbora Zahlavová-Strycová kettős ellen lép majd pályára, várhatóan pénteken.

AUSZTRÁL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (22 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)

NŐI EGYES, 2. FORDULÓ
Cseng Csie (kínai, 22.)–CZINK MELINDA (magyar) 7:6, 5:7, 6:3
Moore (ausztrál, szk.)–Pennetta (olasz, 12.) 4:6, 1:6
Schnyder (svájci, 14.)–Razzano (francia) 3:6, 1:6
Csan Jung-Csan (tajvani)–Cibulková (szlovák, 18.) 0:6, 2:6
Benesová (cseh)–Gyementyjeva (orosz, 4.) 4:6, 1:6
Kuznyecova (orosz, 8.)–Malek (német) 6:2, 6:2
Dominguez Lino (spanyol)–K. Bondarenko (ukrán) 5:7, 5:7
Azarenka (fehérorosz, 13.)–Garbin (olasz) 4:1-nél Garbin feladta
Baltacha (brit, sel.)–Mauresmo (francia, 20.) 6:4, 3:6, 2:6
Dulko (argentin)–S. Williams (amerikai, 2.) 3:6, 5:7
Amanmuradova (üzbég)–Martínez Sánchez (spanyol) 2:6, 4:6
Medina Garrigues (spanyol, 21.)–Coin (francia) 6:1, 6:4
KÉSŐBB
Lisicki (német)–Stosur (ausztrál)
Peng Su-aj (kínai)–Karatancseva (bolgár, sel.)
Brémond (francia)–A. Bondarenko (ukrán, 31.)

FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ
Monfils (francia, 12.)–Koubek (osztrák) 6:4, 6:4, 3:6, 6:2
Stepánek (cseh, 22.)–Berrer (német, sel.) 6:3, 6:2, 6:7, 7:5
Clément (francia)–Verdasco (spanyol, 14.) 1:6, 1:6, 2:6
Nadal (spanyol, 1.)–Karanusic (horvát) 6:2, 6:3, 6:2
Haas (német)–Cipolla (olasz, sel.) 6:1, 6:2, 6:1
Gasquet (francia, 24.)–Isztomin (üzbég, szk.) 6:3, 6:4, 6:4
Canas (argentin)–González (chilei, 13.) 5:7, 3:6, 4:6
Fognini (olasz)–Almagro (spanyol, 17.) 2:7, 5:7, 0:6
Guccione (ausztrál)–Simon (francia, 6.) 7:6, 4:6, 1:6, 2:6
Beck (német, sel.)–Melzer (osztrák, 31.) 7:5, 6:7, 4:6, 3:6
Sela (izraeli, sel.)–Hanescu (román) 6:3, 6:3, 6:2
Karlovic (horvát, 25.)–Ancic (horvát) 7:5, 5:7, 6:4, 4:6, 3:6
KÉSŐBB
Blake (amerikai, 9.)–De Chaunac (francia, sel.)
Gulbis (lett)–Andrejev (orosz, 18.)
Murray (brit, 4.)–Granollers (spanyol)
Ljubicic (horvát)–Tsonga (francia, 5.)

STATISZTIKA

CSENG CSIE CZINK MELINDA
Első szerva 80/118=68% 66/91=73%
Ászok 3 1
Kettős hibák 4 4
Első szervából nyert pontok 43/80=54% 38/66=58%
Második szervából nyert pontok 21/38=55% 12/25=48%
Nyerő ütések 29 31
Önhibák 40 60
Adogatáselnyerések 7/10=70% 7/15=47%
Hálónál nyert pontok 8/12=67% 25/38=66%
Összes nyert pont 105 104
Leggyorsabb szerva 167 km/h 158 km/h
Első szervák átlagsebessége 134 km/h 146 km/h
Második szervák átlagsebessége 119 km/h 132 km/h
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik