Szávay Ágnes gödörben: edzője szerint pszichológusra van szüksége

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.01.12. 14:37
Edzője, Kuhárszky Zoltán szerint pszichológusra lenne szüksége Szávay Ágnesnek, aki idei első tétmérkőzésén 6:3, 7:5-re kikapott a brit Anne Keothavongtól a hobarti tenisztornán.
Szávay Ágnesnek az utóbbi időben nem megy a játék
Fotó: Reuters
Szávay Ágnesnek az utóbbi időben nem megy a játék
Szávay Ágnesnek az utóbbi időben nem megy a játék
Fotó: Reuters
Szávay Ágnesnek az utóbbi időben nem megy a játék
A világranglistán 25. magyar játékos – saját honlapja szerint – megfázott Hongkongban, és Hobartba érve antibiotikumra fogta az orvos.

„Sorolhatnám a kifogásokat, Áginak fáj a torka, nem tud aludni, nagyon fújt a szél, de teljesen felesleges. Ági fejben megint mélypontra került – mondta Kuhárszky Zoltán. – Olyan mélypont ez, amely egy 14 éves gyereknél is ritka. Értékelhetetlen volt a teljesítménye, ez még challenger szinten is kevés. Ezzel a játékkal senkit nem tud megverni. A második játszmában 2:5-ről egyenlített, de utána megint képtelen volt pályára ütni a labdát.”

„Teljesen tanácstalannak érzem magam – folytatta Kuhárszky. – Edzői pályafutásom során még nem kerültem ilyen helyzetbe. A teniszhez ennek nem sok köze van. Ági nagyon görcsös, pszichológus kell mellé. Amúgy minden normálisnak tűnik, a mai meccs előtt kétszer ütöttünk be, és az elsőnél még jól ment a játék. A másodiknál már nem találta el a pályát. Ezt nem tudom felfogni. Edzünk tovább, mert az biztató, hogy az alapozás jól sikerült, és fizikailag rendben van.”

Szávay tavaly áprilisban még 13. volt a világranglistán, az év során 26 meccset nyert meg és 25-ször kapott ki, sokszor az első fordulóban búcsúzott.

Szávay párosban az orosz Jelena Vesznyina oldalán indul Tasmaniában, a harmadik helyen kiemelt duó a Gisela Dulko, Flavia Pennetta argentin, olasz kettős ellen kezd, magyar idő szerint kedden hajnali 5 óra után.

Szavazás

Szávay Ágnes a világranglista 25. helyéről vágott neki a 2009-es szezonnak. Ön szerint hogyan sikerül a magyar teniszező számára az új idény?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik