Vége a szombati első felvonásnak: Szávay bejutott az elődöntőbe

Vágólapra másolva!
2008.07.19. 12:37
A Bad Gastein-i tornán eddig szinte többet esett az eső, mint amennyiszer játékra alkalmasak voltak a körülmények, így aztán a szervezőknek sűríteniük kellett a programon: a legjobb nyolc közé jutott teniszezőknek (így Szávay Ágnesnek is) két jelenésük van szombaton – már ha sikerrel vívják meg a negyeddöntőt. A reggeli programban a magyar klasszis a cseh Iveta Benesovával játszott, és 6:2, 6:2-re nyert.
A pénteki maratoni csata után szombati negyeddöntőjét kevesebb mint egy óra alatt letudta Szávay Ágnes
Fotó: Imago
A pénteki maratoni csata után szombati negyeddöntőjét kevesebb mint egy óra alatt letudta Szávay Ágnes
A pénteki maratoni csata után szombati negyeddöntőjét kevesebb mint egy óra alatt letudta Szávay Ágnes
Fotó: Imago
A pénteki maratoni csata után szombati negyeddöntőjét kevesebb mint egy óra alatt letudta Szávay Ágnes
Mondhatni, két felvonásban zajlanak ma az események a Bad Gastein-i WTA-tornán: az esős napok miatt alaposan megcsúszott a program, így délelőtt 11:15-kor már pályán voltak a nyolc közé került versenyzők. Nem kapnak sok pihenőt: délután és kora este már az elődöntőt is megrendezik.

Nos, a pénteken szabadkártyás osztrák ellenfelével háromórás maratoni csatába keveredő Szávay Ágnes igen jól kezdte az „első felvonást” a 25 éves, balkezes cseh Iveta Benesovával szemben: 1:1 után elvette riválisa adogatását, és bár Benesová ekkor vissza tudott brékelni, ez volt az utolsó sikerélménye a szett folyamán.

A magyar versenyző ugyanis 2:2 után magasabb fokozatba kapcsolt, és zsinórban négy játékot nyerve könnyedén, kevesebb mint fél óra alatt 6:2-re hozta a játszmát.

A világranglistán 64. cseh vetélytárs szervái a második szettre sem javultak valami sokat: első három adogatójátékából kettőt elvesztett, igaz, „cserébe” egyszer brékelni tudta Szávayt.

Az első helyen kiemelt magyar teniszező 4:2-nél lépett meg ellenfelétől, és végül pontosan lemásolta az első szettet: 2:2 után zsinórban négy gémet nyerve, egy óra alatt bejutott az elődöntőbe.

Ami azt illeti, a tegnapi háromórás meccs és a délutáni elődöntő miatt erre szüksége is volt…

Szávay Ágnes ellenfele a legjobb négy között a francia Pauline Parmentier lesz, aki 7:6, 6:3-ra legyőzte az osztrák Yvonne Meusburgert.

TENISZ, WTA-TORNA, BAD GASTEIN

NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Szávay (magyar, 1.)–Benesová (cseh,7.) 6:2, 6:2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik